Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Gál Sándor: A jövőtlenség éjszakája; időm ha volna (versek)
az égő emberi hús s a párolgó ekrazit édeskés szaga száll lebegve kitöltvén az éjszaka vitorláit átváltozik a havazás színe is hull a magasból valótlan pernyeeső elégett emberi hamvakat sodor az éj a feláldozottak pihekönnyű hangtalan énekét és már nem tudom ki a szerencsésebb azok közül akik abban a korban születtek aki temetett vagy akit temettek mert megéltem a sírásó sorsát is a lópokrócba göngyölt névtelenek temetését árokpartokon kertek végében és megéltem a kihányt gödrök rögtönzött nyugvóhelyek magányát majd a kihantolást és az újratemetést *** meddig folytatható az emlékezés mi áll mögötte milyen erő lám a történelem történetét magához láncolta a pusztító idő benne s általa múlik el maga az elmúlás is érzitek-é e szikár fennsík leheletét azt a hűvösséget amely a karszt köveit belengi ami a megfehéredett csontok üregeit át- és átjárja különös hangokat röppentve a sötétség tengercsendje fölé mindazt ami az anyai nyelvben élt ami az én szívemnek nyelvében élt 17
