Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 12. szám - Heltai Nándor: Tóth Lászlónak is köszönhető, hogy Kecskemét szívébe fogadta Kodály Zoltánt
Nem tudható, hogy elment-e az esti, három magyar szerző erre az alkalomra írt művét bemutató, a Vigadóban rendezett díszhangversenyre. A meghívó ismeretében feltűnhetett (feltűnhetett volna) a tanácsnoknak, hogy a jubileumi koncerten elhangzó zsoltár szövegírójának már csak neve alapján is köze lehet a városhoz. Orosz László szerint az itt dicséretesen korán jelentkező helyi irodalmi tudatnak köszönhetően a Psalmus Hungaricus révén világhírűvé vált zsoltárfordítót már a XIX. század harmadik évtizedében a város jelesei között tartották számon. A helyi irodalmi hagyományok felmérését és megismertetését először megkísérlő Nagy István, Kecskeméten működő református kollégiumi rektorprofesszor, a Tudományos Gyűjtemény 1823. évfolyamának VI. kötetében Szabados Kecskemét Városában született vagy lakott íróknak nevei és tudva lévő munkái című dolgozatában Kecskeméti Vég Mihályt is méltatta. 1923 novemberében sokan találkozhattak a rónák fővárosában Kecskeméti Vég Mihály és Kodály Zoltán nevével, mert a budapesti újságokból naponta legalább ezer példány került kecskeméti előfizetőkhöz vagy újságárusokhoz. A fővárosi időszaki kiadványok - egyetlen fanyalgó hangot kivéve - mind lelkesen írtak az Ötvenötödik zsoltár bemutatásáról. A hírős városi időszaki kiadványok közül csak a Kecskeméti Közlöny emlékezett meg Budapest ünnepéről. A helyi közéletben még nem ültek el az őszirózsás forradalom, a proletárdiktatúra és az ellenforradalom által felkavart szenvedélyek, az országos hatóságok csak egy héttel a Psalmus bemutatása előtt állították le a Héjjas-különítmény elleni vizsgálatot. A színmagyar Kecskemétet a magyarság szívének tekintő, a fajvédő törekvéseket támogató, tulajdonosa révén is igen befolyásos, viszonylag nagy példányszámú Kecskeméti Közlönynek ezekben az években minden gyanús volt, ami a forradalmakat ránk ömlesztő Budapestről jött. „Büszkék voltunk rá - írták a főváros egyesítésének évfordulójáról tudósító rövid cikkben -, amikor még igazán az ország szíve volt, amikor még igazán a nemzeti eszme központja volt. Csak az utóbbi tíz esztendőben fészkelte be magát az a bűnös közszellem, mely megtagadta a múltat és a nemzeti tradíciókat." Ha még egy évtizedet engedélyez a sors a helyi és országos ügyekben naprakész Kada Eleknek, bizonyára megérdeklődte volna, hogy az a bizonyos zeneszerző Kodály Zoltán nem fia-e annak a nála egy esztendővel fiatalabb Kodály Frigyesnek, aki vele egy időben járt a kecskeméti Piarista Gimnáziumba. Mivel később mind a ketten a vasútnál dolgoztak, Kada Endre orvos fia és számadó tisztként az akkoriban Cegléden állomásozó vasas (vértes) lovasságnál szolgáló, Brünnben született Kodal Ferdinand és Hell Magdolna fia vélhető találkozásaikkor felelevenítették diákköri ismeretségüket. Frigyes volt a jobb tanuló. 1865/66-os tanév végi bizonyítványában csupa jó jegy bizonyította, hogy kiválóan megfelelt a harmadik osztály követelményeinek! Viselkedés: dicséretes, figyelem: feszült, szorgalom: emyedetlen. Hittanból, német nyelvből, történelemből, természetrajzból kitűnő, latin nyelvből, magyarból, mennyiségtanból, természetrajzból jelest kapott. A lehetséges öt melléktantárgyból a zenét és a rajzot választotta, az előbbiből kitűnőre, az utóbbiból elégségesre értékelték tudását, szorgalmát. Mivel Kada Elek is egyike volt a középiskolában zenét tanuló 35 diáknak, együtt szerepeltek az iskolai ünnepélyen. A Zeneművészeti Főiskola hallgatójaként Vásárhelyi sem tudhatott arról, hogy földijét tisztelheti Kodályban, mert akkor hangversenye beharangozásakor erre nyilván fölhívta volna a figyelmet. A Nyugatot rendszeresen olvasó Tóth Lászlót bizonyára föllelkesítette Tóth Aladárnak a folyóiratban megjelent, a Psalmust babérozó tanulmánya: „Kodály összefoglaló, kultúrákat magába ölelő költészete szinte csodával határos, egészen egyedülálló jelenség a mai széthullott, útját vesztett Európában", de a sakktudományáról és irodalmi vonzalmairól ismert 66