Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 12. szám - Dobozi Eszter: Kodály Zoltán tanulmányainak stílusáról

fordításnyelven gondolkodott, amelyet oly találóan írt le Karácsony Sándor s amelyen napisajtónk jobbára máig is ír. Ha majd az egész magyar életet átjárja a jobb és szebb magyarságra törekvés, ha majd hírlapjainkat is olyanok írják, akiknek magyarságán még néhai Lehr Albert zsörtölődése sem találna kivetni valót, akkor élnek majd csak igazán nagy íróink, akkor jutnak el alkotásaik oda, ahová szánták: milliók szívébe. "15

Mellesleg az érdeklődés nem egyirányú, hanem kölcsönös. Karácsony Sándor A magyar észjárásról című könyvében külön fejezetet szentel Bartók Béla mellett Kodály Zoltánnak.16

Kodály Zoltán tanulmányai annak példatárául is szolgálhatnának akár, hogy miként mutatja be Karácsony Sándor a magyar észjárás megnyilatkozását a magyar nyelvben. Anélkül kell megállapítanunk ezt, hogy a lehetségesnél és a szükségesnél messzebb mutató következtetéseket akarnánk levonni belőle. Bár érzékenységük révén ugyanazokhoz a jelenségekhez jutnak el mindketten - más-más úton. Míg Kodály Zoltán a magyar intelligenciát zenei műveletlenségéért, eltorzult zenei ízléséért kárhoztatja, addig Karácsony Sándor a magyar értelmiség nyelvhasználatának csökevényességére mutat rá. Az általuk beszélt magyar nyelv messze esik nyelvünk valódi természetétől. Fordításnyelv az övék, mondja Karácsony Sándor, idegen struktúrák átvételével, más nyelvek logikájának másolásával keletkezett. Ahogyan Kodály Zoltán is felismeri a felül és alul levők kultúrája közötti szakadékot, Karácsony Sándort is a magyar nyelvi műveltség hasadtsága foglalkoztatja. Kodály — jóllehet nem azért, hogy Karácsony Sándor 1939-ben közzétett nyelvi modelljét életre keltse s illusztrálja - az elmének ugyanazzal a játékával fejti ki programjait és nézeteit, amelyet Karácsony a magyar nyelv nyugat-európai nyelvektől eltérő jellegében felismer.

A mellérendelés elvének érvényesülését fedezhetjük fel Kodály írásaiban, s nem csupán úgy, ahogyan mondattípusaiban a mellérendelő szerkezetek dominálnak, hanem akként is, ahogyan meghatározásait, állításait megformálja. Amint ezeknek a feltételezéseknek és felismeréseknek az esetek legnagyobb hányadában mindig a viszonyítás, egyik jelenségnek a másikhoz hasonlítása az alapja. Ahogyan tételei egy másikhoz mérve válnak

felfoghatóvá, szemlélhetővé és értelmezhetővé. Gyakoriak nála a „minél...., annál.....",

a „nem..., hanem", „nemcsak..., de...", „csakúgy..., mint..." típusú szerkezetek. Kedveli a párhuzamokat, az ellentéteket. Példázatszerű tanításait igen sokszor fogalmazza meg ilyen módon: „Ha házat akarunk építeni, hogy ne ártson neki a »szakadó eső, árvíz és fúvó szél«, kősziklára kell raknunk, nem homokra. A mi kősziklánk más nem lehet, mint az ősi magyar dal. ”17 Prózájában feltűnik a gondolatritmus, amely archaikus népi szövegek, lírai alkotások sajátja egyebütt. „Pedig valamikor nemcsak a lírának volt nélkülözhetetlen alkotó eleme a dallam. Tudjuk, hogy Homérosztól a Kalevaláig minden naiv eposzt énekeltek. Dallam nélküli, olvasásra szánt epikus művek az irodalmak fejlődésének csak későbbi fokán jelentkeznek. Tudjuk, hogy a mi históriás énekeinket még mind énekelték, Tinódi dallamszerző is volt. Csak könnyen megfeledkezünk róla. Pedig a históriás ének némely stílusbeli sajátságát a dallam figyelembevétele nélkül csakúgy nem érthetjük meg teljesen, mint régi líránkét vagy a népdalét. "18

Karácsony Sándor is taglalja azonban azt a magyar nyelvi vonást, amelyről a magyar stilisztikatörténet két XX. század eleji nyelvésze, Kulcsár Gyula és Endre is beszél.19

15 Kodály Zoltán: Nyelv és élet. 1953. In: im. II. 328. o.

16 Karácsony Sándor: Bartók és Kodály: szofokráciánk esztétikai problémájának megoldása zenei téren. In: A magyar észjárásról. Magvető Kiadó, 1985. 322-340.

17 Kodály Zoltán: Százegy magyar népdal. Előszó. 1929. In: im. I. 47. o.

18 Kodály Zoltán: Árgirus nótája. In: im. II. 79. o.

38