Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Hultberg, Peer - Szappanos Gábor - Petrikovics Edit: Szó szerint; Rekviem; XI
benhagyta, és mégsem hagyta cserben, nem húzta magával, és nem az volt a legrosszabb, hogy magával húzta vagy magára hagyta, hogy cserbenhagyta őt, hanem az, hogy amikor az ember háromszor döf bele az anyjába, akkor annyira nagyon gyűlöli, és hogy a ravatalnál ejtett könnyek a tehetetlen gyűlölet könnyei. XI Laeshojék szoba-konyhában éltek, a kertre és az átjáróra néző kisebb lakásban, mivel a nagyobbik lakás ruhaüzletként működött, és az eredetileg Laeshojékhoz tartozó egyik szobát is elfoglalta, így a családnak valójában kevesebb hely jutott, mint az első, második és harmadik emeleteken lévő lakásokban lakóknak. Az emberek természetesen köszöntek egymásnak, amikor a lépcsőházban összetalálkoztak, bár ha őszinték akarunk lenni, Georg Eriksen törvényszéki bíró felesége hébe-hóba megfeledkezett erről. Vele ellentétben P. J. Nielsen, a viborgi Üveg- és Porcelánáruház igazgatója és felesége mindig nagyon gondosan odafigyelt erre, és bár az igazgató az adónyilvántartás szerint a város legjobb adófizetői közé tartozott, Lasshoj asszony félhangosan megjegyezte magában, hogy ők is csak közénk tartoznak, ezen semmi nem változtat, és nekik kevésbé előzékenyen köszönt vissza, mint a bíró feleségének. A Laeshoj család négy gyermeke közül a harmadik, a lány csodálta leginkább a finom szomszédságot, és miután sikerült bekerülnie az egyházi iskolába, az Aruházas Karen feletti osztályba, azonnal meghívták teára. A teát fél ötkor szolgálták fel, amikor az igazgató hazatért, és csupán pár szem aprósüteményt - vagy ahogy Aruházas Nielsen felesége nevezte, bisquit-et - kaptak hozzá, nehogy elvegye az étvágyukat, hiszen hat órakor vacsoráztak, és Éva Laeshoj ezen alkalmakkor szemmel láthatóan semmibe vette Karent, annyira elbűvölte mindaz, amit Karen anyja a francia bútorokról, az angol teáscsészékről és a kellinghuseni fajanszedényekről, apja pedig az általa összegyűjtött modern műtárgyairól mesélt, és a lány kezdte megérteni, hogy a különös képek, melyeket alig érteni, mit ábrázolnak, nem szolgáltak rá arra a kuncogásra, amivel az anyja reagált volna, továbbá az is világossá vált számára, hogy bár a két szó rímel egymással, a komolyzene és a macskazene nem ugyanazt jelenti, annak dacára, hogy az apja ezt állította, és amikor Victor Schioler a háború után első alkalommal lépett fel a viborgi koncertteremben, Aruházas Nielsen felesége eggyel több jegyet kapott, és Evat is meghívták. Éva Laeshoj nem járhatott gimnáziumba, pedig így kellett volna lennie, és bár a lány elég ügyes volt, a tanárai sem ragaszkodtak hozzá, hogy a szüleit rávegyék erre, atyavilág, pedig milyen rendes ember is ez a bádogos, de a matematikavizsgája kitűnő lett. Karen és Éva természetesen elsodródtak egymás mellől, amikor a lány otthagyta az iskolát, hiszen korábban sem voltak igazán közeli barátnők, és az egyetlen kapcsolatuk hamarosan csupán Aruházas Nielsen feleségének a lány felőli érdeklődése maradt, ha Éva anyjával összefutottak a lépcsőházban. Addigra Éva már régen eldöntötte, hogy történjék bármi, le fogja pipálni Karent, ez az, amit akar, és konok igyekezetének mozgatórugója talán nem más, mint hogy iskolázottságot harcoljon ki magának, hogy ez legyen a célja. Betegápolónak tanult, tanfolyamra járt, orvostanhallgató lett, a neurológia szakértőjeként saját praxist kapott Koppenhágában, és P. J. Nielsen igazgató és neje tragikus halála után teljesen megszakadt a kapcsolata Karennel. Hozzáment az egyik kollégájához, de nagyon későn, olyan későn, hogy már hiábavaló lett volna közös gyermekben reménykedni, a két gyerek, akiket a férje hozott a házasságba, már szinte felnőttek voltak, nem tudta őket sajátjának tekinteni, bár megpróbálta a legjobbat kihozni magából. Cserébe viszont saját házuk volt, és egyetértettek abban, hogy a művészet és a régiségek jelentik a legbizto13
