Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Mikola Gyöngyi: Verekedés a Zöld utcában (Az agresszió reprezentációja Gion Nándor regényfolyamában)
különösen a gyerekeknél is kimutatható, ám az emberi agresszió nem annyira öröklött, illetve nemcsak öröklött, hanem nagyrészt tanult viselkedési forma: „Tanulással az adott kultúra befolyása alatt az emberi biológiai agresszió egészen alacsony szintre szorítható, és nagyon magas szintre is emelhető." Ezért lehetséges, hogy bár biológiai agressziójának szintjét tekintve a főemlősök között az ember bizonyul a „legbékésebb állatnak", mégis helytálló Bataille megállapítása is: „A felesleges vérontások gyakorisága bizonyítja a történelem során, hogy minden emberben gyilkos lakozik." Csányi több emberi agressziós viselkedésformát is megkülönböztet: territoriális, tulajdonnal, birtoklással kapcsolatos, rangsorral kapcsolatos, frusztrációs, explorációs (beilleszkedéssel kapcsolatos), szülői, nevelői, normatív vagy morális agresszió, agresszió a kívülállókkal, autoagresszió, csoportos agresszió. A Zöld utcai fiúk a következőképpen tanítják Rézit verekedni: „Megmagyarázták neki, hogy a lökdösődés meg a karmolás nem ér semmit. Mindjárt ütni kell, mégpedig ököllel, és mindjárt orrba. Ez fáj legjobban, meg aztán, akit orrba vágnak, annak könnybe lábad a szeme, néhány pillanatig nem lát rendesen, s ez idő alatt gáncsot lehet neki vetni, vagy ha az ellenfele sokkal erősebb, fel lehet kapni egy tégladarabot vagy kemény göröngyöt, és azzal fejbe lehet vágni. Aztán megtaposni." A Zöld utcai gyerekek verekedése tehát nem ártatlan birkózás, sport (arra ott van a pilinckézés), hanem gyors és célratörő technika az ellenfél harcképtelenné tételére. Ezen túlmenően pedig tartalmazza az ellenfél megsemmisítésének félig szimbolikus, félig tényleges aktusát a megtaposás „rituáléja" révén. A megtaposás, a már földön fekvő, legyőzött ellenfél megalázása, a győztes totális dominanciájának fölmutatását jelenti. Ez a fajta utcai harc éppen ezért nagyon távol van mindenféle harcművészettől, önvédelmi sporttól, hiszen nélkülözi az ellenfél tiszteletének parancsát. Mindezt a gyerekek nem maguk „fejlesztették ki": a részeg felnőttek verekedése a kocsma előtt, melyben történetesen szerbek csapnak össze magyarokkal, és amelyet Stefan Krebs szömyülködve végignéz, szintén megtaposással végződik. A gyerekek között, ahogy később a felnőttek világában is, létezik „nevelői" szándékú agresszió. Amikor az érvek már nem használnak, Török Adám úgy próbálja rávenni barátját, az elbeszélő-főhős Rojtos Gallait a katonaság előli szökésre, hogy jól megveri: „Megállt előttem, szánakozva elvigyorodott. Teljes erőmből pofon csaptam. Utána gyorsan vége lett a verekedésnek. Török Adám is elkapta a csuklómat, és maga felé rántott, ugyanakkor hirtelen előrehajolt, és belefejelt az arcomba. Az orrom szétlapult, mint az érett paradicsom, úgy éreztem, hogy megrepedt a koponyám, a következő pillanatban két erős ütést kaptam a gyomromba, fulladozva összecsuklottam, és akkor Török Adám még egyszer ököllel is az arcomba vágott. Az egész nem tartott talán még negyed percig sem. Térdre estem, aztán arcra borultam a füvön. Ereztem, hogy az orromból és a számból szivárog a vér." Mégis megkönnyebbül: „a verés után úgy éreztem magam, mint ahogyan talán a gutaütésesek, ha eret vágnak rajtuk." Ebben a jelenetben a két fiú a belső feszültségét vezeti le a verekedéssel. Rojtos Gallai ugyanis nem sokkal azelőtt tudja meg, hogy Török Adám leszúrt egy kupecet a szökéshez szükséges pénzt előteremtendő, és nem helyesli a rablógyilkosságot. A verekedés a kettejük közötti konfliktus föloldását szolgálja. Ezt a verekedést nem kíséri megtaposás, hiszen Török Ádám jót akar a barátjának, aki tudja is ezt. A verekedés a racionálisan megoldhatatlan kérdést a testi, irracionális szintre tolja, és egyszerűbb, evidensebb szabályozó mechanizmusa révén helyreállítja az elvontabb, morális okból fenyegetett érzelmi viszonyt, barátságot. (Rézi később hasonló „pedagógiai okokból" veri meg a német mivoltát szégyellő testvérét.) Az agresszió itt a „csoporthoz tartozást" állítja helyre, akkor is, ha csak kétszemélyes csoportról van szó. Ahogy az eddigi példák is mutatták, a Gion-regényekben az agresszió nem egyértelműen negatív jelenség, de nem is olyasmi, amihez hozzá lehetne szokni, amivel kapcsolatban 65
