Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2. szám - Balogh Tamás: „Egy reggel a postás levelet hozott” (Kosztolányi ifjúkori helykeresésének önellentmondásai)
is támadta az Új Nemzedék „Pardon..." rovatában s egyéb, szintén névtelenül megjelent cikkeiben. Tehette ezt kiváltképp azért - s ez megerősíti a cikkek szerzőségét mert a lap munkatársai közül ő ismerte legjobban, legközelebbről az említetteket. Legfőképpen persze zsidó származásuk adott erre alapot (s majd mint látni fogjuk, a sorhoz csatlakozik Bródy Sándor is), de nem kizárólagosan csak erről van szó. Amikor Kosztolányi 1908 végén az Elet segédszerkesztőjeként munkatársakat gyűjtött maga mellé, a lapnál dolgozó legtöbb embert „szemét"-nek nevezte, s még a szerkesztő nevét sem tudta (vagy nem akarta tudni) pontosan, pedig a katolikus Antal Józsefről beszélt. Az Elet esetében viszont a Budapesti Naplóhoz és A Héthez képes más a sorrend: ott előbb ócsárolta őket, s utána lett munkatársuk, itt viszont már az odacsatlakozáskor becsmérlő hangon írt róla: „Az új lap címe Élet. A cím rossz, a lap még rosszabb lesz. (Tolnai Világlap + Új Idők.) - De érdemes itt maradnom, mert megfizetnek."10 11 Az elsődlegesnek tűnő anyagi érdekeken túl már ekkor, 1908-ban megnyilatkozott antiszemitizmusa: egy másik, Fülep Lajosnak írt levélben az Életet úgy jellemzi, hogy az „valami furcsa találkozóhelye a modem és nem modem nem zsidó íróknak", s az Élet szellemiségével szemben a Nyugatot hozta fel, amely „egy kifejezetten anti-szimbolista, józan, racionális alapon álló, metafizika- és gondolatgyűlölő zsidó pártszövetkezet. Impotens rikoltozás rekedt torokkal. A szifilisztől berekedt torokkal. Hitem szerint ők sohasem csinálják meg az irodalmi forradalmat, mert erre nemcsak az erejük hiányzik, de a hitük is, az állítani tudás bátorsága."11 Irta mindezt akkor, amikor már egy éve a Nyugat munkatársa. S ezért nehéz elfogadni Kiss Ferencnek - többek közt - azt a Pardon...-cikkek írása alól való felmentő érvelését, miszerint „Kosztolányi ekkor [1919-1921] is dolgozik a Nyugatnak, s logikus feltételeznünk, hogy óvakodott azokat bántani, akikhez eszmei szálak fűzték."12 Fentiek után talán nem meglepő, hogy bár tisztelte s mindig nagyrabecsüléssel nyilatkozott róla, korántsem volt baráti viszonyban - az egyébként zsidó származású - Osvát Ernővel, akinek Kosztolányi még a nevét is - feltehetően dzsentroid sznobizmusból - többször rosszul, Osváthnak írta.13 Fentiek után viszont azon sem csodálkozhatunk, hogy visszaemlékezésében az Osváttal való megismerkedése is kísértetiesen hasonlít a Kiss Józseffel és a Vészi Józseffel történt első találkozásra: „Budapesten mindössze pár hónapja lehettem, tizenkilenc éves voltam, s egy ódon, ferencvárosi bérházban laktam, ahol csak a házmester ismert. Vidéki újságokba írogattam verseket ritkán. Egy reggel a postás levelet hozott, melyben O. E. megkért, keressem fel őt délután ötkor, a Bristol-kávéházban. Vajon honnan tudta meg lakáscímem, a ház, emelet és ajtó pontos számát? Sohase láttam őt addig. A kávéházban sok száz ember közt ült fekete márványasztalánál, fekete haja volt, fekete szeme, feketekávé állt előtte, s szokása szerint fekete süteményt is hozott magával, melynek ízét a fekete mák adja meg, a fekete fűszer, melyet csak finom ínyek kedvelnek. Biztosan feléje indultam. Vajon honnan tudtam meg, hogy ő az? Ezen a délutánon kikérdezett, mint vádlottat az ügyész, mint pap a gyónót, mint fiút az apa, s aztán a Figyelőben, mely a Nyugat előfutárja, megjelent három szonettem, a Fasti, a karácsonyról, húsvétról és pünkösdről."14 10 KDL166. 11 KDL 164-165. - Kiemelés tőlem: B. T. 12 Kiss Ferenc: Az érett Kosztolányi. Bp., 1979. 89. 13 Lásd pl.: KDL 170., 187., 193. 14 Kosztolányi Dezső: O. E. Nyugat, 1923. jún. 16. 855-856. In: Egy ég alatt, 162-165. 63
