Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 12. szám - Péteri Lóránt: Zene, oktatás, tudomány, politika (Kodály és az államszocializmus művelődéspolitikája [1948-1967])

Ezek a szavak meglehetősen jól érzékeltetik azt a státust, amelyet Kodály az 1956-os forradalom leverését követő hatéves konszolidációs időszak során a kultúrpolitikai mezőn elfoglalt. A „kritikus ellenfél" megfogalmazás egyfelől elhatárolóbb és némiképp keményebb, mint az „útitárs" terminus, amelyet Révai József az ötvenes évek elején használt Kodállyal kapcsolatban. Ám az 1956 utáni politikai rendszer a „kritikus ellenfél" pozícióját úgy határozta meg, hogy az a „bevonási-beavatási" folyamaton keresztül egy korlátozott pluralizmus részesévé vált. Ebben a folyamatban fontos szerepet játszott a tájékoztatásnak, a politikai információk szolgáltatásának informális, úgymond kölcsönös bizalmon alapuló rendszere. De a bevonáshoz Kodály esetében evidensen kapcsolódtak a közéleti reprezentáció nyilvános gesztusai is.

1957-ben nyerte el harmadik Kossuth-díját, tagja volt a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének, de magától értetődően folytatódott 1949 óta fennálló díszelnöksége a Zeneművészek Szövetsége élén is, melyet 1959-re pacifikáit a politikai hatalom. A Művelődésügyi Minisztérium 1957-ben folytatta a Kodály-születésnap megünneplésének „évekre visszanyúló hagyományait". A szokásos négy rendezvény mellett a 75. születésnap tiszteletére további két kamaraestet és egy zenekari koncertet is szervezett az Országos Filharmónia. Mindehhez kapcsolódott még az Állami Népi Együttes Székely /onó-előadása és több vidéki hangverseny, illetve ismeretterjesztő előadás. A születésnapon levélben gratulált Kodálynak Aczél György művelődésügyi miniszterhelyettes, akárcsak ugyanezen évben Kodály Zoltánnénak is.

A fennálló politikai rendet legitimáló lépéseket azonban maga Kodály is tett, s ezek nem is kerülték el a hatalom képviselőinek figyelmét. 1958. április 4-én jelent meg a Kisalföld című megyei lapban az az interjú, melyet egy műveiből összeállított győri hangverseny után készítettek vele. A hangversenyen elhangzott Kodály Jézus és a kufárok című, vegyes karra írt műve: a riporter többek között arról kérdezte Kodályt, „napjainkban" hogyan értelmezi a zeneszerző e kompozíciót. A válasz a következőképpen hangzott: „Minden hivatal templomnak tekinthető, és akik benne nem végzik el jól munkájukat, azokat ki kell kergetni. Nagyon örülök annak, hogy ma erőteljes harc indult a vagyon pazarlói ellen, a ma kufárai ellen. Az újságokban is olvasható, hogy a bíróságok hathatós intézkedéseket hoznak a kufárok megbüntetésére. A téma nem szorítkozik vallási dolgokra, szimbóluma lehet minden intézménynek."

Amikor pedig Kodálynak arra a - mellesleg igen provokatív - kérdésre kellett válaszolnia, hogy ugyan mi is a véleménye a belpolitikai helyzetről, a mester így nyilatkozott: „Látom a törekvést a normalizálódás felé. Nagyon helyeslem, hogy a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket. A kormánynak sok helyes és jó intézkedése van a nyugodt élet kialakításához."

Aligha csodálkozhatunk tehát azon, hogy Orbán László, a régi-új állampárt, vagyis a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Tudományos és Kulturális Osztályának vezetője több „pozitív megállapítást" talált Kodály kijelentései között. Ezt a tényt Kádár János számára készített feljegyzésében is rögzítette. Mihályfi Ernő, a szöveget utánközlő országos napilap, a Magyar Nemzet főszerkesztője utóbb magyarázkodni kényszerült Kádár előtt, miután az egy párt vezetőjét - tévesen - arról tájékoztatták, hogy a napilap megrövidítve adta volna közre a zeneszerző nyilatkozatát az április 15-i számban. Kodály üzenetei mindenesetre olyannyira nem tévesztettek célt, hogy amikor később más témában levelezést folytatott Kádárral, a pártvezér külön kitért a győri nyilatkozatra: „Nagyon csodálkoztam a múlt esztendőben, amikor elolvastam az Ön nyilatkozatát, amelyet a Győr megyei lapnak adott. Abban az lepett meg engem, hogy Önnek volt egynéhány jó és elismerő szava küzdelmeinkről és kormányzatunk egyikmásik törekvéséről."

53