Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2. szám - Szekér Endre: Márai és Kassa
Szekér Endre Márai és Kassa „Kassát szerettem és a verseket" (Márai: Ajánlás) Márai Sándor egész életében és csaknem valamennyi művében ott érezhetjük szülővárosának, Kassának emlékét, mely erősen összefonódik polgárság-élményével, a maga sajátos európaiságával és Kassa jelképpé válásával. S kassai dómról ír egyszer, melynek csipkeívei alatt, a padokban ülő, imádkozó, emlékező öregekre figyel. Számukra a dóm nem műemlék, hanem mindennapjuk része. Emlékeznek, szunyókálnak a dómban. És a kassai dóm felidézi benne Európa többi dómját, a párizsit, a firenzeit, a chartres-it. Máskor repülővel érkezve Kassára, különös látószögből, felülről látja a Várost mintegy jelképező dómot. Akkor a világháborús veszélyben lévő dómokra gondol, pl. Reimsre, Kölnre, az „elsötétülő világban". Tudja, hogy „ezek a dómtornyok őriznek egyfajta útvonalat a pusztuló világ felett." De a felnőtt és az idős Márai „elvesztette" Kassát, amely idegen országba került. „Kosice" lett Kassa, s a róla szóló könyvben eltűnt a magyar város, a kassai polgár, a dóm. Nagyon mélyen érintette ez a fájdalmas felismerés: „Most mégis felémelyedek, mint akit gyomorba ütnek." „Kassát szerettem" - írta le többször Márai, így pl. az Ajánlás, majd az Ujjgyakorlat című versében. Aztán a Cassovia című költeményében, mely a metszetre épül. Ez az „együgyű" fametszet sok emléket sűrít össze: pl. Rákócziról, a dómról, a püspökről, a sánta kovácsról, a maga által írt első verssorról, az ünnepélyekről stb. A régi ízekből, színekből, illatokból - „mint játékkockákból" - rakja össze gyerekkori emlékeit. De ennél a versnél sokkal jelentősebb az Egy polgár vallomásai című önéletrajza, szociográfiája, melyben alapos, hiteles társadalomrajzot ad - személyes, lírai megközelítéssel. Az író részletesen számol be kassai házukról, mely „igazán nagyvárosi háznak tetszett", kétemeletes, széles homlokzatú, hosszú ablaksorral, erkéllyel, befelé nyúló, szinte láthatatlan épületrészszel. „A város elrejtőzött a házak udvarain. Az emberek féltékeny, sanda óvatossággal befelé éltek..." Márai szociografikus részletességgel és alapossággal ír a kassai családi házról, a cselédekről, a fűtésről, a ,főbejáratról' és a folyosói bejáratról. Hosszan elidőz az úriszobában lévő három üvegajtós könyvesszekrényen és a könyveken (Schiller, Herzog, Freytag), a német családi folyóiratokon. Apja a magyar írók közül legszívesebben Mikszáthot olvasta. És sok jogi könyvet őrzött, Kassán négy könyvkereskedő élt akkor. A családban azt tapasztalta a későbbi író, hogy naponta olvastak néhány oldalt valamelyik kedvenc könyvből. És hétfőnként beállított egy gajdoló könyvárus ember, hátán nagy „bőriszákkal", melyből pl. az Új Idők, a Tolnai Világlapja stb. került elő. „Mindig borzongás fogott el, ha elmentem a dóm kapuja előtt". Itt őrizték Rákóczi hamvait, a körötte lévő sok koszorút, rajta: „Pro libertate". Márai így fejezi be a dómról szóló bekezdést: „Ha elmentem a dóm előtt, megvillant bennem ez a szó - (szabadság)..., mint homályos jelszó, amelyért érdemes élni." 77
