Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2. szám - Buda Ferenc: Négyszázkilencvenöt nyolc-nulla-nyolc – 1957: az én huszonegyedik évem – (III. rész)

lesz belőle, a kezére nem lehet ráismerni. Belázasodik, félrebeszél. Pestre viszik, a rabkórházba. Szorgosan lopjuk a méreten felüli hagymát, esszük, tartalékoljuk: jó lesz a szűkös napokra, egyéb vitaminforráshoz úgysem jutunk hozzá. Vitamin ide vagy oda: gennyes keléseim szaporodnak. Ismét előjön a két alsókaromon is, meg a jobb térdem alatt. A nadrág kellemetlenül dörzsöli minden lépésnél, feltűrt nadrágszárral közlekedem: ez illik a tánchoz. A hátam közepén is megjelenik egy piros duzzanat (a színét nem én látom: mások mondják), aztán hamarosan a két hónom alatt egyszerre, hogy szimmetrikus legyen. Megyek, mutatom a felcsőrmesternek. Aggódva, rosszallóan csóválja a fejét: ez már furunkulózis, mondja. Azért csak kijárok dolgozni a többiekkel, térdemből ki-kifakad a genny, hajtom a legyeket róla. Kissé nehezemre esik a hagymaszedés, a térdelőhelyzet félig-meddig megvalósíthatatlannak látszik, a hónom alja is fáj s dagad. Hétvégi műsorként a smasszerek nagy hipist rendeznek: mázsányi hagyma gyűlik össze a szalmazsákok mélyéről, jó ideig intő példaként ott díszeleg az udvar közepén. Aztán összeszedetik s elviszik. (Vajon hová?) Most már nemcsak a hónom alja, de a két karom is duzzad. Ám érdekes: nem fáj. Viszont ha erősebben megtapintom, ujjam nyomán a homorulat ott marad benne egy darabig. Aztán lassan kisimul. Na: ilyenem eddig még nem volt. S hogy ne csupán mások láthassák a pírt, hanem én is, a hátamon lévő duzzanat ellenlábasaként a túloldalon: szegycsontom közepén is előpirkad egy szép példány. Kezd gondot okozni, melyik oldalamon feküdjek. Izmosodik szépen a két karom is, már a lábikrámmal, sőt a combommal vetekszik, ám a szentek sorából lassan kiiktatódom: a kezem nem hajlik magam felé, kanállal kitoldva sem ér el a számig, mások etetnek. Dolgozni azért kijárok: első a munka. Az őrmester ambulánsként kezel naponta. Egy este segítséggel sem bírok már felkecmeregni a felső ágyra. Maradok alul: a szó szoros és átvitt értelmében alulmaradok. Alvás nincs: a fekvés, forgolódás felér egy kínvallatással. Felülök hát végül, s virrasztva-bóbiskolva várom ki a reggelt. Hogy el ne dőljek, az ágy vasába kapaszkodom. Lázam is felszökik, így másnap már nem kell kivonulnom a többiekkel, mehetek a betegszobába.

A betegszoba a lakóival együtt egy erőteljes alkatú, 40 év körüli egészségügyi őrmester gondjaira van bízva. Kissé érdes modorú - ugyan, milyen lenne? de lelkiismeretes, jó szándékú ember, tőle s a körülményektől telhetőén igyekszik ellátni feladatát, azaz: ismét munkaképes állapotba hozni pácienseit. Ha valamelyik eset végképp meghaladja kompetenciáját vagy az adott helyi lehetőségeket, szolgálati úton kijár az illetőnek egy beutalót Pestre, a rabkórházba. A gyógyszerkészlet: láz- és fájdalomcsillapító (vagyis aszpirin), jódtinktúra, sebhintőpor, sebkenőcs (meg persze kötözőanyag), hashajtó, széntabletta. Emlegették a C-vitamint is, de azzal nem akadt dolgom. A műszerkészlet: lázmérő, kifőzhető injekcióstű, szike, csipesz, foghúzó fogók, torokvizsgáló spatulák, s ha jól emlékszem, még egy fonendoszkóp is volt a gyógyszeres szekrényben. Orvos nemigen járt Korhányban az idő tájt, egyetlenegyszer sikerül megpillantanom, akkor is csak futólag, így hát a derék felcserre olykor elég nagy teher és felelősség hárult. Az asszisztensi teendőket Hamvas Laci látta el mellette, egy harmincas, szelíd természetű férfi, aki emlékezetem szerint civilben könyvelő volt Kalocsán, de szépen beletanult ebbe a mesterségbe is, mialatt valamilyen anyagi természetű ügy

55