Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 12. szám - Körber Tivadar: Kodály műveinek irodalmi forrásai

súlyaihoz, a dallamok lejtéséhez. Ugyanakkor valamennyi mű zenei karakteréhez megtalálja a hozzá illő mondanivalót, s ehhez költői erejű képeket társít. (A címek a szövegírótól származnak.)

Tekintsük át ebből a nézőpontból, legalábbis vázlatosan, a Tricinia huszonkilenc darabját. A kötetet nyitó Énekeljünk lendületes, sima mozgású szólamaiban mintegy invokációként hangzik: „Szálljon tisztán csengő, lelkes hangú friss dallamár."

A 2. darab - A zergék - szinkópái, komplementer ritmikája e kecses, fürge állatok szökelléseinek képét idézik fel a költőben. A 3. tétel - Alkony - egyenletes ritmusa, sima dallama az alkony impresszionisztikus megjelenítése a szövegben. A 4. darab - Derűs táj - könnyed zenéjében pillangók lebegnek és a fénylő patak jár táncot. Itt említjük, ami egyébként a legtöbb tricinium szövegére jellemző, hogy a három szólam eltérő ritmusait és szótagszámait milyen bravúros szövegvariánsokkal oldja meg a költő. (Például: az első versszak végén a szoprán szólamban: „A bokrok alján kis pillangó lebeg." A mezzóban: „A bokrok alján pajkos tarka pille reszket." Az altban: „...a bokron egy kicsi pille szárnya megremeg.")

Idilli kép jelenik meg az 5. tétel - Esti szellő - nyugodt áradású melódiájában: „Kél a langyos esti szellő, [...] tündéri vágyban elmerülve édes dallam száll r'éám". Ez a darab különlegesen érzékeny prozódiájával valóságos mintája zene és szöveg illeszkedésének. A 6. számú tricinium - Őszi dal - lassú mozgású, nagyobb ritmusértékekben haladó kezdetének szövege: „.. .vontatottan, búsan szól az őszi dal", majd amikor a zene nyolcadmozgásokra vált, ilyen szavak szólalnak meg: „Messze űzve minden örömöt gomolyog a köd", „...sivitoz a szél: idejön a tél!" Ugyanez a kontrasztos szembeállítás jellemzi a 7. számú darabot - Téli mese. A hosszú értékű hangjegyek szövege: „Nagy mázsás hótorlasz." A ritmusértékek apró- zódásával azután mozgalmasabbá válik a kép: „...egy nagy vizsla fiit le a töltés széliről (...) a kis nyúl csodafürgén rohan..."

A 8. szám - Kakukkos óra - szaggatott ritmikájából, kisterceiből az óra ketyegését hallja ki a szövegköltő. A következő darab - Veronai táj - lefutó harmincketted-meneteiben a rövid szótagok parádéját halljuk: „veronai táj", „mosolyog az éj", „mesebeli szép", „ugyanolyan jó". Hasonlóképpen a ritmus ihleti a 10. számú Badacsonnyal szemközt szövegét: „Szép a Balaton, mikoron habja zúg...", majd: „Odavan a nyugalom. / Kavarog a dühös ár."

Elég a 11. számú tricinium - Hűvös fény - kottaképére nézni: a sok módosított hang, a bejegyzett gyakori dó-váltások jelezte hangnemi többértelműség sugallta a következő szavakat: „Rám borul a csönd, és oda fönt már ködben áll az álomkép." A 12. darab - Áhítat - kromatikus szólammozgása idézte föl a szövegíróban a könnyező Szűz képét.

Buda török uralom alól történt felszabadításának diadala, az ostrom véres emlékei nyernek megfogalmazást a végig induló ritmusú 13. számú tricinium - In memóriám 1686 - szövegében. (NB. Ennek a történelmi eseménynek a 250. évfordulójára komponálta Kodály a Psalmus mellett leghíresebb, latin nyelvű oratorikus művét, a Budavári Te Deumot, 1936-ban.)

A 14. darab - Tündérfátyol - egyenletes ritmusa, színes harmóniái a költő képzeletében a csillagfényes, „hűvös, tiszta éj" sóhajszerű látomását keltik föl. Ennek mintegy ellentéte a

17. számban - Hajnal a tenger partján - az alvó tengerből felderengő napfény képe.

Visszatérve a sorrendre, a mindössze tizenkét ütemnyi 15. számú darabban - Egy tavirózsához - a ringatózó zene a vízen lebegő, holdfény csókolta tavirózsa képét sugallja a költőnek. A szintén rövid Sóhaj sűrűn alterált hangjai valóban olyanok, mint egy várakozó sóhaj a „hűvös, tiszta éj" után. A 18. szám, a Zöld homályban ismét az egyenletes mozgású, de sűrű kromatikájú darabok közé tartozik. A szövegben a sűrű fűben, páfrányok (csupa hosszú szótag!) alatt csúszó sikló képe jelenik meg. A 19. számú Epigramma nagy hangnemi ívet jár be (sok kereszt és bé a hangjegyek előtt!), rövid motívumokból építkező zenéjéhez alkalmazott szöveg a bizonytalan reménykedés kérdésével zárul: „Lesz-e még e földön újra dúsan termő vidám, bő nyári"

31