Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2. szám - Balogh Tamás: „Egy reggel a postás levelet hozott” (Kosztolányi ifjúkori helykeresésének önellentmondásai)

Ezt követően Csáth még egy témát pendített meg: a közös operett ügyüket, melynek zenéjét Csáth, szövegét Kosztolányi írta volna. Már korábban, szabadkai diákéveik alatt is tervezgették közösen egy opera megírását,39 később, 1905 elején az operettből valameny- nyi biztosan elkészült, mert Kosztolányi Bécsből verseket küldött hozzá,40 s egy évtized múlva, 1916-ban Csáth Gézában ismét felmerült az ötlet,41 de az operett mindig csak terv maradt, s a közös darab soha nem készült el.

Mindezek mellett Csáth egy „mellékes" megjegyzésében felhívta a Figyelőre és Osvátra Kosztolányi figyelmét. A Figyelőt Osvát Ernő 1905 januárjában indította, s a havonként jelentkező irodalmi lap tizenegy számot ért meg. Csáth a lap szellemiségét „természetesen" a korábban (1902-1903) megjelenő Magyar Géniuszéhoz hasonlítja: Osvát szerkesztette azt is. A két lap szerzőgárdája ezért részben azonos. Osváttal tartottak régi szerzői közül többen (pl. Cholnoky Viktor, Fenyő Miksa, Kaffka Margit, Kovács Jenő, Krúdy Gyula), de az „osváti" szerkesztési elv miatt feltűntek „ismeretlen" újak is, köztük Bíró Lajos, Hatvány Lajos, vagy éppen Kosztolányi Dezső. Szerzői között voltak a lapban többször publikálok (pl. Fenyő, Színi Gyula, Elek Artur), és „alkalmi" megjelenők is (pl. Gulyás Pál, Tóth Wanda). Talán legnagyobb vállalása - és így legfontosabb későbbi hatása - abban állt, hogy az első nagy Ady-versek fóruma lett; itt jelent meg a Harc a Nagyúrral és a Gare de l'Esten.

Hogy Csáth számára, bár ő maga nem publikált benne, valóban fontos lehetett a Figyelő, s így a modem irodalom, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy nemcsak a lap indulására hívta fel - egyelőre „csak" - unokatestvére figyelmét, hanem Adyhoz hasonlóan azonnali visszajelzését adta a lap megszűntének is: „Az adat, amely a XX. század elejének árva Magyarországát az utókor számára jellemezni fogja, egy és más oldalról a következő: a Figyelő, tehát az egyetlen igazán komoly irodalmi alapokon nyugvó vállalkozás, mely a nemes művészetet és a finom kritikát akarta valahogyan megkedveltetni az újságolvasó magyar közönséggel... részvétlenség miatt megszűnt. [...] A Figyelő eltévesztette a dolgot. Ez a lap egy anakronizmus volt, de a jövőből - mint a következmények élénken bizonyították."42

Csáth nemcsak remek megfigyelőnek bizonyult - hiszen az adott pillanatban a lap megszűnésében meglátta ugyanazt az okot, amit később a visszaemlékezők igazoltak -, hanem nagyszerű jósnak is: megjövendölte, hogy a Figyelőnek igazán a jövőben lesz hatása. Hiszen - Fenyő Miksa szerint is - „a Figyelő világa nem tűnt el nyomtalanul; az írók fölfigyeltek s pedig nemcsak a velünk egykorúak, hanem régi fémjelzett írók is - ki barátságosan, ki gáncsolón -, az olvasó közönség nem vett róla tudomást."43 Talán azért, mert „ezt a folyóiratot - be nem vallottan - az íróknak csináltuk, előfizetőkre csak félve mertünk gondolni. Azt akartuk, hogy Ignotus észrevegye, meg Ambrus Zoltán, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, nyilván mások is. S azt akartuk, hogy az írók észrevegyék, hogy most indul a pályáján: Ady Endre, Biró Lajos, Cholnoky Viktor, Színi Gyula, Kaffka Margit, Kemény Simon, Révész Béla."44 így a rövid életű és közönségsikerrel, széles olvasóbázissal nem dicsekedhető lap igazi hatása abban állt, hogy „a leendő »nagy nemzedék« tagjai

39 Vö.: Dér Zoltán: [Jegyzet az Altatódal című vershez] In: Kosztolányi Dezső: Mostoha és egyéb kiadatlan művek. Újvidék, 1965.151.

40 KDL 74-75.

41 Vö.: Csáth Géza levele Kosztolányi Dezsőnek, Földes, 1916. júl. 12. In: Dér Zoltán: A testvéri felelősség dokumentumai.

42 Csáth Géza: Egy kultúrtörténeti adat. Bácskai Hírlap, 1905. dec. 29. 3. In: Rejtelmek labirintusában, 97-98. -Ady Endre cikke: A Figyelő - utolsó száma. Budapesti Napló, 1905. dec. 24.

43 Fenyő Miksa: Feljegyzések és levelek a Nyugatról. Bp., 1975. 71. S. a. r.. Vezér Erzsébet.

44 Fenyő Miksa: Önéletrajzom. München, 1967. 552.

69