Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2. szám - Fried István: A Madách-kutatás hétköznapi ünnepei (Kerényi Ferenc Madách-köteteiről)

lemben használt Commedia-t. Megkockáztatható, hogy a kiengesztelődéssel, Ádám „meg- térés"-ével végződő Madách-mű, a Faust második részéhez hasonlóan, a tragédiát nem egyszerűen szomorújáték jelentésben használja, hanem - ismétlek - a dantei Commedia ellentettjeként. A Dante-Goethe-Madách „vonulat" tételezhetősége mellett szól Éva „közbenjáró" szerepe, a Goethe megnevezte „Örök-Asszonyi" (das ewig Weibliche). A tragédia-komédia ellentét - úgy értékelem - nem annyira műfaji, mint inkább hangvételi, világszemléleti kérdés, amelyre Madách maga is utalni látszik Erdélyi Jánoshoz küldött (magán)levelében.

Mindez tehát nemcsak műfaji kérdés, hanem Madách magyar és világirodalmi tájékozódásáé is, amely összefügg befogadástörténetével. Bármennyire különösnek tetszik, Arany János tekintélye sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a kortársak meg az utókor a remekműnek kijáró (nem elsősorban tisztelettel, hanem) elszánt kutatómunkán alapuló értelmezéssel jelezze: Az ember tragédiája megszületése, megjelenése kiemelkedő pillanata a magyar irodalomnak. A Madách-értelmezés historikuma sem sikertörténet, a vélemények már Madách életében megoszlottak. Arany János nyomába elsősorban a Nyugat szerzői léptek, Babits, Kosztolányi, Karinthy Frigyes. Gyulai Pál ellenben nem írta meg azt a tanulmányt, amely legalább egy ideig vitán felülivé tette volna Madách értékelését. Kitérőképpen jegyzem meg, hogy a szlovák késő romantika költője, Hviezdoslav, valamint a szerb késő-romantika költője, Jovan Jovanovic Zmaj a XIX. századi magyar irodalom triászát Petőfiben-Aranyban-Madáchban jelölte meg, fordításaikkal azt tudatosították, hogy e három költő műveinek fordítás révén történő adaptációja járul hozzá nemzeti irodalmuk műfaji rendszerének további differenciálásához, mert - szerintük - e három költő oly világirodalmi jelenség, amelyre fordítások segítségével (nemzeti irodalmi „érdek"-bői) feltétlenül reagálni kell. Ugyanakkor a magyar Gyulai-hagyomány nem bizonyosan ezen a módon hangsúlyozta, amennyiben egyáltalában hangsúlyozta, Madách örökségének, a hagyománytörténetbe iktathatóságának kérdését. Ez viszont következik a magyar romantika megítélésének igen fordulatos historikumából. A „nemzeti klasszicizmus" ideája ugyanis egyben a romantikusnak jelölt periódusból a leginkább azt vélte integrálhatónak, ami összeegyeztethető volt a „klasszikus ízlés"-sel (Horváth János kifejezése), azaz ami még befogadható volt a nemzeti irodalmi klasszicizmusba. Gyulai-Kemény-Arany képviselte e szemlélet szerint a magyar irodalom meghaladhatatlan csúcsait (a kritikában, értekező prózában, a prózai epikában és a költészetben). S bár Madáchot kortársai közül „rendkívüli koncepciója", másutt „nagyarányú koncepció"-ja a kiemelkedően fontos szerzők közé emeli, a Faust és a Manfred hatása (ezt már Szász Károly emlegette még Madách életében, anélkül, hogy konkrét szöveghelyre utalt volna, azóta a kutatás teljes joggal inkább a Káinban látja az esetleges előszöveget!) nem bizonyosan pozitív jelentéssel töltődik föl Horváth Jánosnál; másutt azonban Vörösmarty Délszigetére és Csongor és Tündéjére utal esetleges előzményként. A részsummázat azonban így szól: „Az a romantikum, mely Madách inspirációbeli sajátja, romanticizmusunk hazai ágából alig rokonítható valamivel." Ehhez képest a kritikai kiadás szép és gazdag anyagot vonultat föl a „romanticizmus hazai ága" és Madách műve egymáshoz kapcsolhatósága védelmében. Ugyancsak ambivalensnek minősíthető Horváth Jánosnak egy másik, följebbi tézisét erősítő gondolata: „Mindezekhez képest tárgyra s műfajra átfogóbb, szemléletre tárgyibb Madách fő műve, inspirációja pedig rejtett szubjektív elemén kívül hit, tudomány, bölcselet heterogénebb, s a magyar romanticizmustól idegenebb, nemegyszer hidegebb forrásterületeiről is táplálkozik." Gyönge érvnek bizonyulhat, hogy arra hivatkozom: Madách bibliai, mitológiai tárgyú, valamint antik tematikájú színművei mellett magyar történeti drámákat is írt, így a Csák végnapjai beilleszkedik a Kisfaludy Károlytól Szász Károlyig húzódó tematikai sorba (a végén talán Ady újraértelmezése fedezhető föl; Csák Máté földjén című versének szimbo86