Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Kolozsi Orsolya: Tapogatózás (Mihancsik Zsófia: Nincs mennyezet, nincs födém. Beszélgetés Nádas Péterrel)
képet. Noha nyilvánvaló, hogy kié a főszerep, azért a Nádas-műveket kiválóan ismerő kérdező érzékeny kérdésein át is kirajzolódik egy alak, aki jól láthatóan - és sohasem túlzó módon, az esetleges aránytévesztés veszélyét mindvégig elkerülve - nehezen megdönthe- tő vagy megváltoztatható elképzelésekkel bír. Pedig Nádas Péter határozott és mindenfajta megalkuvást egyértelműen elutasító, a mellébeszélést következetesen elkerülő megnyilvánulásai gyakran hozzák zavarba az esetleg nagyobb kompromisszumkészséghez szokott kérdezőket. Jó példa erre Szerdahelyi Zoltán Hajnóczy Péterről készített interjúkötete, melynek egyik legradikálisabb és egyszersmind legérdekesebb darabja éppen a Nádassal készült beszélgetés. Szerdahelyi erőteljes legendateremtő gesztusai, a Hajnóczy-életműről és a Hajnóczy-jelenségről határozott koncepció meglétét eláruló kérdései szinte minden válaszadót automatikusan terelnek az előre kijelölt irányba, Nádas azonban ennek ellenáll, nemegyszer - az olvasónak legalábbis így tűnhet - zavarba hozva Szerdahelyit. Mihancsik Zsófia azonban erőteljes, megingathatatlan kérdezőnek tűnik, aki a számára nem világos, nehezen érthető vagy nehezen hihető kijelentésekre többször rákérdez, visz- szautal, saját álláspontját is kockára téve az ütköztetésben. És úgy tűnik, hogy Nádasnak éppen ilyen kérdezőre van szüksége. Olyan kérdezőre, aki nem hajlik meg minden megfontolás nélkül az író óriási tekintélye előtt. S aki ráadásul rendkívül kíváncsi, s ennek köszönhetően kérdései sohasem sematikusak vagy érdektelenek. Érdeklődése több puszta újságírói feladatnál, ahogy erre maga is utal: „Azért beszélgetek magával szívesen, mert érdekel, amit mond." Nádas pedig érezhetően jó néven veszi ezt a figyelmet, és többnyire relevánsnak, érvényesnek tekinti Mihancsik kérdéseit, ezért ad rájuk minden esetben szabatos, komolyan átgondolt és megfogalmazott válaszokat. A kérdések ráadásul gyakran segítik is abban, hogy gondolatainak valamiféle irányt adjon, hogy bizonyos csomópontok, irányvonalak mentén megfogalmazza őket. Erre egy helyen Nádas is reflektál: „De éppen ekörül keringtem, amit kérdez, csak nem tudtam megfogalmazni. A kérdésével talán jobban meg tudom fogalmazni." Mihancsik Zsófia elég teret enged annak, hogy a válaszadó fél alaposan és több szempontból körüljárja a felvetődő problémákat, türelmesen kivárja a legpontosabb megfogalmazást, hagyja elkalandozni alanyát, ugyanakkor, minden rugalmassága ellenére, szinte láthatatlanul kézben tartja a beszélgetést: „Most messzire eltérünk a kisoroszi kerttől és 1968 augusztusától, amit én egyáltalán nem bánok, csak majd ne felejtsük el, hogy oda kell visszamennünk." Annak ellenére, hogy - és ez az eddig elmondottakból is világosan látszik - a beszélgetőpartnerek kölcsönösen becsülik és viszonylag jól ismerik egymást, a harmonikus és egymás reakcióira érzékeny dialógus nem mentes a polemizálástól sem, és ezek a nem is túl ritka ellentétek még hitelesebbé, még elevenebbé teszik a beszélgetést. A legerőteljesebb ellenállás a barátság és szerelem közti határvonal, a mindkettőt meghatározó vágy eltérő vagy nem eltérő volta között bontakozik ki, Mihancsik mindvégig kitart amellett, hogy a két vágy között különbség van, Nádas azonban másképp vélekedik, s - mint néhány más esetben is - egyiküknek sem sikerül saját igazáról meggyőzni a másikat. Az, hogy Mihancsik Zsófia kellően bátor, nemcsak azért gyümölcsöző, mert a két nézőpont ütközésekor, ütköztetésekor keletkező mozgás az olvasót is lendületbe hozza, álláspontja felülbírálatára, de legalábbis újragondolására készteti, hanem azért is, mert a legkényesebb kérdéseket is valamiféle magától értetődő természetességgel teszi fel. Már a kötet legelején, mintegy „in médiás rés", különösebb bevezető nélkül a klinikai halál állapotáról és az akkor szerzett tapasztalatokról, benyomásokról kérdezi az írót. Ez a terjedelmes első rész különösen érdekes, hiszen olyan dologról igyekszik hírt adni, mely még egy író számára is nehezen megfogalmazható, szavakkal alig elérhető terület. A klinikai halál élménye mellett rendkívül sok, Nádas számára köztudottan fontos téma kerül elő. Szó esik többek között gyermekkoráról, szüleihez fűződő kapcsolatáról, 90
