Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 12. szám - Kéri Laura - Ittzés Mihály: Kodály pedagógiájának és művészetének szolgálatában (Két beszélgetés Erdei Péter Liszt-díjas karnaggyal, a Kodály Intézet igazgatójával)

gyűjteményeket megismerjem, és kiválogassak olyan dalokat, amelyek a hatéves gyerekek számára megfelelőek. Igazából sok sikerrel nem jártam, mert ezek a népdalok és népballadák vagy dallamuknál, vagy szövegüknél és tartalmuknál fogva annyira a felnőtt világot ábrázolták, hogy úgy határoztam, ezeket félre kell tenni magasabb osztályok számára. A munkát folytatva elmentem New Yorkba, és a New York-i Városi Könyvtárban is átnéztem az ottani anyagot. Itt több sikerrel jártam: előjöttek a lúdanyódalok, az indián gyerekdalok, kisebbeknek való népdalok. Ezeket már a kísérleti osztályban is fel tudtuk használni.

— Milyen környéken volt az az iskola, ahol tanított, és hogyan indult meg a munka?

— Winchesterben dolgoztam. Ez egy középosztálybeli kisváros, kb. olyan tizenkétezres lélekszámú. Az egyik általános iskolában, egy teljesen átlagos osztályban tanítottam, ahol az osztálytanítónő, az igazgató és a szülők is hozzájárultak, hogy ez a kísérlet elinduljon: két osztályba, heti öt alkalommal, harminc percre bejöjjön egy idegen és tanítson. Az egyikben tanítottam én, azt megfigyelte Denise, utána a másik osztályban tanított ő, és azt figyeltem én. így folyt a munka januártól júniusig. A gyerekek szerettek énekelni, és a szülők körében otthon elterjedt, hogy van itt egy megszállott, aki a gyerekeikkel megszerettette az éneklést, ahogy korábban még senki sem. Odáig „fajult" a dolog, hogy a szülők részére egy bemutatót kellett tartam. Mindenki látni akarta, hogy mi folyik az énekórákon. Soha nem felejtem el, valamikor március vége felé, egy sötétszürke, késő téli zimankós pénteki napon, háromnegyed ötkor volt az óra. Egy nagy tornateremben volt a bemutató, ott ült a 25 kiskölyök, és tessék egy harmincperces énekórát tartam nekik. Nem volt könnyű, de fel voltam készülve. Elsősorban azt próbáltam bemutatni, mennyire motiválja az éneklés a gyerekeket: hogy mennyire képesek, és hogy mennyire hajlandók egyénileg részt venni az énekóra munkájában. Más oldalról, fantasztikus volt megfigyelni, hogy mennyire kialakul a Kodály által említett közösségi érzés is, ami a gyereket inspirálja, ha a többi gyerektől bátorítást és elismerést kap. Ez a két dolog nagyon fontos: a bátorítás azért, hogy legyen mersze énekelni, és az elismerés, hogy megkapja a neki kijáró jutalmat. Ez volt a lényege ennek a bemutatónak, a motiváció bemutatása azoknak a zenei példáknak segítségével, amelyekkel foglalkoztunk.

A bemutató híre sok helyre eljutott. Valamilyen személyes ismeretség kapcsán tudomást szerzett róla a fiatal David Rockefeller, aki akkor Bostonban, illetve Cambridge-ben élt - ez Bostonnal szomszédos egyetemi város -, és maga is kiváló amatőr énekes, gyönyörű szép bariton hangja volt. Későbbiekben személyesen is eljött megnézni egy órát. Az ott tapasztaltakról beszámolt a Ford Alapítványnak, s az alapítvány felkérte Denise Bacont, készítsen egy tervet arra, hogyan képzeli ennek a munkának a minél szélesebb körben való megismertetését. Ekkor született meg a „Kodály Musical Training Institute", a zenei továbbképző intézet megalapításának az ötlete. Az intézet tervét elkészítettük, és beadtuk a Ford Alapítványhoz, a költségvetési elképzelésekkel együtt.

A terv lényege az volt, hogy több iskolában tanítsunk, több magyar szakember vegyen részt a munkában. Fontos volt, hogy fiatal amerikai tanárok képzése is elkezdődjön, illetve folytatódjon az anyaggyűjtés is. A Ford Alapítvány a pályázatot elfogadta, és nagyon komoly anyagi támogatást, 180.000 dollárt adott három évre elosztva arra, hogy ebből a magból valami szülessen. Az engedélyt 1969 nyarán, augusztus elején kaptuk meg. Ez volt az amerikai tartózkodásom egyik legszebb pillanata: amikor kiderült, hogy a munka komolyabb keretek között tovább folyhat.

— Meddig maradt az Amerikai Egyesült Államokban?

— 1972 nyarán jöttünk haza. A második Kodály-szeminárium idején már itt voltunk Magyarországon.

— A beszélgetésben többször említette Nemessszeghy Lajosné nevét, akivel dolgozott is együtt. Felmerülhet a kérdés, a hazatérése után miért nem Kecskeméten kezdett el dolgozni?

80