Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Kolozsi Orsolya: Egymást keresztező sorsok (Háy János: A gyerek)
akár még sikertörténetként is értelmezhető, hiszen a családi hagyománnyal való szakítás mégiscsak sikerül - az adott közeg egyik legnagyobb presztízsű állásának betöltésével a gyerek azonban mindezt kudarcként éli meg, a sikertelen felvételitől kezdve minden egyes történés visszalépésnek tűnik számára, idealista elképzeléseivel nem tud leszámolni. Bár igyekszik megfelelni az elvárásoknak, és elfogadja a számára felkínált szerepeket (elvállalja az iskolaigazgatói megbízatást, megnősül, apa lesz), ezek egyikében sem érzi jól magát, minden helyzetben idegen és kívülálló marad. Egyik szerep sem elégíti ki, egyikben sem ismer magára, az ebből adódó feszültséget pedig alkohollal oldja. Alkoholizmusa rövid idő alatt ellehetetleníti az életét, felesége elhagyja, állása megszűnik, a gyerektartást képtelen fizetni, fiával nem találkozhat, míg egy reggel az árokparton találnak rá, anyaszült meztelen. Történetének innentől vége szakad, hátralévő életét - a szöveg utalásai szerint - egy idegszanatóriumban tölti: „...az anya is odaért, hogy kisfiam, de az anya kisfia nem ismerte meg az anyát, hevert ott a kezében, mint aki már búcsút vett ettől a világtól, hogy elbúcsúzott a tanítványaitól, attól a kivégzőosztagtól, ami a kocsmában gyűlt össze, a házaktól, a buszmegállótól, aztán a falutól, s a fáktól és a füvektől." Az állandósult ide- genségérzésből az egyetlen kiút, ha a szubjektum teljesen felszámolja önmagát, magatehetetlenné válik, mindent elfelejt. Létállapota, az idegenség - ami elől menekülni kénytelen -, a vágyott és valós élete közötti ellentmondásban keresendő. A szülők által előrevetített jövő, a fővárosi élet, a tudományos pálya álma szertefoszlik, az illúziók megszűnésekor keletkező űrt semmilyen kínálkozó lehetőség nem tudja betölteni. A regény története egy hanyatlás története, egy szépreményű ifjú összeomlásához vezető út bemutatása. Ez a teleologikus haladási irány teszi lehetővé, hogy a szöveg akár fejlődésregényként is olvasható, természetesen negatív előjelű fejlődéssel a középpontjában, kibontva azt a narratívát, melynek egyes állomásain a gyerek egyre lejjebb és lejjebb süllyed, legalábbis a társadalom által elvárt életvezetési normákhoz és modellekhez képest. Miért következik be ez a széthullás? Ki, illetve mi lehet az oka? Első lehetőségként adódnak a szülők, s mintha a borítón látható festmény (mely a szerző Álló felnőtt, ülő gyerek című saját alkotása) is ezt az értelmezést támasztaná alá. gyerek fölé tornyosuló felnőtt vizuálisan ragadja meg azt a problémát, mely a regény egyik fontos kérdése is: hogyan tudják a szülők - olykor épp a legnagyobb jóakarattal - vakvágányra állítani gyermekük életét, úgy, hogy az egész család boldogságának és boldogulásának kulcsát a kezébe adják, saját elrontott életük megoldásának terheit a vállára helyezik. A szülők mellett joggal okolható maga a főhős is, ki nem képes kézbe venni a sorsát, átvenni az irányítást, elhagyni a szülők által megjelölt életpályát. A szöveg a felelősség kérdést nem dönti el, sőt objektív, gyakorta ironikus narrációja mintha egy harmadik lehetőséget is körvonalazna. Azt ugyanis, hogy mi a helyzet akkor, ha nincs hibás, ha nincs tettes és áldozat, a történésekért, a sors alakulásáért senki sem felelős? Fölveti azt a kérdést, hogy létezik-e egyáltalán szabad akarat, vagy már születéskor eldől a sorsunk. Ki lehet-e lépni abból a körből, mely már az élet legelején elrendeltetettnek tűnik? Milyen viszonyban áll egymással szabadság és szükségszerűség az egyes ember sorsára vonatkoztatva? Ez a probléma nem annyira szövegszinten, mint inkább a regény struktúráját vizsgálva tárul elénk. A gyerek szerkezetét az állandó elágazások, kitérők határozzák meg. Bár a központi történet (a gyereké) lineárisan halad előre, ezt a haladást folyamatosan mellékszálak beékelődései szakítják meg és késleltetik. Ezekben az elágazásokban a főszereplő életében felbukkant személyek lehetséges sorsa jelenik meg. Olyan sorsoké, melyeknek a centrális események szempontjából nincs jelentőségük, hacsak nem annyi, hogy alternatív sorsvariációkat mutatnak fel. (Ezek a mellékszálak, állandó elágazások nem csak a szöveg egészének struktúráját határozzák meg, hanem a mondatokét is. A regény egyik igen feltűnő sajátsága a hosszú, többszörösen összetett körmondatok használata. Az 99
