Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Fekete F. József: Üdvözítő egyszerűség (Danyi Zoltán könyveiről)
pongyola, szószátyár, vulgáris írások is felkerülnek az olvasótermek anyagába, de nem ez a mérvadó, és korántsem ez az általános. Az, hogy valaki nem különbözteti meg az alanyi és a tárgyas ragozást, jelentheti a nyelvtani ismeretek hiányát, de ugyanakkor jelentheti e grammatikai szabály tagadását, és lehet akár egy póz kinyilvánítása is. Relativizálódó környezetünkben az esztétikai normák is viszonylagossá válnak. Egyfelől köldöknéző iskolák igyekeznek tudományt kreálni műelemzési vagy műértelmezési nézeteikből és módszereikből, másfelől annak az alapkérdésnek a megválaszolása is várat magára, hogy egyáltalán mi a vers. Manapság már minden szerkesztőség mást tart versnek, ami tegnap még megmosolygott különcködésnek tűnt, mára már normává vált. Ebben ugyan lehet, hogy ludas az Internet is, de inkább ízlésváltozásról van szó, amit amerikai példán illusztrálva, a minimalista szerzőkről szólva így magyaráz Abádi Nagy Zoltán: „Nem csoda, hogy hatottak, hiszen a privát, intim szféra kis tragédiáiba dermedt miniatűr aktivitásába (interakcióiba) ragadt ember, a hétköznapi valóság banalitása fölé emelkedni programatikusan nem hajlandó, redukált világú-eszközű-stílusú próza (mert dióhéjban ez a mai amerikai minimalista emberábrázolás és próza lényege) merőben új jelenség volt a barokkosán bonyolult posztmodem metafizikai iróniák, az autonóm fantázia, az önvezérlésű posztmodem szövegvilágúság után." Danyi Zoltán mindenekelőtt alapos felkészültségű kritikus, egyéni hangú költő, s immár kötetéből tapasztalhatjuk, prózavilága is sajátos, egyéni, személyes megszólalásra hangolt. A kötetbe foglalt írások először a világhálón voltak olvashatók. A prózában a szerző mindig sebezhetőbb, mint a lírában (Láng Zsolt), és ezeket a kötetbe gyűjtött szövegeket is érheti bírálat, legelőbb talán a Szappanregény címűt a szétzilált szálai miatt, ugyanakkor egy másik értékrend felől szemlélve ugyanez az elvarratlanság erénynek mutatkozik. Mert milyen lehet a novella egy olyan értékrendben, vagy mondjuk inkább trendben - mint például a kilencvenes évek magyar prózájában -, amelyben a regény is töredékregény vagy novellaregény? Csakis ironikus kaland lehet, a realitás szimulációja, vagy ahogy Háy János írta: „A próza számomra belátása annak, hogy nem történik semmi, csak elmúlik az idő". Mintha Danyi Zoltán is ugyanezt vallaná, szövegeit az irónia köré építi fel. Ironikus a realitással és a metafizikai mélységgel szemben egyaránt, amikor ezt írja: „Nálunk kétszer van karácsony, kétszer van új év. Meghalni is kétszer fogunk." Ironikus a műfajával szemben („fikció és valóság kígyaja olykor hűvös nyirkossággal megérinti egymást"), az irodalommal szemben („Olvasok, abszolút mai regényeket. Őrzöm az égboltot, ránk ne essen. Ránk ne szédüljön teljes lendülettel."), az olvasóval, amikor hősét a Széfer Jecirah utca 4. szám alá költözteti, a márkás zenecuccokat így sorolja fel: „Marantz, Technics, Cunnilingus", a napi sajtót pedig imigyen: „Narancs, Newsweek, Kuractebi2 3", a szövegeit esetleg tovább író kritikussal vagy olvasóval („bogarak közt embernek lenni nem valami nagy mulatság, még jó, hogy nem külön mondatba írtam, így nem lehet idézni majd, remélem") s nem utolsósorban önmagával, amikor szövege és könyve vége felé a „parttalan baromság" végéről ír. Persze az irónia önmagában még nem szövegteremtő alakzat, jó beszélőke kell ahhoz, ami a legbanálisabb valóságszimulációt is lényeges történetként képes tálalni, és ezzel a prózaírói adottsággal Danyi Zoltán rendelkezik. Pszichoszomatikus életrajzok3 című újabb prózakötete az előbbihez, a Szívásokhoz képest egy szelídebb, lehiggadt szemléleti és alkotói világot jelenít meg, a korábbi írások iróniája a megismerés bölcsességének egyszerűségébe harmonizálódott, az ott közölt Szappanregény elvarratlan szálaival szemben az itt megjelentetett Patkánykert ciklus a szétszórt szálakat - életrajzokat - nagyon ügyesen szálazza egybe, a könyv egésze az egyszerűség irányába 2 Szerbül: Faszt neked! 3 Danyi Zoltán: Pszichoszomatikus életrajzok. zEtna. Zenta, 2004 107
