Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - Füzi László: A szemtanú (Emlékezés Ryszard Kapuścińskira)
Mindkét író a végső, a pontos megfogalmazásra törekedett, a jelenség legpontosabb leírására és megmutatására, hogy aztán újabb időpillanatokban mindketten újra és újra nekifussanak a megélt vagy meglátott jelenségek leírásának. Mindez azt is mutatja, hogy Kapuscinski számára is az élet volt a legfőbb mérce, mindig az élet törvényeit szerette volna végső formába önteni, ezért is vágott bele a mindig újabb utazásokba, és ezért is kezdte szinte mindig elölről - gondolatilag elölről, azaz a kiindulópontról az újabb és újabb feljegyzéseit. Ryszard Kapuscinski írásaiban a szegénység és a tömeg tereit mutatta be. „A nyomor demoralizál. Ha a társadalom egyharmada nyomorban él, akkor az egész társadalom demoralizált" - írta a Lapidárium első feljegyzései között. Ezt a Mexikóban rögzített feljegyzést 1982-ben Varsóban így egészítette ki: „Kétféle szegénység létezik: az anyagi szegénység és az igények szegénysége. A hatalom számára mindkettő kényelmes. Az első azért, mert a nélkülözés legyengíti az embert, nyomasztóan hat rá, mélyíti kisebbrendűségi érzését; a második azért, mert az, akinek az igényei szegényesek, nem is tudja, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket követelhetne, amelyekért küzdhetne, harcolhatna." A szegényedés és a gazdagodás küzdelmében jelenik meg a barbárság vagy az újbarbárság: „A barbárság fokozatai: először azokat pusztítják el, akik értékeket hoznak létre. Aztán elpusztítják azokat is, akik tudják, hogy mi az érték, s tudják azt is, hogy akiket előttük pusztítottak el, éppen azok hozták létre az értékeket. A valódi barbárság akkor kezdődik, amikor már senki sem tudja megítélni, hogy az, amit csinál, barbárság." Azzal, hogy Kapuscinski tömegről, a nyomorról, a barbárságról írt, természetesen írók, gondolkodók hosszú sorába lépett be. Ortega y Gasset nevét maga is említi - éppúgy, mint Márai Sándor -, Elias Canetti nevéhez pedig a tömeg jelenségének hasonló megközelítése kapcsolta az övét. Canetti a húszas évek közepétől-végétől kezdett el foglalkozni a tömeggel és a hatalommal, a kettő kapcsolatával, a tömegtársadalom működésével. Azt hihetnénk, hogy írása - az 1960- ban lezárt Tömeg és hatalom, magyarul csak 1991-ben jelenhetett meg - hatalmas történeti esszé vagy politikai vitairat. A tömeget a tűzzel kapcsolta össze, annak segítségével írta le: „A tűz mindenütt ugyanolyan, a tűz száguldva terjed, ragályos és csillapíthatatlanul mohó; a tűz mindenütt támadhat, nagy hirtelen; a tűz sokszoros, a tűz pusztító, a tűznek egyetlen ellensége van; a tűz kialszik; a tűz olyan, mintha élne, és eszerint bánunk vele. Mindezek a tulajdonságok a tömeg tulajdonságai, attribútumait nemigen foglalhatnánk össze pontosabban." Példáit az emberiség korai történetéből hozta, huszadik századi példákat meg sem említett, miközben mindvégig erről a századról beszélt. Csupán a zárszóban lépett ki választott szerepéből, s itt a termelést, a termelés mellett pedig szükségszerűen a fogyasztást jelölte meg a század legsajátosabb jelenségeként. „A növekvő termelésből következőleg több ember szükséges - mondta. - Úgy tetszik, hogy minél több a termék, annál több fogyasztó kell. Ha az árueladás magának való és teljesen öntörvényű volna, egyszerre célozná azt, hogy minden vevőnek megnyerhető embert, tehát voltaképpen minden embert megnyerjen... Amivel, persze, még nem lenne minden megoldva, mert ha minden vevő meg lenne nyerve, és mind vásárolt volna már, a termelés még mindig növekedni akarna. A második és mélyebb törekvés aztán az lenne, hogy az emberek száma növekedjék. A termelésnek több ember kell: tárgyakat gyarapítva-sokasítva visszanyúl az ősi értelmű gyarapítás- hoz-sokasításhoz, magának az embernek a sokasodásához." Canetti az őstípusokig 23
