Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11. szám - Fazekas Sándor: A Háygyerek (Háy János: Házasságon innen és túl)

nézőpontja beleolvad a szereplők nézőpontjába: hallottunk már ilyet, csakhogy ezt úgy teszi meg, hogy közben olyan narratív kommentárokat mondat el a szereplőkkel, mintha ők beszélnék el történetüket; a szöveg úgy is szerveződik, mintha egy emlékező adná elő, asszociatív technikával, keveset adva a történetmesélés linearitására; ez a fogás is érzékelteti a személyiség fellazult koherenciáját, bomló egységét (a történetek igen gyakran a személyiség belső felbomlásáról, vagy legalábbis ronccsá korrodálódásáról szólnak, azt a külvilággal való kapcsolat eróziójának látszólag felszínes leírásában elbeszélve). Az elbeszélés kommentárjai tehát számos olyan közhelyet tartalmaznak, amely fárasztja az olvasót, s irritálhatja is, ugyanakkor annak cáfolatát, az ellenközhelyet is megkapjuk ugyanazon a történeten belül (mint például a szülők közti kiegyensúlyozott párkapcsolat hatásáról, a Single bell-ben.) Ezen írások célja aligha a katarzis, bár ennek elmaradását megint sokan felróják Háynak: az az olvasó benyomása, hogy mindössze egy szokatlan szemszögből szeretné megmutatni azt, ami van, elidegenedésestül, gyökértelenségestül, Mónikasóstul, mobillopásostul. Közhelyfronton az egyik legsikerültebb darab talán a már említett Single bell, amely a szingli-téveszmék személyiségromboló hatását ábrázolja, bár ezt is én mondom, nem ő, hiszen megint csak azzal a módszerrel ábrázolja az elbeszélés tárgyát, hogy nem mond ítéletet közvetlenül ezek fölött az alapigazságként kezelt urbánus legendák fölött, csak bemutatja a dolgokat; a kritika implicit módon van a műben, gyakorlatilag az olvasó fejében képződik meg. Érdekes módon a feminista kritika egyik kurrens internetes darabja úgy ment el a Single bell mellett, mintha az benne se lett volna a kötetben; úgy látszik, hogy a darab túlságosan reflektálatlan ahhoz, hogy reakcióra késztesse a feminista olvasót. Ez is azt mutatja, hogy alattomos egy technika ez, nem rágja túlságosan szájba a dolgokat. Háy egyenesen azt mondja, hogy az irodalomnak nincs joga morálisan ítélkezni; ez nagyon szépen hangzik ugyan, de nézetem szerint azért könnyű vele vitatkozni. Azzal ugyanis, hogy bemutatja ezeket a széthulló életeket, elmesél egy történetet - még ha a lehető legneutrálisabban is -, azokat pedig az olvasó értelmezi, mégpedig azok alapján az információk alapján, amelyeket nyíltan vagy rejtve, de megkap. (A másik fő komponens természetesen a befogadó értékrendje, világismerete, amely független az írótól.) Nem azt mondom persze, hogy a szerző bárkit is nyíltan bírálna; olyasmit már inkább, hogy érdekelne, mit gondol erről a darabról egy elméletileg felkészült feminista.

Háy, bár a kortárs és régebbi hagyománytól való függetlenségét gyakran hangsúlyozza, jó néhány húrt megpendít a kortárs hagyományból: a Lajos utolsó levele Feri feleségéhez című darab például, bár szabadon bánik vele, a Parti Nagy Lajostól megszokott ironikus nyelvi brutalitást alkalmazza („Érted, a Feri se hülye, csak agya nincsen, de nem hülye." 43. o.) Mondom ezt még akkor is, ha a szerző ettől a minősítéstől („ironikus") is ódzkodik Háy, bár a kritikák ismétlődő eleme; általában nem szereti, ha címkézik, szereti kívülállónak, erkölcsi vagy irodalmi mércék felettinek elgondolni magát. Művészete ennek ellenére is indulatokat kavar, határokat sért, provokál: interjúi alapján az a benyomásom, mintha a szerző jóval neutrálisabbnak gondolná azt, amit csinál, mint amilyen az valójában. Bár nem dolga az írónak, hogy saját műveit értelmezze, magyarázza, valamelyes ellentmondás mindenesetre mégis érzékelhető szerzői technika és önreflexió között.

Mind a négy rész szociális érzékenységre vall, de talán ez a vonás a második novellacsoportban jellemző leginkább. Egy speciális problémakört mutat be: a Budapestre törekvő vidékiek gyakran gyökértelen, morális tartás nélküli életét. E darabokban is jellemző a nyílt, közvetlen kommentár hiánya, s a belső monológokat átható közhelyek. Egy hosz- szabb mondat jól mutatja az elbeszélés gépezetének működését:

„Csak karácsony közeledtével jutott újra eszébe a lánynak, aki persze már régi meglett asszony volt, s csak a szülők számára maradt lány, hogy mit mondott a nagybácsinak, amikor a rádiók olyan megható műsorokat közvetítenek, amelyek, úgymond, építenek a lelkiismeretre, a mindenkiben mélyen meglévő jóérzésre vagy erkölcsi törvényre, s a szü95