Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11. szám - Kolozsi Orsolya: Egymást keresztező sorsok (Háy János: A gyerek)

olykor tíz-tizenöt soron át tartó mondatok folyamatos mellérendelésekkel, nagy lendülettel haladnak tovább, felvillantva a különböző lehetőségeket és azok további lehetséges elágazásait.) A gyerek történetén kívül tehát még sok egymás mellé montírozott, rövid kis történettel találkozhatunk, melyeket csupán egy dolog fog össze: mindegyik történetmozaik főszereplője valaha valamilyen kapcsolatban volt a főhőssel. Ez a szerkesztésmód a különböző sorsokat nem egymástól elszigetelt, hanem szorosan összetartozó, egymást kölcsönösen meghatározó élettörténetek szövedékeként értelmezi. Ennek következtében a sors önálló alakításába vetett hit többé-kevésbé illúziónak tűnhet: „Néha elfelejti az ember a sorsát, hogy ez vagy az történt vele, vagy azok sorsát, akiknek a sorsa befolyásolta az övét. Nem jut eszébe, hogy ez az ember azért teszi ezt vagy azt, mert ez vagy az történt vele, hogy például katolikus iskolába járt, s hogy az egésznek semmi köze az ő személyéhez, hogy rajta kívüli dolog, mégis az ő életét szarja szét, s hogy annak a lánynak az életét is ilyen életek tették ilyenné, akiknek szintén valaki tönkretette az övékét." Nehéz elhatárolni, hogy meddig tart a szubjektum saját döntéseinek autonómiája és hol lóg bele az életébe egy másik sors, ami meghatározza, megváltoztatja az övét. A sorsok összefonódásáról alkotott elképzelés nagyban emlékeztet Spinoza modelljére. A véges jelenségek (modusok) a filozófus szerint mindig egy másik által van feltételezve, meghatározva. A modus és szubsztancia elkülönítésének szemléletes példája körülbelül megfelel a Háy- regény struktúrájának. Ha a végtelen szubsztancia egy nagyméretű papírlap, akkor a modusok, az egyedi dolgok alakzatok, melyeket erre a felületre rárajzolunk. Ha a felületet például csupa kis négyzetre osztjuk, és rákérdezünk, mi által van feltételezve ez a négyzet, akkor a válasz ez: az őt körülvevő szomszédos négyzetek által. Ezek viszont az őket körülvevő újabb négyzetek által meghatározottak, ha pedig tovább folytatjuk ezt a sort, eljutunk az összes lehetséges négyzetek végtelenül nagy összességéhez. Ebből a végtelen lehetőségből villant fel néhányat a regény, rámutatva arra, hogy a gyerek sorsa, és általában a sors, voltaképpen egy viszonyrendszer, elágazások és kereszteződések rajzolta térkép. Bár a geometrikus modell hasonlít Spinozáéhoz, a Háy-szöveg nem foglal állást olyan egyértelműen, mint a holland filozófus, aki egyáltalán nem hisz az akarat és a döntés szabadságában. A regény nem dönti el a kérdést, hiszen nem válaszolni akar, hanem kérdezni.

A szabad akarat kérdésén túl még egy fontos - fentebb már említett - probléma merül fel a gyerek élettörténetének bemutatása során. Mégpedig az, hogy hogyan ítélhető meg egy ember élete. Mi az, hogy sikertörténet, és mi az, hogy kudarc? Ki dönti el és milyen nézőpontból? Háy regénye ennek az ítéletnek a bizonytalanságára is több helyen utal, a külső szemlélő számára sikeresnek tetsző életutak fonákságait bemutatva: „...hanem a saját életükről, ami egészen sajátos fényt kapott a gyerek pusztulása mellett, helyesebben, amit ők pusztulásnak véltek a gyereke sorsában, mert a pusztulás általuk is ismert leghétköznapibb receptjét tudták a gyerek életéből kiolvasni, alkohol, elbutulás, bomló házasság, elszegényedés, stb. Tulajdonképpen ez az, amit az emberek, köztük ők is (...) konszenzuálisan pusztulásnak neveznek. Amivel szemben más életutakat, amikor valaki, úgymond, jómódú, s úgy intézi a szeretőit, hogy az ne bomlassza föl a családot (...) és az alkoholt is úgy kezeli, hogy szinte senki sem veszi észre rajta, hogy már évek óta függőségben (...). Nincs ember, aki egy ilyen életet, mint ezé a házaspáré, ne sikeresnek minősítene, szemben a gyerek életével, ami maga volt a megtestesült bukás." Itt pedig már a felnőtt életről van szó, arról, hogyan válik az ember gyerekből felnőtté, hogyan rendezi be az életét, képes-e felnőni, átkerülni egy másik személyiségstruktúrába, annak minden felelősségével együtt. A gyerek ugyanis egyrészt a falu és a főváros közötti ellentét és a lehetséges vagy lehetetlen asszimiláció kérdését járja körül, másfelől azonban a felnőtté válás, az átmenet, a gyermek- és felnőttkor határhelyzete az, ami foglalkoztatja. A cím által támasztott várakozással ellentétben nem egy gyermekkor története bontako100