Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2. szám - Balogh Tamás: „Egy reggel a postás levelet hozott” (Kosztolányi ifjúkori helykeresésének önellentmondásai)
már tisztábban látják önmagukat, valóban kezdenek nemzedékké szerveződni. Fejlődésük mérhető alkotásaikon, arculatuk kezd kirajzolódni"45, mert a Figyelő „olyan folyóirat volt, amelyből valamelyest képet lehetett alkotni az ifjúság törekvéseiről. Munkatársai csaknem mind olyanok voltak, akik pár évvel később a Nyugat körének legjavához tartoztak, s már akkor is túl voltak a kezdő éveken. [...] Gyökeret verni nem tudott, a benne megszólaló írók még sokkal kevésbé voltak ismertek, semhogy a népszerű nevek igézete alatt álló közönséget vonzhatták volna, de annyit máris bebizonyított a folyóirat, hogy indulóban van egy ifjú nemzedék, mely a tehetség jogán kér szót az irodalomban."46 A Figyelő írói, költői három év múlva Osvát következő lapjánál, a Nyugatban találkoztak, s ott már valóban meg tudták mutatni valós hatásukat, mind a kortársak, mind az irodalmi utókor számára. És Kosztolányi - bár nem szerepel Fenyő Miksa idézett névsorában - köztük volt. Csakhogy ő kerülő úton jutott oda, s esetében vélhetően nem a generációs összetartás volt a szereplés oka. A levélből tudjuk, hogy Csáth 1905 márciusában küldött mutatványnak egy számot a lap addig megjelent három száma közül. Talán éppen az elsőt, amelyben Osvát lapindító programcikkében ezt írta: „Az örökkévaló dolgokon kívül csak múló dolgok érnek valamit. S az ambíció, ez a kapkodás az örökkévalóság után szintén múló dolog. Különösen a mi irodalmunkban. Az ideálok a halottaknál is gyorsabban lovagolnak. A komolyság az ifjúkori mesék közé került. A tollakat nagyon is hamar fogja el a »minden mindegy« bla- zírtsága. Akivételeket én tisztelem a legjobban. És ezek a meghatóan büszke tollak lesznek a vezetői irodalmi ifjúságunknak. Már ma lehetne példákat felhozni."47 Ez imponálhatott Kosztolányinak, aki - fiatal, induló költőként - az irodalmi ifjúságot büszke tollal vezető kivétel példáját magára (is) érthette. Mindez persze csak feltételezés, az viszont tény, hogy miután márciusban Csáth levélben hívta fel figyelmét a lapra, Kosztolányi megfogadta a tanácsot, s verssel jelentkezett Osvátnál. így jelent meg a Figyelő októberi számában Kosztolányi egyetlen közleménye, a három szonettből (Karácsony; Húsvét; Pünkösd) álló Fasti. A korai versek közül sem kiugró színvonalú költemény önértékét maga Kosztolányi sem tartotta sokra: bár még beszerkesztette az első verseskötet (Négy fal között, 1907) Pasztellek ciklusába, később már kihagyta a valójában erősen válogatott (és új) verseket (is) közlő Összegyűjtött költeményeiből (1935) gyűjteményből. A Fasti valódi - az egész életműre kiható - következményei nem is önértékében, hanem éppen a megjelenés helyében vannak. A Figyelő utolsó előtti, 1905 októberében megjelent számában többek közt Színi Gyula a kritikáról, Fenyő Miksa a magyar regényekről, valamint Jókai emlékezetéről írott cikke olvasható, Szilágyi Géza az ifjú Verlaine-ről, egy névtelen szerző pedig Nietzschéről és Wagnerről értekezik. Novellával Krúdy és Révész Béla, verssel - Kosztolányi mellett - Szilágyi Géza van jelen. Ez eddig - mondhatnánk - egy „átlagos" lapszám tartalma is lehetne. Van azonban két közlemény, amely valóban irodalomtörténeti jelentőségűvé emeli éppen ezt az októberi számot. Szerzői tiszteletpéldányként mindenféleképpen ismernie kellett az egész lapszámot, s így látnia kellett benne Ady Endre az elmaradott magyarságot, illetve magyar elmaradottságot ostorozó cikkét, a Moriturit, amelyben az elhíresült „Komp-ország" kifejezést leírta. (A cikk később - némi kiegészítéssel - az Ismeretlen Korvin-kódex margójára első része lett.) 45 Fráter Zoltán: Osvát Ernő élete és halála. Bp., 1987. 72. 46 Schöpflin Aladár: A magyar irodalom története a XX. században. Bp., 1937. 107-108. 47 Osvát Ernő: Motívumok. Figyelő, 1905. jan. 1. In: Uő.: Az elégedetlenség könyvéből. Összegyűjtött írások. Bp., 1995. 90-92. 70
