Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Kolozsi Orsolya: Egymást keresztező sorsok (Háy János: A gyerek)
Kolozsi Orsolya Egymást keresztező sorsok (Háy János: A gyerek) Háy János legújabb regénye nem a Dzsigerdilen és a Xanadu által megkezdett történelmi témájú szövegek hagyományát folytatja, sokkal inkább csatlakozik az előző mű, a Házasságon innen és túl világához. Ez utóbbihoz hasonlóan A gyerek is a jelen és közelmúlt világát jeleníti meg, személyes sorsok, emberi kapcsolatok bemutatására fókuszálva. A Tar Sándor-írásokból ismerős szociális közeg, a falu, a kocsmák, a kilátástalanság atmoszférája pedig jól ismert drámáit (A Gézagyerek, A Pityu bácsi fia) idézi. A budapesti agglomeráció egyik meg nem nevezett falujában játszódó történet középponti hőse „a gyerek", kinek életútját középiskolás korától egészen összeroppanásáig követhetjük nyomon. A mező- gazdasági, majd később gyári munkás szülők nagy reménységet látnak egy szem fiukban, nem győzik hangoztatni, hogy ebből a gyerekből még „lesz valami". Gyermekük által igyekeznek valamiféle jelentést, értelmet tulajdonítani saját eseménytelen és kilátástalan életüknek. Fiukban látják megvalósulni azokat a lehetőségeket, melyek számukra nem voltak adottak: „Ez a fiú - gondolták - végre mindettől megszabadul. Ezen túl kicsit az is a fejükben-volt, hogy és bosszút áll. Megfizet ezért az egészért a rohadékoknak, azoknak a könyörtelen orvosoknak, akik bezsebelték a pénzt, de nem gyógyítottak, azoknak a hivatalnokoknak, akik nem segítettek kitölteni az okmányigénylő lapokat, az ország vezetőinek, akik hasonlóképpen viseltettek velük, mint az orvosok, töltelékanyagnak tekintették őket, akik mégis szavazati joggal rendelkeznek. De ez a gyerek majd megfizet mindenért." A gyerek tehát kitörési kísérlet, az egyetlen lehetséges kiút a kiszolgáltatottságból. A mesék narratívájával párhuzamot vonva ő a kis kondáslegény, aki szegényes, perspektívában háttere ellenére is meg tudja valósítani a csodát, képes kiszakadni korábbi életformájából, mindezzel nemcsak saját, hanem ősei életét is kimentve az értelmetlenség és a haszontalanság paradigmájából. A szülőknek és nagyszülőknek a történetben nincs is neve, csupán a gyerekhez való viszonyuk (a gyerek apja, a gyerek anyja, az apa anyja stb.) jelölődik, hiszen személyiségük, egyediségük nem lényeges, életük voltaképpen csak egy funkció, amit betöltve elvezethetik az utódot a vágyott kitörésig. A szülők elképzelése a gyerek karrierjét illetően nem teljesen alaptalan, hiszen a fiú sokat olvas, az iskolában jól teljesít. Ráadásul miután megnyeri a megyei történelemversenyt, bekerül egy fővárosi gimnáziumba, ahol úgy dönt, hogy filozófus lesz. (Döntése hátterében nem igazi elhivatottság áll, mint inkább a különbözni vágyás, a gyermekkorában belé nevelt küldetéstudat furcsa megnyilvánulása.) Az egyetemi felvételi során azonban nyilvánvalóvá válik, hogy származása, családi háttere miatt behozhatatlan hátrányban van a másfajta szociokulturális közegben nevelkedett társaival szemben. Filozófia szakra többszöri próbálkozásra sem veszik fel, így marad egy vidéki tanárképző főiskola, melyet sikeresen elvégez, majd visszatérve falujába iskolaigazgatónak nevezik ki. Mindez 98
