Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Füzi László: „A lét örök meséi” (Gion Nándor kései elbeszéléseiről)
írásokat ciklusokba tudta rendezni. Gion tehát ciklusokban gondolkodott, tervszerűen építkezett, a laza novellafüzért szerette, ezekben a novellákban egy-egy alak, motívum, helyszín az, ami az írásokat összekapcsolja. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a magyar próza magaslati pontjain járunk akkor, amikor ezeket az elbeszéléseket olvassuk. A borsszóró (pepperbox) revorver, az Egy regény vége, a Rádió és gumibot, az Átlósan az utcán, a Magasugrás hegedűre, a Műfogsor az égből, A kultúra jelzője és a Dugóhidi Anifa-elbeszélések a későbbi elbeszélői antológiákból kihagyhatatlanok lesznek majd. Akkor, az antológiákban azonban önmagukban, legalábbis közegük nélkül állnak majd, s általános emberi mondandójuk emelődik majd ki. Most viszont, a többi írás szomszédságában, ezek az írások is kapcsolódnak a kötet egészéhez, s azt mutatják meg, hogy a mai lenti világról, a mai nemzet és társadalomi?) alatti világról a maga csempészeivel, kurváival, bérgyilkosaival, emberrablóival, nyomozóival senki nem írt olyan mélyen, mint Gion Nándor. Nem szociografikus hűséggel, nem is riportszerűen „tárta fel" ezt a világot, hanem látomáso- san, teret adva a képzeletnek is, de talán éppen ezért mélyebben és igazabban, mint ahogy azt a szociográfiák meg tudják tenni. A kötet másik újdonsága a már említett vallomásosságból fakad. Az írások - motívumaik, szereplőik, visszatérő alakjaik miatt - ciklusokba szerveződnek, említettem is már ezt, arról viszont még nem beszéltem, hogy nemcsak az írások állnak össze ciklusokká, hanem a ciklusok is egységes kötetté olvadnak össze, az írások egészéből az író hatalmas önarcképe bontakozik ki, ahogy az írásokat is ez az önarckép kapcsolja össze. A stilizált önarckép, természetesen. Milyennek mutatta magát Gion Nándor ezekben a kései elbeszéléseiben? Olyan írónak, merthogy ő mindvégig íróként részese ezeknek az elbeszéléseknek, aki lassacskán nemcsak az irodalomból, hanem a társadalomból is kikopik (nem véletlen, hogy Gion írásainak állandóan visszatérő motívuma a pénz, a pénz megszerzésének vágya mozgatja az alakjait, ennek megfelelően az elbeszélések író szereplőjéről is mindig megjegyzi, mikor melyik írásáért mennyi pénzt kapott). Ha az elbeszélések író szereplője kikopott a társadalomból, akkor az annak tulajdonítható, hogy az irodalom is kikopott a társadalomból. Az író szereplő megjegyzései: róla már legalább kilenc kritikus mondta, hogy nagy író, az elbeszélései pedig legalább ötszáz példányban jelennek meg. Ez az író, ha teheti, taxiba ül, egy-egy üveg konyak mellett eltűnődik a világ folyásáról, szereti és megérti a nálánál is kiszorítottabbakat. Ez az író örül, ha a munkáját megfizetik, ez az író megmosolyogtatóan is tud írni önmagáról, s ez az író azt is tudja, hogy mindezen túl, pénzen, példányszámon, dicsőségen, díjakon, rajongókon, az írásokkal megszerezhető nőkön túl, mindezeken túl van valami, amit csak ő ismer. Az, ami az írást írássá teszi... 74
