Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2. szám - Balogh Tamás: „Egy reggel a postás levelet hozott” (Kosztolányi ifjúkori helykeresésének önellentmondásai)
(1905. február 1-jén is őt kérte: „Esedezem, járd be az összes antikváriumokat, s hajhászd föl Heinrich Gusztávnak német nyelvű irodalomtörténetét", melyet „csak Budapesten lehet beszerezni"20), sőt máskor a fentivel szinte azonos helyzetben kérte Csáth segítségét: „Az egyetem 100 koronás pályázatot hirdetett egy Deák-ódára, melynek határideje a közeli pár napok egyikén van. Minthogy a pesti könyvtárak egyikében sincs már Deákról szóló munka, sürgősen kérlek, túrjátok föl az összes szabadkai könyvtárakat (közkönyvtár, casino, ifjúsági, tanári könyvtárak), s egy kalauz által kézbesítsétek nekem a könyveket."21 Ez a pályamű végül is elkészült, s Kosztolányi beadta, Csáth tehát valószínűleg teljesítette a kérést22 A Polignotos-dolgozat ügye után Csáth bocsánatot kér, amiért késik a Jövendők küldése. A Bécsben tartózkodó Kosztolányi unokaöccsét bízta meg, hogy Bródy Sándor lapját rendszeresen küldje meg neki - de nem csak az irodalmi tájokozódás miatt. A Jövendő 1904. október 9-i száma közölte Baudelaire A macska című versét, Kosztolányi fordításában- azonban a fordító nevének feltüntetése nélkül. (A Jövendő megkeresését vélhetően Csáth ajánlotta unokabátyjának: ekkor ő már ismerte és becsülte a lapot és szerkesztőjét - oda küldte be első komolyabb irodalmi próbálkozásainak egyikét, a gimnáziumi önképzőkörben írott A kályha című novellát, melyre Bródy postafordultával azt válaszolta, hogy a novella „ritka egyszerűséggel van megírva, formában, kifejezésben meglepő, a tárgya azonban szegényes. Más ilyen kicsiny genreképet kérek, azt hiszem, jót, sőt föltűnőt kapok öntől. Küldjön és írja meg, mi az életpályája, kora."23 - De Kosztolányi szerezhette máshonnan is az ösztönzést: a budapesti egyetemen 1903 októberében ismerkedett meg - többek között- Oláh Gáborral, akinek költeményeit éppen a Jövendő közölte már ekkor.24) A közlés után írta Csáthnak: „A Jövendő közlése megörvendeztetett, de egyúttal dühbe is hozott, hogy a nevemet mellőzték, s egyszerűen anonimé adták közzé", és azonnali intézkedésre kérte unokaöccsét: „Tanácsold, hogy a jövő szám helyreigazításai vagy legalább szerkesztői izenetei között feltétlenül említsék meg a nevemet, s lehetőleg dicsérjenek is meg", különben pert indít, máskor dühösen fakadt ki: „A Jövendő ügye vérig bosszant. Nem méltó a nevem beléje, és a munkám - igen?? Ki látott ilyen logikát??"25 Ugyanakkor - a közlés után több mint egy hónappal, november 20-án - Babitsnak is felemlegette sérelmét: „A Jövendő gyalázatosán megrontotta műfordításomat egy buta szócserével, s eltolvajolta a versemet. Legyen boldog vele!",26 itt azonban már nem a névelhagyás, hanem - költőtársnak írja a levelet! - egy szócsere a panasz elsődleges oka. A vers valóban fontos lehetett neki, hiszen felvette műfordításainak első gyűjteményes kötetébe (Modern költők, 1914), viszont hogy mi lehetett a szócsere, nem tudhatjuk, mert időközben Kosztolányi teljesen átdolgozta a verset (s elhagyta a vers második részét, amely egyébként egy másik, azonos című Baudelaire-vers második része), sőt, hogy a fordítás sorsa még csavarosabb legyen, a Modern költők háromkötetesre bővített kiadásába szintén felvette a verset, melyet ismét jelentősen átdolgozott, „visszaillesztve" az ugyancsak átdolgozott második részt.27 (A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Csáth már a Jövendő-közlés előtt egy hónappal idézte a verset 20 KDL 76. 21 KDL 15. 22 KDL 18. 23 Bródy Sándor levele Csáth Gézának, Budapest, 1904. jan. 12. Idézi: Dér Zoltán: Utószó. In.: Csáth Géza: Ismeretlen házban, II. 621. 24 KDL 17. 25 KDL 48., ül. 49. 26 KDL 59. 66
