Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2. szám - Fried István: A Madách-kutatás hétköznapi ünnepei (Kerényi Ferenc Madách-köteteiről)
nem azért reprezentálta és jórészt még ma is reprezentálja a magyar késő romantika egy közép-európai változatát, mert „idegen" inspirációkból szervez meg magyar nyelven egy magyar irodalommal kevéssé(?) rokonítható, bár igen koncepciózus művet, hanem ennek éppen az ellenkezője igaz; a régi vádak jócskán szétfoszlottak, Madáchnak valóban egyik ihlető forrása a Faust volt, de a fausti emberiség-költeményt, a magyar irodalmi viszonyok közé helyezve, sikerült olyan módon közép-európaivá tennie, hogy a szlovák, a szerb, a cseh fordítások, a román, a cseh meg a szerb nyelvű párhuzamok révén a XIX. századi egzisztenciára kérdezés, sziszifuszi létezés antinómiáinak magyar irodalmi reprezentánsaként lehet számon tartanunk. A távolabbi párhuzamok a mű nyitottságának fölismerését teszik lehetővé, magyar irodalmi utóélete pedig (Arany Hídavatásátói Kosztolányi színművéig és Karinthy paródiájáig) arra enged következtetni, hogy a hagyománytörténésben beiktatódott a magyar irodalomba. De ezen túl egyáltalában nem mellékes Madách Imre életpályája, amely korántsem vonható kizárólagosan a „nemesi polgárosodás" létszférájának körébe. Nem azért, mintha ez Madách Imrének ellenére lett volna, hanem talán a leginkább azért, mert gazdálkodói lehetőségei, birtokához kötött életvitele szűkre szabták cselekvési körét. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy politikai személyiségként messzebbre tekintsen, fölmérje a vármegyei politizálás kínálta esélyt, majd belekóstoljon a valóban országos politikába, szembetalálván magát többek között az akkor még úgynevezettnek tekinthető nemzetiségi kérdéssel, a szlovák választóihoz szólással. Igaz, hogy Madáchot öröklött alkati gyöngesége, fokozódó szívbaja óvatosságra kényszerítette, ami a nyilvános politikai szerepléseket illeti. Távol élve az irodalmi központoktól, maga kísérelte meg, hogy a művelt társalgás, eszmecsere centrumává tegye otthonait. Kerényi Ferenc kutatásaiból, összegzéséből tudjuk, hogy több műve ennek a kisebb körnek köszönhető, Szontágh Pál alakját, személyiségét eddig is nagyra értékelte a kutatás. De Madáchnak a Tragédia mellett nemcsak vonzáskörében született versei, színművei, cédulái, tanulmányai, tervei sem csupán a fő mű előkészítése szempontjából kutatandók. Nyomatékosan jelentem ki, hogy egy XIX. századi magyar gondolkodástípus ismerhető meg tanulmányozásukkor. Természetesen Az ember tragédiájának létrehozása, megjelentetése volt szükséges ahhoz, hogy Madách az érdeklődés központjába kerüljön. De hozzá hasonló nemesek már voltak tárgyai a kutatásnak, és egy életforma, majd ez életforma megingásának, az életformából kilépés kísérleteinek változataira bukkant az irodalom- és a művelődéstörténet. A XIX. századi hétköznapi nemesi élet változásai ismerősek az irodalomból. Gyulai Pál kisregénye, Egy régi udvarház utolsó gazdája (véglegesített szövege 1867-ből), továbbá Jókai néhány műve jelzi, hogy visszavonhatatlan múlttá válik mindaz, ami még a Bach-korszak- ban, az 1850-es esztendőkben tartalmat adhatott a nemesi létezésnek, a lassan-fokozatosan „begyűrűző" modemitás kihívásaira a birtokos-gazdálkodó rétegnek is válaszolnia kell. S bár Az ember tragédiájában a Sőtér által nemesi polgárosodásnak nevezett folyamat közvetlenül nem érzékelhető, Madách gazdálkodói csődje és életformájának kulturalitása olyan feszítő ellentétként jelenik meg az életpályán, amely közvetve Az ember tragédiája történetszemléletében, a fejlődés, a haladás versus körkörösség, a prométheuszi versus sziszifuszi személyiségfelfogás dichotomikus megjelenítésében valamiképpen érzékelhető. A Kerényi Ferenc által sajtó alá rendezett, jegyzetelt kritikai kiadás (amelyben még Wohlrab József írásszakértői véleménye is olvasható) meg monográfiája határkő a Madách-olvasás, -értelmezés történetében. Nem lezárja, hanem megnyitja a kutatás új útjait, nem véglegesíü eredményeit, hanem továbbgondolásra kínálja föl. Ez az ismertetés is számottévő százalékban a két kötet anyagából merített, arra reagált, az ott olykor csak megpendített, máskor részletesebben kidolgozott problémaköröket igyekezett ismertetni, néhány helyen kicsivel kiegészíteni. Madách Imre Petőfivel egyidős, 1823-as évjáratú, akinek meghatározó élményei (nyelvi élményei is!) a reformkorból eredeztethetők. Madách 88
