Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 12. szám - Tóthpál József: Kodály Zoltán és a magyarság sorskérdései

házam imádságnak háza, minden népek között, ti pedig mivé tettétek? Rablók barlang­jává!" Kodály ezekkel a mondatokkal az örök emberinek, az örök emberi léleknek üzen a zene ethoszával. Aki pedig járt Jeruzsálemben, mint e sorok írója is, és ismeri Zakariás próféta könyvének bekezdéseit, olvashatja: „Jeruzsálem igazság városának neveztetik, a Seregek Urának hegye pedig szent hegynek..- megértheti Kodálynak az utókor számá­ra szánt üzenetét: a művészet ethoszának templomában - nemkívánatosak a kufárok. Kodály - a Budavári Te Deum születésétől számítottan - huszonöt év elteltével, 1961-ben írja meg érzelmileg talán legmegrázóbb hálaadó énekét, a jeles pap-költő versére, a Sík Sándor Te Deumát. „Téged Isten, dicsérlek, És hálát adok mindenért..." - férfihangokon, a tenor és a basszus szólamok összecsengésével kezdődik az ének, majd a női szólamok- a szoprán és az alt - bekapcsolódásával a teljesség hangján folytatódik: „Hogy megvolt mindig a mindennapim, És nem gyűjtöttem a másnapra valót." Utána sorra veszi az élet legnagyobb, legszebb ajándékait, amelyekért hálaéneket mond; íme néhány közülük: „Hála légyen. Hogy boldoggá tett minden, ami szép... Hála légyen, hogy akik szerettek, szépen szerettek, és nem kellett nem szépen szeretnem... Hála légyen. Hogy ember lehet­tem, amikor az emberek nem akartak emberek lenni..." A kórusmű a „Hála légyen, Uram, hála légyen" fokozásával végül áhítatos pianissimóval zárul. Lehet-e ennél csodálatosabb hálaadó ének? A magyar kultúra történetében évszázadokon át az irodalomé, s ezen belül a költészeté volt a vezető szerep, a költészet volt az a progresszív szellemi erő, amely a legérzéke­nyebben és legbátrabban fejezte ki a nemzeti érdekeket; sokszor a költészet helyettesítette a politikát és a bölcseletet is. A XIX. század költői című versében Petőfi úgy véli, az Isten „lángoszlopoknak" rendelé a költőket - „hogy ők vezessék a népet Kánaán felé." Bartók Béla és Kodály Zoltán megjelenésével azonban változik a helyzet; Bartók és Kodály- Németh László kifejezésével élve - „tudós agya" képes volt a magyarságban megtalálni Európát, európai rangra emelni a magyar zenekultúrát, s általa megerősíteni nemzeti önis­meretünket, és a magyar költészet, a magyar irodalom legjobbjainak társaiként vállalni a nehéz küldetést. Amikor 1965-ben a bécsi egyetem a zeneszerző Kodály Zoltánt és az író Németh Lászlót egyszerre tünteti ki a Herder-díjjal: szemléletes bizonyíték. Értekezésem elején az 1943-as Galántai dalosünnepen elmondott Kodály-beszéd- ből idéztem: „Én ... egy egész országot, egy egész birodalmat találtam itt Galántán..." Tény, hogy Kodály nemcsak bejárta ennek a birodalomnak különféle tájait, vidékeit, falvait, hanem el is foglalta azokat, a szó etikai és kulturális értelmében. „Meghódította" Magyarországot: a Felvidéket, Erdélyt, a Marosszéket, a Tiszántúlt, a Dunántúlt - és Európát... De mi történik velünk, mai magyarokkal, akik gyökérszakadtan sodródunk a globalizáció zavaros világában? Szabolcsi Bence az 1940-es évek elején A zene története hetedik könyvének egyik fejezetében a következőket írja: „Magyarországnak, úgy rémlik, mindig a maga válságos óráiban volt igazán szüksége a zenére. Nagy zenei felocsúdásai mind üyen megpróbáltatásos időszakokra esnek: a török háborúk korára (Tinódi és a históriás ének), a múlt századi abszolutizmus idejére (Erkel és a többi romantikusok) és a két világháború kitörése közötti negyedszázadra (Bartók és Kodály). Minden ilyen fellob- banás korábban készül elő, s végső kihunyása is tovább tart, de tűzmagva valamennyinek maga a politikai válság, a sors fordulója az élet megpróbáltatása." Kérdezem hát napjaink megpróbáltatásai, erkölcsi-szellemi-kulturális válságai köze­pette: „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga?" 11

Next

/
Thumbnails
Contents