Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Fazekas Sándor: A Háygyerek (Háy János: Házasságon innen és túl)
löket arra késztetik, hogy megbocsássanak tékozló gyermekeiknek, a gyermekeket arra, hogy eszükbe jussanak azok a szülők, akiket már évekkel ezelőtt benyomtak egy szociális intézménybe, s látogassák meg egy órára őket, hogy legalább most karácsonykor ne hivatkozzanak feladatokra, elfoglaltságra, pénzhiányra, valahogy biztos megoldható." A kötetben szándékosan tipikusnak mondható élethelyzetek találhatók, nem csoda, ha majd' mindegyik olvasó volt már valamelyik történethez hasonló helyzetben. Több novella is a nagyvárosba kerülés nehézségeit mutatja be. Én leginkább talán az agglomerációból a nagyvárosba bekerült első generációs értelmiségi sorsát elbeszélő, Nehéz című novellával érzek hasonlóságot, még ha természetesen a történetem sötétre színezett, tragikus kimenetelű változatát olvashatom is a kötetben. E kötettől függetlenül is gondolkodik olyasmin néha az ember, már ha a meditativ fajtából való, hogy a sorsa alakulhatott volna másképpen, 'nehezebben' is. Ezek a történetek egyfajta lehetséges magyarázatot adnak arra, mi miért alakult jól, illetve rosszul, egy alternatív nézőpontot kínálva fel a sorsfordulók megértéséhez. Néha könnyebben, néha nehezebben fogadja el az olvasó a történetéhez kapcsolódó, rejtett magyarázatokat, következtetéseket, de fontos, hogy reflexióra, állásfoglalásra késztet, még akkor is, ha ezek időnként különböznek is a novellákból kihüvelyezhető válaszoktól. A hét darabból álló alciklus kezdő novellája Háy (ál)történelmi regényeivel tart erős rokonságot. A kötetben olvasható elbeszélés határozottan áltörténelmi jellegű, s erre számtalanszor reflektál is. Ezen a ponton, a történelmi elbeszélés önreflexiós gesztusaiban (elnézést kérek, nem tehetek róla), Márton László írásainak jelenre tett utalásai jutottak eszembe. Sietek leszögezni, hogy régi magyar irodalommal foglalkozom, a hatás tehát nálam nem olyan negatív fogalom, mint a romantikus zsenikultuszban; s ha jól tudom, ez már a posztmodernben sem túl nagy vétek, tehát aránylag felesleges dolog is tiltakozni az amúgy is elkerülhetetlen irodalmi hatások ellen; valamelyes tartózkodást mindenesetre kitapinthatónak vélek az interjúkból. Az e novellában tapasztalható, s itt-ott másutt is előbukkanó könnyedségből több is elkélt volna a kötetben, pusztán egy kissé jobban ellenpontozandó az elbeszélések komor, helyenként tragikus színezetű alaptónusát. A könnyedségből egyébként még ez a hidas sorozat tartogatja a legtöbbet az olvasó számára: a Lágymányosi hídról szóló darab például egészen egyszerűen egy kezdődő szerelem története: a szerző itt a másutt szokásos, s a fülszöveg sémáját („végül mindegyiket megette a halál") már-már rigorózus akríbiával betartó elbeszélések helyett beéri a sorokat átszövő - már megint ez a szó - iróniával. A Petőfi hídon átsétáló, passzióból heroikus nénike, az Erzsébet hidat csodáló, szüleitől elszakadó fiatal lány története is üdítőleg hat, bár természetes módon a tragikus tónusok ezekből a darabokból sem hiányoznak: a közeledő (de egyelőre háttérben maradó) halál motívuma, illetve a függetlenné váló gyermekükért aggódó (de az elkerülhetetlenbe belenyugvó) szülők alakja jól ellensúlyozza a főszereplők naivitással kevert optimizmusát. A Szabadság hídról sem öngyilkolják meg magukat a vállalkozó kedvű, szerelmi téren csalódott fiatalok, hanem inkább az ősi receptet alkalmazva egy fél barackot (értsd: pálinkát) kérnek életük meghosszabbításául az arra járó fiatal egyetemistáktól. Merthogy ilyen időket élünk, tehetnénk hozzá. Ami a notórius unhappyendeket illeti, más szerzők olvasásakor is sokszor az az érzésem, hogy a kevesebb halál talán több lett volna, bár kétségtelen, hogy a kötetzáró novellasorozat darabjai egy tragikus korszakban, a második világháború után, illetve a kádárizmusban játszódnak. Érdekes összevetni a két korszakot ábrázoló novellákat egymással: míg a háborút követő novellák drámai hangvétele mögött valódi feszültség és tragikum érezhető, a kádárizmusban a történetek sematikussá, kiszámíthatóvá válnak. Helyenként még groteszkkel színezett móriczi barbárságábrázolással is találkozhat az olvasó, amelyben szintén nem a történet kiszámíthatatlan fordulatai, hanem éppenhogy egyirányúsága, az elkerülhetetlen befejezés a hatás hordozója, amely végső soron a főszereplő babonás 96
