Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 4. szám - Bakonyi Veronika: A vad meztelen (ahogy a felnőtt olvasó elképzelte?) (Podmaniczky Szilárd: Ahogy a Kisnyúl elképzelte című mesekönyvéről)

Ám míg a Podmaniczky-mesék végül a nem létezőnek tűnő létezési bizonyítékaiként értelmezhe­tők, behatolásuk a gyermek olvasó realitásába és igényeikhez hasonulásuk mellett a megbocsátható tévedéseivel kiemelkedő mesehős ábrázolásában hathatósabban is részt vehetett volna a mesekönyv illusztrátora, Csemniczky Dávid. Míg Podmaniczky taktikáit kicsit ismerve a mesék hiányosságait (főként a már említett egymásra következő mechanikus szerkesztéseiket) elfeledhetjük, s a rögtönzés­hez, a gyermek és felnőtt közös játékához szükséges rögtönzési vázlatoknak tekinthetjük, addig a raj­zok irritáló befolyása alatt sok mese így is meggyengül. Nem a rajzolt figurák (különben szubjektíve nyomasztó) szögletes, a Mekk mester-figura textíliás (zsákvászon) felületét idéző illusztrálásával befolyásolja alapvetően a mesét, hanem a játékosság szorongást keltő hiányával. Hozzátartozik persze az igazsághoz, hogy a szinte minden illusztráción jelen lévő apró csiga a Kisnyúl valós társa lesz, s megérdemli, hogy végül mesehőssé is váljon. („Ma a gólörömöt gyakoroljuk - felelte a Tányércsiga. - Elkiáltjuk, hogy gól, és bevetjük magunkat a gólvonalra." - A csigacselekvés). Jobban kellett volna több ilyen rajztrükk is Podmaniczky meséihez. (Éppen azt kihasználva, hogy a műmesékre külön­ben gyakran jellemzően az állatok tárgyjellege egybecsúszik valóságukkal, testrészeik tárgyakként funkcionálnak, Podmaniczkynél ellenben az állat- és növényvilág valós kombinációinak határt kell szabnunk, de csak azért, mert a minden ember kijelentés a minden nyúléval helyettesítődik.) Mivel a tartalomjegyzéket is nélkülözi a könyv, a megkedvelt fabulák (kisvadakkal és nagyvadak­kal) nehezen visszakereshetők a kötetben. Esetleg a rajzok segítségével. Mindettől most mégis érde­mes eltekinteni, még akkor is, ha olvastunk már jobb meséskönyvet, mert megtudható és a többieknek pedig visszagombolyítható, hogy mit jelent késznek lenni: talán hazavágyás a sivatagos civilizációs túlírtságban. (És talán annak is utánanézhetek, hogy miért nem törnek össze a mászósügér csontjai, miután megmentésként lerántjuk a fáról.) 104

Next

/
Thumbnails
Contents