Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2. szám - Balogh Tamás: „Egy reggel a postás levelet hozott” (Kosztolányi ifjúkori helykeresésének önellentmondásai)
Hogy valójában miképp került közvetlenül Osváttal kapcsolatba, egyelőre nem tudjuk. Tény, hogy a Fasti 1905 márciusa és szeptembere között valahogy eljutott Osváthoz, feltehetően maga Kosztolányi küldte el, de sem ezt a feltételezett versküldő levelet, sem az állítólagos, a későbbi visszaemlékezést perdöntő bizonyítékkal igazoló Osvát-levelet nem ismerjük, amely - ha létezett egyáltalán - megsemmisült, elveszett, vagy lappang valahol. A valóságalakításnak e módszerére, a leírt szavak igazságtartalmának ellentmondásaira s egymásnak feszülésére Márton László is felfigyelt Kosztolányi összegyűjtött leveleinek kapcsán. Márton a levelekből kiolvasható önellentmondásokat egy „általános" őszintétlen- séggel magyarázza: „Az az állítás, amely szerint az írásos társadalmi érintkezéseiben K. D. legtöbbször alakoskodik, hogy társadalmi szerepek és nyelvi sémák mögé rejtőzik, amely rejtőzködés nem ritkán exhibicionizmusba (méghozzá őszintéden exhibicionizmusba) csap át: ez az állítás nem volna valótlan, de félrevezető volna. Egyrészt azért volna félrevezető, mert meg- és elítélné a levelek íróját, holott a leveleknek mint írói és viselkedésbeli teljesítményeknek értékelésére, főleg pedig elemzésére volna szükség; másrészt nem vet számot azzal, hogy K. D. mondataiban a nyelvi impulzusok szinte mágikus önállósággal teremtik meg önmaguk valóságát, vagy legalábbis referencia-rendszerüket, s így erkölcsi megítélésük, még ha minősített komiszságokról vagy aljasságokról volna is szó (ilyenek is akadnak az ezemégyszáz levélben), nem vezet túl messzire."73 Márton értelmezése persze igaz másféle nyelvi megnyüatkozásokra is, a visszaemlékezésekre kiváltképp. A már valóban érett Kosztolányi 1933 januárjában maga is bevallotta ezt: „Olyan őszinteségre törekszem, amilyen egy embertől telik. Ezt a közvetlen őszinteséget csak ritkán engedhetem meg magamnak, mert az a másik őszinteség, a közvetett, a művészi, mely - hiába burkolt és álarcos - mégis az igazabb őszinteség, többnyire teljesen kielégített. így alig is volt szükségem erre."74 Az igazságértelmezés újabb fricskát kapott. 73 Márton László: Színes tinták bölcsessége. Kosztolányi Dezső: Levelek - Naplók. Holmi, 1997. szept. 1315-1327. In: Uő.: Az áhítatos embergép. Pécs, 1999. 87-107. 74 Kosztolányi Dezső: Önmagámról. Nyugat, 1933. jan. 1. In: Egy ég alatt, 584-590. 76