Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Miskolczi Miklós: Trianoni ikrek (Három pötty a déli országhatáron: Tompa, Kelebia, Csikéria)
Miskolczi Miklós Trianoni ikrek Három pötty a déli országhatáron: Tompa, Kelebia, Csikéria Van három piros pötty Magyarország térképen, a déli határon három település bizonyítottan Trianonnak köszönheti önálló létét. Ha köszöni! Az ezerszer elátkozott békediktátum eddig feltáratlan következményét, Tompa, Kelebia, Csikéria községek születésének és megmaradásának viszontagságos történetét illő egy kisebb történelmi kanyarral kezdeni. A demarkációs vonal A déli hadszíntérre érvényes fegyverszünetet 1918. november 3-án Padovában kötötte meg a Monarchia. Az éppen önállósuló Magyarország már másnap külön tárgyalásokat kezdeményezett a Balkánon lévő francia seregek vezetőivel. Károlyi Mihály miniszterelnök november 7-én utazott Belgrádba Franchet d'Esperey tábornokhoz. A keleti szövetséges hadseregek vezénylő főparancsnoka előbb kissé megleckéztette, majd a padovainál sokkal súlyosabb feltételek elfogadására kényszerítette a magyar miniszterelnököt. „... Ezután megvontuk a déli demarkációs vonalat, ameddig a francia csapatok előre fognak nyomulni... a Maros torkolatától Szabadkán, Baján, Pécsen keresztül húzódott a horvát határfolyóig..." - írja Károlyi Mihály (Hit illúziók nélkül, Magvető, 1977). A magyar kérést, hogy a megszállt területekre szerb hadak ne vonuljanak be, továbbá, hogy ott a békeszerződésig magyar közigazgatás maradjon, a francia tábornok kis gondolkodás után méltányosnak tartotta. Viszont nem tartotta be! Ahogy a demarkációs vonalat is kicsit följebb tolták. Később az irredenta Magyarország a belgrádi látogatást/egyezményt nem (sem) tudta megbocsájtani Károlyinak, mondván, ez vezetett a déli országrészek elvesztéséhez. Padovában ugyanis jobbára csak a háborúban megszállt területek kiürítését várták el a Monarchiától. A Franchet d'Esperey diktálta belgrádi fegyverszünet viszont a Bánságot és a Szeged-Baja-Pécs tranzverzális vonal alatti egész Bácskát kiürítendőnek, átadandónak minősítette. A belgrádi katonai egyezményt november 13-án írták alá. A szerb seregek azonban már november 7-én elindultak a védtelen Eszak-Bácska irányába. Bajára és a bennünket közelebbről érdeklő Szabadkára november 13-án ( egyesek szerint 18-án) érkeztek meg. Éppen aznap, midőn a szerződő felek megállapodtak, hogy szerbek nem vesznek részt a megszállásban. De ki tartotta volna őket vissza?! 75
