Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Gömöri György: Pillanatképek költőkről (Szabó Lőrinc, Füst, Illyés)
Gömöri György Pillanatképek költőkről (Szabó Lőrinc, Füst, Illyés) í. Szabó Lőrincről nem egyszer hallottam nevelőapámtól, Medveczky Jenő festőművésztől. Nem mindig a legjobbakat. Bár Medveczky könyvtárában megvolt Szabó Lőrinc összes verseinek 1943-as kiadása és szerette a költő verseit, különösen azokat, amelyeket a keleti filozófiarendszerek ihlettek (pl. a Szűri Vu Kung lázadását), annak politikai ítélőképességéről (s így, bizonyos értelemben erkölcsi nihilizmusáról) lesújtó volt a véleménye. Egy történetre jól emlékszem: nem sokkal Magyarország német megszállása után, 1944- ben Medveczky Kemény László festőművésznél, baráti társaságban találkozott Szabó Lőrinccel. A Semmiért egészen költője ez alkalommal áradozott a németekről és közölte, hogy még mindig hisz a német fegyverek győzelmében. Medveczky erre nem tudta magát türtőztetni és sommásan hazaárulónak nevezte a költőt. Az ügyből majdnem párbaj lett (tragikomikus lett volna, hiszen sem Szabó, sem Medveczky nem tudtak se vívni, se célba lőni), de aztán valahogy elcsitult, lehet, hogy bocsánatkéréssel (mindenesetre nem Medveczky kért bocsánatot). Pár hónap múlva, már Budapest ostroma és fel-, illetve megszabadulásunk után Medveczky megy az utcán, jön vele szembe Szabó Lőrinc. Megáll és sírva fakad: „Jenő, neked volt igazad". Mint ebből az epizódból is kitűnik, Szabó Lőrinc nem volt „okos" ember, vagyis a költői, nyelvalkotó tehetség nem jár mindig magas intelligenciával. Ugyanakkor kiválóan érzelmes ember volt, akinek megadatott az önkifejezés rendkívüli képessége. Más kérdés, hogy érzelmeit nemegyszer tehetségéhez méltatlan ügyekre pazarolta. Én csak egyszer kerültem személyes kapcsolatba Szabó Lőrinccel. A Szépirodalmi Könyvkiadó 1954-ben Wladyslaw Broniewski szocialista lengyel költő verseinek kiadására készült. A számos fordító közé hogy, hogy nem, én is bekerültem egy romantikus szöveggel, még a címére is emlékszem: A forradalmár halála. Alighanem a könyv belső, kiadói szerkesztője, Pákozdy Ferenc volt az, aki engem egy levonattal elküldött Szabó Lőrinchez. A költő Budán lakott, szép villában, tágas dolgozószobájában fogadott. Kávéval vagy teával kínált, s ha már felkerestem, egy ideig szóval is tartott. Főleg a lengyelekről beszélgettünk. Lőrinc elmondta, hogy édesanyja lengyel származású, de ő már nem tud lengyelül, nyersfordításból dolgozott. Amikor meghallotta, hogy ismerem Broniewskit, jártam nála Varsóban, föllelkesedett.- Fölolvasom magának ezt a verset a Visztuláról, amit tőle fordítottam. Lágyan csordogáló, lírai szöveg. A négy részből álló vers befejező része, a „Rezzent a nyárfa...", ezekkel a sorokkal végződik: 51
