Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Zelei Miklós: A nagy szovjet cirkusz (Egy nap Zoltai Károllyal)
kilométerre volt a szerkesztőségünktől. És akkor kitalálták Budapesten, hogy mi kérjük el a kefelevonatot a moszkvai tévé heti programjáról, és azt MALÉV-géppel sürgősen küldjük haza. Zsupáni Bea volt a gyártásvezető, úgy döntöttük el, hogy feldobtunk egy rubelt, fej vagy írás, ki megy Osztankinóra, elkérni ezt a kefelevonatot. Osztankino az pontosan hetvenhat kilométerre volt tőlünk. Osztankino meg százhúsz kilométerre Seremetyevótól. Seremetyevóról nyolcvan kilométer, hogy hazaérjél. Minimum háromszáz kilométer, hogy egy kefelevonatot el tudjunk küldeni MALÉV-val Budapestre. Nyáron még csak hagyján! De télen, mikor ott a jeges utakon korcsolyázol, az életünket veszélyeztettük. Szegény Bea mindig azt mondta, hát, küldjük, küldjük. Hetente vagy kéthetente. Egyszer otthon vagyok Pesten, a külgyártáson. Megjön a kefelevonat. „Mi jött?" „Moszkvából a kefe!" „Ja, ez?" Puff, papírkosár. Mondom, én is Moszkvából jöttem, akár el is hozhattam volna. Na erre kicsit összekapták magukat. „Akkor le is állítjuk ezt a szállítmányt, ugye?" Akkor még Ricsi volt a főnök.- Nagy Richard?- Igen. Egész véletlenül nekem szándékom nem volt arra, hogy most ezzel a témával megkeressem, de egészen véletlenül az elnöki folyosó lépcsőjénél összefutottunk. „Hát te meg itthon vagy?" „Most kivételesen, engedélyetekkel." „Hogy vagy, mint vagy?" Hát nem fért belém a szó, most már azért csak elintéztem ezt a kefelevonatot! Mondom, megfordulunk hetente vagy kéthetente a 300 km-es autóúton. Le is lett állítva.- Két korszakban voltál kint, a szovjet korszakban és a rendszerváltás után. Milyen volt?- Hardy Mihállyal tárgyaltuk ki, hogy nem mindennapi lehetőségben volt részünk. Kimentünk mint tovarisok, és hazajöttünk mint goszpodárok, urak. Azt láttuk, hogy össze fog ez omlani. Egy nagyhatalom nem is nagyon tehet mást, összeomlik. De hogy pont a szemünk láttára?! Az nagy ajándék volt. Nem tudtam elképzelni, hogy megérem, de még Hardy Misi se tudta elképzelni magáról, hogy megéri, holott ő jóval fiatalabb nálam.-Mi változott a saját kinti életedben?- A KGB is kibékült velem, rájöttek, hogy nem csinálok semmit, ami az ő érdekeiket sérti. Én itt végzem a munkámat, ők meg békén hagyhatnak. Megvoltunk. A kocsimból kiszerelték a lehallgatót, a lakásomban azért meghagyták. Egyszer akartak igazán kitolni velem, még a szovjet időkben, amikor alattomosan elvették a jogosítványomat, mert tiltott helyen jártam. Nekem nagyon szokatlan volt, hogy ha egy ország határain belül elmegyek kirándulni, akkor nem mehetek oda, ahova akarok. Nem voltam elég tájékozott ahhoz, hogy tudjam, hova mehetek, és melyik az a hely, amelyik nem ajánlatos. És elmentem arra a helyre. Moszkva környékéről beszélek! Külföldiek harminc-negyven kilométerre hagyhatták el Moszkvát, ezen túl külön engedélyek kellettek, de ezen belül is voltak megszorítások.- Hol jártál?- Zagorszk környékén. Ami hetven kilométer ugyan, de oda lehetett menni, annak ellenére is, hogy a pravoszláv egyház egyik központja, patriarchátus. Engedélyezett volt az odamenetel, bár megfigyeltek ott, megjegyezték, hányszor voltál, és esetleg megkérdeztek, hogy miért jársz oda olyan sokat. Már nem Zagorszknak hívják, hanem visszakapta régebbi nevét, Szergijev poszad. Van arra egy kastély, már a hazafelé úton találtam rá, megálltunk, fényképezkedtünk, a feleségem fényképeztem meg a gyereket, aztán megállítottak, és mondták, hogy hűha, nekem oda nem kellett volna mennem. Mondom, miért nem? Hát egy nagyon szép tó van ott, még csónakáztunk is rajta. Addig babráltak, hogy a jogosítványomat letakarták egy papírral, nem vettem észre, hogy nem kaptam vissza, és elmentek. A jogosítványom ott maradt. A főkonzul telefonált két- három nap múlva: „Nem hiányzik neked valami, Karcsi?" Mondom, „innen a fejemből hiányzik valami, te mire gondolsz?" Azt mondja, menjek el ilyen meg ilyen ulica már 83
