Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2. szám - Balogh Tamás: „Egy reggel a postás levelet hozott” (Kosztolányi ifjúkori helykeresésének önellentmondásai)

hallhatott felőlem, hogy vidéki újságokban megjelent pár versem. Amerikai gyorsasággal állapodott meg velem. íróasztalt kaptam, havi fizetést, első osztályú szabadjegyet, mellyel Fiúmétól Brassóig csavaroghattam."4

Fiatalkori levelezésében azonban számos hely akad, ahol ugyanekkor irigységgel vegyes gúnnyal ostorozta mind a Budapesti Napló körül gyülekező, mind A Hét köréhez tartozó költőket: „Mosolygok a hőbölyödött modern poétákon, a Budapesti Napló kétkrajcá- ros Baudelaire-ein, s óvatosan olvasgatom Kantot, kiben nagy gyönyörűségem telik" - írta Babits Mihálynak 1905. július 29-én kelt levelében,5 s nem sokkal később, november 2-án szintén neki panaszkodott: „Ezek az emberek, kik körülöttem élnek s cigarettaszó mellett tárgyalják a modemeket, a mai egyetemi ifjúság, [...] a kezdettől fogva ellenszenves volt előttem. [... ] A fejük csupa nomenclatura, kathalogus: ők az esztétikusok; a lelkűk tele van Golgotha-álmokkal. Hét-frázisokkal: ők a költők. A nyomtatott betű a rontó lidércük."6

Az örök rivális Ady mellett nem kímélte a barát Juhász Gyulát sem. 1906 elején Budapestről, ám hangsúlyozottan „vidéki ismeretlen író - és műfordító!"-ként írt levelében így ironizált vele: „Ön nagy ember. Meglátogatta Kiss Józsefet, és aztán - uram isten! - ódát írt róla; Ady Endre, a »modem magyarok istene«, hasonló kegybe részesült ön részéről: igazán hálátlanok lennének ezek a nagy férfiak, ha önt nem emelnék oda, ahol ők varrnak",7 s ugyanekkor ezt megírta Babitsnak is: „[Juhász] azok közé tartozik, kik minden húron tudnak zörögni, s egy kis nyomdafestéktől megkergülnek. A verseim jó részét ellopta, átgyúrta és - főleg - elrontotta, s miután csúszás-mászással fölkúszott az Adykhoz és Kiss Józsefekhez, csodálkozást keltett azzal, mit az én írófiókomból csent."8

Érdemes megjegyezni, hogy éppen A Hét 1905. június 4-én megjelent számának Szerkesztői üzenetei közt olvashatjuk a Reiner Mária Rilke verseiből [!] jeligére adott elutasító választ: „Elég csinos fordítás, de mivel szolgált rá ez a poétanő arra a megtiszteltetésre, hogy őt a magyar literatúra bekebelezze? Ha már németből fordítunk, fordítsuk azokat a kiváló régi nagy lírikusokat, kik örök díszei a német irodalomnak: Eichendorffot, Scheddelt, Lenaut, Beck Károlyt. Azok ugyan a verssorokat mindig nagy kezdőbetűvel írják, nem úgy, mint a modern szecessziósok, de egyúttal mélyebbek, igazabbak is; nem sikkasztják el a gondolat felét, nem csuklanak meg a mondat közepén, és főleg nem adnak fel rébuszokat. Önnek egyébiránt annyi mondanivalója van, hogy nem szorult a mások interpretálására."9 A szerkesztői üzenet ismeretlen címzettje mögött több okból is Kosztolányit sejthetjük: tény, hogy ő már ekkor azon kevesek közé tartozott, akik ismerték és elismerték Rilke költészetét, s - ahogy az üzenet utolsó mondata utal rá - neki „egyébiránt annyi mondanivalója van, hogy nem szorult a mások interpretálására", valamint ez időben már „elég csinos fordítás"-okát is tudott készíteni, melyeket - saját verseivel egyetemben - éppen ekkoriban küldözgetett szét fővárosi lapok számára. S ha valóban ő az üzenet címzettje, akkor talán ez a Rilkét gondolatokat elsikkasztó poétanőnek tartó súlyos melléfogás erősítette meg ellenszenvét és lenézését A Héttel szemben - ahová később - a Budapesti Hírlap után - végül is elszegődött.

Később sem kímélte egykori munkaadóit: Vészi és Kiss mellett a Világ főszerkesztőjét, Jászi Oszkárt, valamint a Pesti Naplónál és az Esztendőnél őt szerződtető Hatvány Lajost

4 Kosztolányi Dezső: Vészi József. Nyugat, 1928. jún. 1. In: Egy ég alatt, 30-32.

5 Kosztolányi Dezső: Levelek - Naplók. Bp., 1996. 86. S. a. r.: Réz Pál. (A továbbiakban: KDL)

6 KDL 89-90.

7 KDL 93.

8 KDL 95.

9 Idézi: Sánta Gábor: Pálya kezdőknek [előszó] In: Uő.: Pálya kezdőknek. Szeged, 2005. 5-8.

62