Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2. szám - Fried István: A Madách-kutatás hétköznapi ünnepei (Kerényi Ferenc Madách-köteteiről)

likája zárja le jó darabig a tárgytörténetet, hogy aztán éppen a Madách-mű korszerűsítése révén kísérletezzenek az újraolvasással, látható eredmény nélkül). Politikai pályája (esetleg ez sem elegendő érv) a megyei politizálás jegyében indul, újságírása azonban túllép e szűk határon, 1861-ben meg már országos politikusként tartják számon. Sőtér István elemzése viszont magyar „társadalmi" közegbe hozza vissza Az ember tragédiáját, talán túlzottan közvetlen megfelelést feltételezve a mű „alapeszméje" és a magyar társadalmi mozgásokra adandó/adható írói válaszok között. Nevezetesen Sőtér (MTA I. OK 1965.) azt keresi és leli meg Az ember tragédiájában, „miként kapcsolódik össze a Tragédia a nemzeti polgárosodás sorsával és tájékozódásával, s mi ennek a végtanulságnak mélyebb értelme". Alább hasonló határozottsággal:

„O a nemzeti polgárosodás legnyugtalanítóbb kérdéseinek kritikai szembesítésére vállalkozik, de a szembesítés során a Tragédia mindhárom főhősének, valamint történelmi és természeti világának drámai szembesítésével olyan erkölcsi álláspontra érkezik el, melyet már nem csupán a Világos utáni nemesi polgárosodás vallhat magáénak."

Sőtér (és Waldapfel József) mentségére legyen szabad elmondani, hogy bármily hihetetlennek hangozhat mainapság, Az ember tragédiáját meg kellett védeni Lukács György és más(ok) gyanúsítgatásaival, tudatos félreolvasásaival szemben, amelyek legalább annyira rosszallták Madách romantikáját, mint a szerintük kihallható politikai állásfoglalást, a „szocializmus" kigúnyolását (Falanszter-jelenet), illetőleg a Goethe-epigonság, a provincializmus hangozhatott föl vádként (ezt persze nem Lukács György találta ki, még Madách életében effélét állított Zilahy Károly!)... Emlékezetes, miként parancsolta le a totalitárius ostobaság a Tragédiát a színpadról, de még ez sem „magyar" találmány. S nem csupán az 1950-es esztendők elejének tragikomikus magyar színháztörténetéhez tartozik. Az 1892-es prágai bemutató azért lehetett rendőri eset, mert a Párizsi színben a Marseillaise-nek kellett (volna) felhangzania, ennélfogva tüntetésekre adhatott alkalmat (valóban.) így végül is a bemutató sikere ellenére nem sokkal később le kellett venni a darabot a prágai színpad műsoráról. Mindezt nem Sőtér és Waldapfel „marxista" eszmefuttatásainak igazolására írtam le, hanem hogy érzékeltessem azt a légkört, amelyben Madách „mentségre", „elfogadtatásra" szorult.

Különféle megfontolások alapján lett a Madách-befogadás útja igen göröngyös, ez mára szerencsére kritikatörténeti (részint meg politológiai) problématörténetté szelídült. Kerényi Ferenc Madách-könyve jó pillanatban jelent meg, szerzője elvégezte a kritikai kiadás nem könnyű munkáját, s így hosszú időre biztosította Az ember tragédiájának az eddigieknél pontosabb, megbízhatóbb olvasását, ugyanakkor a Madách élet- és pályarajz kutatói levéltárakból, a sajtóból, kézirattárakból annyi anyagot hoztak a felszínre, hogy az feltétlenül monografikus rendezést igényelt. Kevésbé kedvező időpontban (1984- ben) Horváth Károly kismonográfiája hasznos összegzésnek bizonyult, de az összegzést követőleg a szerző maga két vonalon látta továbbfejlesztendőnek a Madách-életmű értékelését. Az egyik a világirodalmi rokonítások további megfontolásra méltó adalékai, a másik pedig a kortársi kritika számbavétele és értékelése. Ehhez járult, hogy különféle textológiai próbálkozások és téveszmék sürgető igénnyel tették szükségessé a kritikai kiadást, amelynek előkészítésében Kerényi Ferenc mellett Horváth Károly is vállalt szerepet. Kerényi Ferenc pedig több tanulmányában a teljes életmű újraolvasását sürgette, e körből fontos tanulmányokat tett közzé. Az életrajz és a családtörténet pontosabb ismeretéhez a helytörténeti kutatás szolgáltatott perdöntőén fontos iratokat, Bíró Béla Madách filozófus kortársait olvasta el, majd folytatta a Madách-életműre vonatkozó kutatásait, S. Varga Pál Madách-kismonográfiájával az eszmetörténeti és szerkezeti elemzések rétegzéséhez járult hozzá (többek között). Egyszóval mind a filológiai kutatás, mind a műelemzés terén folytatódott a Madách-értelmezés vitákkal tarkított munkája. Kitetszett, hogy a Madách-mű

87