Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Kolozsi Orsolya: Tapogatózás (Mihancsik Zsófia: Nincs mennyezet, nincs födém. Beszélgetés Nádas Péterrel)
alapvető politikai és vallási irányultságáról. Zsidóságához és kereszténységéhez való viszonyáról éppúgy, mint korai újságírói tapasztalatairól, a magyar nyelv, a magyar társadalmi berendezkedés és gondolkodásmód jellegzetességeiről, korábbi művei és a cenzúra viszonyáról, írásainak külföldi fogadtatásáról. Thomas Mann munkásságához való, némiképp ambivalens kötődése is előkerül, ugyanúgy, ahogyan Mészölyhöz fűződő személyes és írói kapcsolata is. Az egyik legfontosabb probléma, mely szinte minden téma kapcsán, más-más kontextusban, de újra és újra felmerül, a szenzualitás kérdésköre. Az interjú készítésének idején láthatóan a Nádast leginkább foglalkoztató kérdések egyike, melynek megválaszolása szinte valamennyi érintett témáról alkotott véleményét - legyen az vallás, politika, barátság - befolyásolja. Legújabb szövegének, a Párhuzamos történeteknek éppen az az egyik legnagyobb tétje, hogy egy regény nyelvén kifejezhetővé, érzékelhetővé tudja-e tenni ezzel kapcsolatos meglátásait, elképzeléseit. Véleménye szerint a szenzualitás olyan közös alap, mely mindenki számára alapvető és adott, függetlenül kortól, nemtől, társadalmi státustól, adottságoktól: „A régi rögeszmém legfeljebb megerősödött, miszerint az emberek csupán a szenzualitásukban egyenlők, és minden másban különbözők." Közös bennük az, hogy egyformán érzékelik a világot, érzékszerveik szintjén hasonló valóságot fognak fel, még akkor is, ha ezt egy reflektívebb szinten már - kulturális, szociális stb. beágyazódástól függően - egészen másképp strukturálják, interpretálják. Ennek a szen- zuális közösségnek az alapját Nádas a következőképpen próbálja meghatározni: „Ez az emlősök érzete a világról, s az ember nevű emlős ezt léleknek nevezi. Az emlősök érzete a világról ilyen. A papucsállatkáé bizonyára másmilyen, nem tudom. Ha ellenben látok egy oroszlánt, amint széttép egy gazellát, vagy látok egy oroszlánt, amint szoptatja a saját kölykeit, akkor körülbelül tudom, hogy ez mi. (...) Tehát van egy azonosságszint, ami kölcsönösen átélhetővé teszi a működési elveket." Egy másik helyen pedig így fogalmaz: „Én a szenzualitáson az érzékszervi felfogás vagy érzékelés egyenlő képességét, adottságát értem. Az, hogy ez a képesség mindenki számára egyenlően adott." Ezt az elképzelését nagyon sok helyen fejti ki, igyekszik minél pontosabban meghatározni, így a kötetet végigolvasva egy átfogó elmélet körvonalai rajzolódnak ki. A lehető legpontosabb meghatározásra való törekvés azonban nem csak e központinak nevezhető kérdés kapcsán figyelhető meg. Nádas minden kérdésre a lehető legszabato- sabb választ keresi, nem ken el, nem hagy nyitva dolgokat. Véleménye szerint egy nép gondolkodási struktúráiban mélyen benne vannak azok az irodalmi és filozófiai hagyományok, melyek a történeti fejlődés során nagy hatásúak voltak, s ezek érvényesülnek akkor is, ha a beszélő esetleg egyetlen sort sem ismer ezektől a meghatározó szerzőktől. A németeket hozva fel példaként így fogalmaz: „Hogy ezek a német emberek itt minden nap minden percében úgy hajtanak végre egy német reformációtól vagy felvilágosodástól kezdve érvényes, a német filozófiában gyökerező rítust, mintha valamennyien Kantot olvasnának minden este. Ez a rítus a következőből áll: az egyik állít valamit, majd rögtön definiálja is a fogalmait. A másik meghallgatja a definíciót és elmondja saját definícióit. Ezzel mintegy kísérletet tettek rá, hogy saját fogalmaik szerint értelmezzék a másik ember állítását." Nádas Péter, kinek a német kultúra különösen fontos, valószínűleg épp e modell szerint szervezi gondolkodását, megnyilvánulásait. A pontosságra való törekvés, az egzakt definíciókhoz, a „formákhoz" való ragaszkodás, ez a gondolkodásbeli fegyelmezettség erősen összefügg azzal, amit Mihancsik Zsófia „elméletalkotási szenvedélynek" nevez. Nádasra valóban jellemző, hogy bármilyen hétköznapi, konkrét történést beszél is el, azt mindig valami általánosabb felé tágítja, igyekszik belőle valamiféle tanulságot levonni, próbálja bekapcsolni elméleteinek összefüggéseibe, struktúrájába. Éppen ezért minden történés és tapasztalat túlmutat önmagán és egy nagyobb, magasabb szintű szerkezetbe épül be, mintha Nádas valamiféle átfogó, 91
