Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11. szám - Zelei Miklós: A nagy szovjet cirkusz (Egy nap Zoltai Károllyal)

korábban a Nyíregyházi Rádiónál dolgozott, a Riporter kerestetikben tűnt föl. Vékony, cingár fiú volt, gyönyörű orgánummal. Egy üzlethelyiséget kaptunk a várostól, abban működött a hármasunk, Tóth Károly riporter, Szatmári Ferenc gyártásvezető és én mint operatőr. így indult itt híradó...- Itt a városban létezni, és Budapestnek dolgozni abban az időben ez többféle nyomást is jelentett?- Izgalmas volt! Itt most hadd ne dicsérjek senkit, főleg magamat ne, magamról most nem beszélek, rólam nincs szó. Tóth Karcsit tudom dicsérni. Karcsi olyan jó érzékkel nyúlt a várost érintő, politikai hatalmakat és hatalmasságokat érintő témákhoz, hogy nem tudtak hozzáférkőzni. Karcsi úgy kezelte a dolgot, hogy mi ebben a hatalmi szerkezetben egy külön hatalom vagyunk. És mitőlünk csak kérni lehetett. Kérni. Lesepert magáról mindent, és nagyon ügyesen csinálta. Rengeteg energiát ölt bele, de jól csinálta. Néha segítettem én is, összejöttünk haverok, ezek-azok. Szóval ebben is volt egy kis játék. De hát hol nincs játék az életben? Szükségszerű volt, hogy játszani is kellett néha. Nem vérre menni, hanem játszani inkább. A szó szoros értelmében mondom, hogy játszani is kell. Jól játszottunk? Feltételezhetően akkor igen. Most tudnánk-e úgy játszani? Azt hiszem, hogy most már nem lehetne játszani. És ez nem politika, ez csak helyzetértékelés.- És miért nem?- Nincs meg rá a lehetőség. Most már a média nem képvisel semmit, csak a diktált híreket. Akkor a Magyar Televíziónak kitárták a kaput, tessék parancsolni. De nem is csináltunk velük hülyeségeket. Sok idő eltelt azóta. Nemrég, a huszonötödik házassági évfordulónk előtt találtam meg azt a tekercset, amely a házasságkötésünkről készült. A béren kívüli juttatások ugyanis úgy néztek ki a híradó történetében, hogy aki összeházasodott, annak az esküvőjét fölvette a híradó, amihez a nyersanyagot is saját maga biztosította, és oda is adta a kuncsaftoknak a kész filmet. A másik juttatás az volt, hogy amikor a híradós gyerekek közül valaki az általános iskolát kezdte, a soros riport abban az iskolában készült, ahová a híradós gyereket íratták be. Akkoriban ugyanis szeptember 1-jén minden esetben lement egy riport, hogy kezdődik az iskola. És ugyanígy, amikor a híradós gyerekek érettségiztek, akkor abban a középiskolában készült a beszámoló riport, ahová a mi gyerekeink jártak. A riportot pedig megkapta a család. Ez volt Matúz Józsefné idejében, 1986-ig, az úgynevezett béren kívüli juttatás. Ilyen típusú mozgóképfelvételt nagyon kevés ember tudott csinálni! Ezért volt rendkívüli gesztusértéke ennek. így a múltkor én is megtaláltam a házasságkötési tekercsünket. Át tudtam venni VHS-re. Szóltam az asszonynak, Márti, van öt perced? És a huszonöt éves házassági évfordulónkon bemutattam neki. Addig ő sem látta.- Hogy működött a debreceni híradós stáb? Hogyan lehetett hozzájutni az információkhoz?- Nagyon meg volt szervezve! Volt egy félállású műsorszervezőnk, Vámos Nóra, a „fontoska". Később Szepesi Ági, kinek szintén az volt a legfontosabb teendője, hogy információt szerezzen. Megismerkedjen a főnökökkel, de lehetőleg velük tárgyaljon. Végén elértük, hogy a „főnökök" vagy megbízottjaik önként bejelentkeztek, hogy a jövő héten ez lesz, meg az lesz. Ági hallatlan nagy kapcsolatrendszert teremtett a saját szorgalmából meg a férje révén, aki nem mellékesen újságíró: Szűcs József, a Napló oszlopos munkatársa. Megvolt a kapcsolatrendszerünk, feldolgoztuk a témákat, és telexen felküldtük Pestre, hogy jövő hétre Debrecenből ez meg ez menne. Ugyancsak telexen visszakaptuk a rendelést. Kis rendszerünk jól működött, mind a két és fél megye minden tudósítójával összhangban voltunk.- Aki kimaradt belőle nem sértődött meg?- Nem emlékszem ilyenre.- Hogy ment fól Pestre az anyag?

71