Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2. szám - Balogh Tamás: „Egy reggel a postás levelet hozott” (Kosztolányi ifjúkori helykeresésének önellentmondásai)
Balogh Tamás „Egy reggel a postás levelet hozott" Kosztolányi ifjúkori helykeresésének önellentmondásai „Félsz, hogy elfelejtenek? írj róla verset, gyermekem, e félelemről. Legyen a vers méla és nagyszerű tomboló, legyen kétségbeesett... de te ne légy se másik, hanem egyszerűen: DIDE, a kis Dide. A Dide - de aki a szél fújását produkálja, avagy színdarabot ír: ami nem is olyan nagy különbség." (Csáth Géza) Nem kellenek izgatott nyelvű elméleti idézetek mindenféle paktumokról vagy a szerző haláláról ahhoz, hogy tudjuk, az író nem mindig mond (ír) igazat. Kiváltképp akkor nem, ha magáról szól. A beérkezett alkotó gyakran misztifikálja az írói indulást, (ál)szerényen sokszor kicsinyíti szerepét benne, s úgy vall róla, mintha csak tárgya lett volna az eseményeknek, nem alakítója-formálója, mintha rajta kívüli, nagyobb erők mozgatták volna, s íróvá válása végül is nem választás, hanem egyféle eleve elrendelés eredménye volt. Vallomása, amely az „ismert ember" fiatalkorába enged bepillantást, bizton érdeklődésre számíthat, főleg ha a történetben egy vagy több másik „híresség" is szerepel. Azonban - Szerb Antal szerint is - „a legtöbb író a könyvében valahogy éppen az ellenkezője akar lenni annak, ami a valóságban. Mintha az alkotásban akarná kárpótolni magát azért, ami a valóságban elmaradt."1 Jól megfigyelhető mindez Kosztolányinál is. Illés Endre a kisebb íróportrék kapcsán fogalmazta meg, hogy azokat Kosztolányi „inkább magának rajzolgatta, vagy némi öncsalással egy képzeletbeli olvasónak".1 2 Ezekben Kosztolányi írói indulásáról nagyon hasonlóképpen írt; igaz, mindig más kapcsán. Kiss Józseffel - saját bevallása szerint - így ismerkedett meg: „Húszéves se voltam, amikor 1905-ben bemutattak A Hét szerkesztőjének. Egy reggel fogadott a magánlakásán. Elolvasta mindig zsebemben levő összes művemet, melyek csak néhány költeményből álltak, s alig rúgtak többre egy-két oldalnál, aztán munkatársul szerződtetett."3 Az már önmagában is szokatlan, hogy egy ismeretlen vidéki költőt egy fővárosi lap a megismerkedés pillanatában azonnal munkatársául szerződtet, az viszont még különösebbé teszi, hogy állítólag Vészi József, a Budapesti Napló főszerkesztője is ezt tette: „Húsz és egynéhány éves koromban ismertem meg - írja róla Kosztolányi -, abban az időben, hogy a lélek a benyomásokra igen fogékony. O volt az első európai tehetség, akit láttam. Egy napon meghívtak a lapja munkatársául. [...] Mindössze annyit 1 Szerb Antal: Az író és életrajza. In: Uő.: A varázsló eltöri pálcáját. Bp., 1961. 398-404. 2 Illés Endre: Kosztolányi Dezső. In: Uő.: Krétarajzok. Bp., 1957. 94-113. 3 Kosztolányi Dezső: Arcképvázlat Kiss Józsefről. Pesti Hírlap, 1933. okt. 15. In: Uő.: Egu ég alatt. Bp., 1977. 22-26. Szerk.: Réz Pál. 61
