Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 12. szám - Körber Tivadar: Kodály műveinek irodalmi forrásai
Korber Tivadar Kodály műveinek irodalmi forrásai „Számomra egész természetes volt, hogy kiváltképpen énekhangokra írtam. És amit hangszerekre komponáltam, annak is van énekbeli alapja". így vall Kodály Zoltán Lutz Besch-sel, a brémai rádió munkatársával folytatott beszélgetéssorozatban, 1964-ben, mely Utam a zenéhez címmel jelent meg magyarul. Kodály tehát elsősorban vokális zeneszerzőnek tartotta magát, ezt életművében a hangszeres és az énekes művek aránya is jelzi. Ugyanebben az interjúban mondja: „...itt egy velemszületett hajlamról van szó". Más helyen: „...ma számunkra Magyarországon fontosabb vokális, mint zenekari műveket írni, mert nálunk az előbbieket jobban lehet előadni. Megérte, hogy a kórusműveket állítottuk előtérbe, ezáltal az embereket felbátorítottuk arra, hogy énekeljenek. Énekkarok alakultak, és ezekkel hidat verünk a nagy mesterekhez is." Tehát eredendő hajlam és kultúraépítő cél, a kettő egymást kiegészítő egysége vezette a Mestert ebbe az irányba. Ugyanaz, ami zenepedagógiai koncepcióját - az úgynevezett Kodály-módszert - alapvetően jellemzi: az aktív éneklés élményén át vezetni el a gyermekeket, a jövő társadalmának leendő tagjait a zeneművészet értékeinek megismeréséig és befogadásáig. Mint a nemzet tanítója az éneket tartotta a zenei műveltség alapjának, abból a tényből kiindulva, hogy hangszerhez viszonylag kevesen jutnak, énekhangja viszont többé-kevésbé mindenkinek van. Sőt az éneklést tekintette mindenfajta hangszeres játék alapjának is. Tanúja voltam, amikor egy zongorista kislánynak azt mondta, hogy fabatkát se ér az olyan zongorázás, ami nem innen jön - s ezzel a torkára mutatott. De még más oka is lehetett a „vele született hajlamon" kívül. Ez pedig vonzalma az irodalomhoz, elsősorban a magyar irodalomhoz, a költők-írók tiszta, nemes nyelvezetéhez, a nemzeti múlt örökségéhez, anyanyelvűnkhöz mint műveltségünk alapjához. Jelen dolgozatom célja, hogy Kodály életművét - ezen belül vokális alkotásait - a felhasznált irodalmi alapanyagok szempontjából tekintsem át. (Ennek során az egyházi művekkel és a népdalfeldolgozásokkal nem foglalkozom, hiszen ezekben a szövegek adottak, bár nem érdektelen megfigyelni, hogy nagyobb, szvitszerű népdalkórusaiban milyen dramaturgiával állította egymás mellé a feldolgozott dalokat - zenei és szövegi szempontból egyaránt.) Pályája legelején - természetesen - a magyar nemzeti romantika költői világa vonzotta. Ehhez a későbbiekben sem lett hűtlen. A század első éveiben Petőfi Sándor két versét zené- sítette meg énekhangra, zongorakísérettel (Vadonerdő a világ; Szeretném itthagyni a fényes világot). Talán nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy ezekben a „népies" hang vonzotta, mielőtt még az igazi, paraszti zenei világgal kapcsolatba került volna. Ebből az időből legjelentősebb Este című vegyeskari műve Gyulai Pál versére. Idilli hangulatú zenéje impresszionisztikus hatású (évekkel Debussy zenéjének megismerése előtt). Kodály már ebben a korai művében a kóruskezelés mestereként mutatkozik meg. 22
