Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2. szám - Buda Ferenc: Négyszázkilencvenöt nyolc-nulla-nyolc – 1957: az én huszonegyedik évem – (III. rész)

- Egyszerre! Maga szervezte?- Egyszerre döntöttünk.- Akkor ki szervezte, ha nem maga?- Egyszerre döntöttünk.- Egyszerre? Mindegy: így is, úgy is zendülés. Tudja, mi jár a zendülésért?- Nem.- Majd megtudja.

Visszakísért a zárkába, majd Varsányi Ferit vette elő. Utána Feri beszámolt róla: tőle is nagyjából ugyanazt kérdezte. Mást már nem szólított. Vajon mi lesz, hogyan lesz?

Elkövetkezett a vacsora, azt is keveselltük - vissza vele! Reggelig semmi, alvás sem túl sok. Halljuk küblizés után a reggeliosztók közeledését. No vajon!... Meg lehettünk elégedve: a kenyér is, az aznap soron következő gyümölcsíz is jóval nagyobb, mint máskor.- így már elfogadjátok? - szól be a házi.- így már el.

„Na látjátok, érdemes volt a sarkunkra állni!" - „Azért csak várjuk ki a végét!" - morgolódtak a borúlátóbbak. De az ebéd sem volt már megrövidítve. Akkor sem, később sem. Mint említettem: a konyhán fegyőri közreműködéssel és részesedéssel hetek óta folyt a sikkasztás. Vizsgálat, majd eljárás indult ellenük, mindannyiukat megbüntették. Nálunk a 120 kilós főtörzs többet nem faggató- zott.

Június első felének fénypontja a félévi csomag volt. Mindannyian nagyon vártuk már, hisz a börtönkoszt még megcsonkítatlanul sem volt kielégítő. A háromkilós súlyhatár túllépése felett a börtönhatóság többnyire hajlandó volt szemet hunyni, ha az nem volt kirívó, vagy ha nem tartalmazott tiltott küldeményt (ami szeszen és luxuscsemegéken kívül lehetett például valami tilalmas tárgy - fémfűrész, szúró-vágó eszköz stb. - is). A megcsappant energia pótlásán túl főleg a megszeretett hazai ízekből nyertünk erőt. Ki-ki igyekezett tőle telhetőén beosztani, amit hazulról kapott, ám természetes volt, hogy másokat is megkínáltunk belőle. Nicolae Tigáu ekkor még nem tudott kapcsolatot teremteni cemavodai atyafiságával, nem volt hát kitől várnia csomagot, ezért mindnyájan adtunk neki a magunkéból egy keveset: ne érezze magát köztünk árva gyereknek. Még egy különlegességre is emlékszem: Mervó Zolinak amerikai segélyakcióból származó sajtot is raktak otthon a csomagjába, s néhányunkat megkínált belőle. A sajt narancssárga volt és édes. Nem ízlett.

Hamarosan híre futott, hogy egy kisebb rabszállítmány indul Debrecenből Állampusztára. A hír hallatán felélénkültünk: vajon kik lesznek azok, akiket kiszemelnek? Állampuszta a rabgazdaságok egyike volt - egyebek közt Nagyfán, Karcagpusztán s a dunántúli Baracskán működött akkoriban még ilyen intézmény -, s ha szabad így fogalmaznom: szerencseszámba ment a házból egy ilyen helyre kikerülni. A börtönbeli korlátokhoz képest szabadabb volt a mozgás, szabad levegőn lehetett dolgozni, a munka révén - ahogy a tapasztaltabbak hangoztatták - gyorsabban telt az idő, kielégítőbb volt a koszt („annyi szalonnát adnak, hogy meg se bírod enni!"), ráadásul még pénzt is lehetett keresni a munkával.

40