Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - Füzi László: A szemtanú (Emlékezés Ryszard Kapuścińskira)
ment vissza, s szinte az olvasójára bízta, hogy az őstípusokban meglássa a mára kialakult változatokat, Kapuscinski a kialakult változatokat, a tömegtársadalom uralomra jutott jelenségeit írta le úgy, hogy mögöttük felsejlenek a valamikori őstípusok. Canettihoz hasonlóan Kapuscinski is adattárat adott, mintegy leltárt készített a legfontosabb szellemi jelenségekről. Emlékszem, már akkor, amikor a Lapidárium második részének kéziratát olvastam, kiírtam magamnak a szellemi eredetiség eltűnésével kapcsolatos sorokat: „Az irodalmi alkotás (és általában a műalkotás) egyre inkább kollektív alkotássá kezd válni. Emlékezetünkben ugyanis egyre nagyobb információs készleteket halmozunk fól, értelmünk egyre több adatot raktároz el; gyűjti és átalakítja azokat, gyakran tudatos részvételünk nélkül, míg végül magunk se tudjuk már, hogy mi a sajátunk és mi az, amit másoktól vettünk át. Itt, természetesen, nem a vulgáris, pimasz plagizálásra gondolok. Mélyebb, közvetettebb, megfoghatatlanabb, kifinomultabb hatásokról, kapcsolódásokról, összefüggésekről, érintkezésekről van szó." Sajnos, ugyanilyen általánosnak bizonyul a többségre való hivatkozás, mintha az, hogy valami a többségnek tetszik, vagy az, hogy a többség akar valamit, egyből azt jelentené, hogy az, amit akarnak, igaz, megvalósításra érdemes, mi több, azt, amit akarnak, meg is kell valósítani. Az ostobákról írta: „Az ostoba, buta emberek tudják, hogy ők vannak többségben, túlsúlyban, hogy ők uralkodnak. Popper sokat foglalkozott a tudás kérdésével. Valahol igen találóan azt írta, hogy a nem tudás nem egyszerűen a tudás hiánya, hanem alapállás, visszautasító magatartás, a tudás befogadásának megtagadása." Még ha kemény példa is, de ide kapcsolódik az, amit Kapuscinski a világ elbugrisodásának veszélyéről mondott (történetesen nem a Lapidáriumban, hanem a Kovács Istvánnak adott, már említett első interjúban). Bruno Shulzról beszélt, a lengyel íróról (Hrabal is hivatkozott rá sűrűn, Fahajas boltok című kötetét a Jelenkor Kiadó jelentette meg). Bruno Shulzot a háború alatt egy német katona ölte meg ehhez kapcsolódva mondta Kapuscinski: „Egy hitlerista - olvashatjuk az emlékiratokban, kézikönyvekben, újságcikkekben... És ezt hangoztatva, hangsúlyozva elmosódik, eltompul egy nagyon fontos tény; az, hogy az említett hitlerista, mielőtt hitleristává, fasisztává lett volna, mindenekelőtt egy primitív bugris volt. Egy bugris gazember. S a világot ma nem a fasizmus veszélyezteti, amely állami szinten csak elvétve létezik itt-ott. A világot ma az elbugrisodás fenyegeti leginkább. A bárgyú, primitív, féktelen elbugrisodás... Aki Bruno Shulzot megölte, mindenekelőtt bugris gazember volt. Tudta, hogy meg kell ölnie Bruno Shulzot, az alkotó, teremtő embert, aki oly értékeket tudott létrehozni, amire ő, a gyilkos, képtelen volt. Konkrétan, név szerint tudta, kit öl meg. És tudatosan végzett vele... A világban ma a kultúra elpusztítása a legnyomasztóbb veszély." (A bugris kifejezést Márai is használta, 1945-ös Naplójában olvasható, így: „Magyarországnak az volt a híre a világban, hogy az »urak országa«. Ez nem igaz: Magyarország már régen nem az urak országa, hanem az úrhatnám bugrisok hazája. S az igazi urak éppen úgy kivesztek ebből az országból, mint a műveltség. Maradt a nyegle és kapzsi dzsentri, a megtollasodott bugris, aki felelősségérzet és erkölcsi igény nélkül követelt osztálya számára érdemetlenül előjogokat.") Kapuscinski ugyancsak helytálló megfigyelése, hogy a gazdagság újrateremti önmagát, azaz, aki meggazdagodott, az még gazdagabb lesz, ennek megfelelően pedig az, aki szegénynek született vagy elszegényedett, folyton lejjebb szorul a társadalomban. A gazdagság pedig szégyelli a szegénységet, ezért nem néz szembe vele, inkább a maga világába 24
