Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11. szám - Zelei Miklós: A nagy szovjet cirkusz (Egy nap Zoltai Károllyal)

lódik egy második világháborús történet. A tengerpartnak volt egy része, amelyet a németek a szárazföld felől teljesen körülvettek, de nem tudták elfoglalni, s a tenger felől ment az utánpótlás. Brezsnyev szolgált azon a frontszakaszon, és visszaemlékezéseiben megírta ezt a történetet. Majd átnyújtotta érte saját magának az irodalmi és művészeti Lenin-rendet. Akkor már mindennel kitüntette önmagát. Valamikor a hetvenes évek végén nálunk is megjelent ez a könyv A Kis Föld címmel. A Kis Föld vizein, egy mélytengeri kutatóhajón forgattunk. Beülhettem egy batiszkafba is, egy kis méretű tengeralattjáróba, amely a mélytengeri élővilágot vizsgálta. Környezetkímélő tengeralattjárók voltak, akkumulátorral működtek. Hajszálpontosan meg volt szabva, hogy mennyi a merülési időtartam, milyen mélységig lehet lemenni, mennyi az oxigén. Nem tudom, hány száz méteren voltunk lent, balra ült egy pilóta, jobbra egy másik, s nekem a hátuk mögött szorítottak helyet. De a párától meg a reflexfényektől jóformán semmit se láttam. Ráfogtam a kamerát az ablakra, és vakon csináltam. Akkor még filmre dolgoztunk. Hazajöttem nyári szabadságra, és betévedtem a vágószobába. Szól a vágó, hogy mutat nekem valamit: „Karcsi, meglepetést tartogatok számodra!" És felteszi a vágóasztalra: „Te csináltad a batiszon!" Akkor csodálkoztam rá, hogy micsoda mélytengeri felvételek sikerültek!-Az ellenkező irányban, a Baltikumban milyen élményeitek voltak?- Az egy egészen más világ volt. Például szabadon lehetett kapni igazi whiskyt! Meg nagyon finom füstölt halat. Horváth Péterrel voltam például Viborgban, ősrégi finn kikötőváros, Viipuri, gyönyörű nagy bástyákkal és tornyok maradványával. Maga a látvány is szenzációs volt. Rengeteg betelepült orosz meg baltikumi litván. Nem volt látható szembenállás, de úgy nem, hogy inkább nem törődtek egymással. Kész. Péter hallatlanul jól beszélt oroszul, kiszemelt magának egy riportalanyt, és feltette neki a kérdést. A kiszemelt interjúalany ránézett Péterre, s visszakérdezett: „Milyen náció?" „Magyar." „Akkor erről ne beszéljünk." Ennyi volt a válasz. Utána jöttünk rá, hogy Péter nagyon rossz helyen kérdezett nagyon rosszat. Viborg a finneknek körülbelül olyan jelkép, mint nekünk Kolozsvár. És abban az érában egy szovjet állampolgárnak nem volt tanácsos ilyesmikről beszélnie. Egyébként roppant vendégszeretők, meg kedvesek ott az emberek. Az ott élő oroszok besimultak, idomultak, vagy hogy azt ne mondjam, asszimilálódtak az ottani népességhez. Igyekeztek, legalábbis látszólag, átvenni a szokásaikat, a kultúrájukat. Amennyire egy-két emberöltő alatt ezt lehet.- Az oroszokban, éppen annak következtében, hogy sokféle népet hódítottak meg és sokféle kultúrában voltaki vannak jelen, akár ha megszállóként is, elég nagy adag idomulási készség és tolerancia is kialakult. A legizgalmasabb tapasztalatokat hol gyűjtöttétek?- Jakutföldön, meg ott fent, az északi sarkkörön túl. Azt hiszem, nyolcszor voltam Jakutiában, Jakutszkban. Nem számolom meg. Az első találkozásunk, az egy életre szóló emlék. A repülőgépben van plusz 22 fok. Sima landolás, usánka fel, mondták, hogy mínusz 40 fok van kint. Repülőgépből kiszállás, az usánkát jól megkötöm. Előlép valahonnan egy ilyen szőrcsomó ember, fölém tornyosul és kikötözi az usankámat. Nagyon zokon vettem a piszkálást. Aztán megmagyarázták, hogy miért kell kioldozni a sapkát, sőt még le is kell venni néha. A szájból, az orrból kiáramló légáramlat itt megfagy a szorosan záródó szőrmék között, ráfagy az arcra, a homlokra, s kaphatsz egy olyan arcüreg, vagy homloküreg-gyulladást, hogy még halálos is lehet. A szőrcsomó emberről kiderült, hogy aranyásó és prémvadász. Akkor még lehetett a Szovjetunió állampolgárainak aranyásási kutatási engedélye, megfelelő beszolgáltatás ellenében természetesen. Ezzel a prémvadásszal lementünk a szálloda bárjába. Jakutia fővárosa szállodájának alagsorában volt a helyiség. Volt whisky, meg amit akarsz, minden.- A helybelieket beengedték?

81