Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard - Szenyán Erzsébet: A Mások (Bécsi előadások I–III.)

fogunk adni, jelentést, elbeszélést fogunk írni - elrendezzük a dolgot lelkiismeretünkkel. Ezért aztán utazás közben folyton koncentrálunk, feszülten figyelünk, mindent látni, hallani akarunk. Az út azért nagyon fontos, mert az úton megtett minden lépéssel közelebb kerülünk a Másokkal történő találkozáshoz. Mert hiszen ezért indultunk útnak. Mi másért vállalnánk önként az összes nehézséget, tennénk ki magunkat mindenféle kényelmetlenségnek és veszélynek?

Ám nemcsak az önként vállalt, az életformaként gyakorolt utazás számít ritkaságnak. A világ dolgaival kapcsolatos őszinte kíváncsiság sem általános jelenség. Az emberek többségét az ilyesmi nem igazán érdekli. A történelem egész civilizációkat ismer, amelyek semmiféle érdeklődést sem mutattak a külvilág iránt. Afrika soha egyetlen hajót sem épített, hogy elhajózzon és megnézze, mi van a partjait övező tengereken túl. Az itt élő emberek még azzal sem próbálkoztak, hogy eljussanak az egészen közel fekvő Európába. A kínai civilizáció még tovább lépett: egyszerűen elkerítette magát a nagy fallal a világ többi részétől.

(Igaz ugyan, hogy a lovas birodalmak - a perzsák, az arabok, a mongolok - másként viselkedtek. Csakhogy ők nem megismerni akarták a világot, hanem fegyverrel leigázni, rabságba dönteni. Egyébként e birodalmak viszonylag rövid felfelé ívelő és hódító korszak után csakhamar felbomlottak, nyomukat örökre befedte a homok.)

Ebben a civilizációs vonulatban Európa kivételt jelent. Ez ugyanis az egyetlen földrész, amely egészen görög kezdeteitől fogva érdeklődést tanúsít a világ iránt, s nem csupán meghódítására, leigázására törekszik, hanem megismerésére is, legkiemelkedőbb gondolkodói esetében pedig kizárólag a világ megismerésére, megértésére, az emberi közösség megteremtésére. A maguk teljességében, ösz- szetettségében és drámaiságában fonódnak itt össze bolygónk többi lakójához, a Másokhoz fűződő viszonyaink.

Az erről szóló beszámolók története messzire nyúlik vissza. Az irodalomban Hérodotosz nagy művével, A görög-perzsa háborúval kezdődnek. A görög történész, aki két és fél ezer évvel ezelőtt élt és alkotott, megmutatja, hogy már az akkori, általa ismert világot számos kiforrott és érett, fejlett kultúrájú és határozott identitású társadalom népesítette be, vagyis hogy az első európai, egy görög, bár a nem görögöket összevissza makogóknak (barbároknak) nevezte, tudatában volt annak, hogy az a Másmilyen mégiscsak valaki. Maga Hérodotosz a Másokról megvetés és gyűlölet nélkül ír, arra törekszik, hogy megismerje, megértse őket, gyakran pedig egyenesen azt mutatja be, hogy sok tekintetben hogyan múlják fölül a görögöket.

Hérodotosz ismeri az ember otthonülő természetét, és tudja, hogy ha a Másokat meg akarjuk ismerni, útra kell kelnünk, el kell hozzájuk jutnunk, kifejezésre kell juttatnunk találkozási szándékunkat. Ezért is van úton állandóan, ellátogat az egyiptomiakhoz és a szkítákhoz, a perzsákhoz és a lidekhez, emlékezetébe vés mindent, amit tőlük hall és azt is, amit saját szemével lát. Vagyis meg akarja ismerni a Másokat, mert tudja, hogy saját maga jobb megismeréséhez a Másokat kell megismerni, hiszen éppen a Mások az a tükör, amelyben megnézhetjük magunkat, tudja, hogy saját magunk jobb megértéséhez a Másokat kell jobban megérteni, velük kell magunkat összehasonlítani, összevetni, szembesíte5