Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Zelei Miklós: A nagy szovjet cirkusz (Egy nap Zoltai Károllyal)
- Hát annak egyetlen útja volt, a gyorsvonat, amelyik Záhonyból indult Budapestre. A gyorsot vagy Záhonyban, vagy Nyíregyházán, ami egy kicsit bonyodalmasabb volt, vagy itt Debrecenben el kellett érni. Versenyeztünk néha a gyorsvonattal, hogy az állomásra hamarabb beérjünk, és föladhassuk az exponált filmet és a hanganyagot, amelyet Tóth Karcsi Uher magnóra mondott, s gyakran valami parkolóban írta meg a szövegét. Nagy élmény volt a televíziózás. Eljutottunk Moszkvába, a Spitzbergákra, a Távol-Keletre. A Szovjet-Távol-Keleten eszméletlen fenyegetéseknek voltunk kitéve! Ha megálltunk, vagy leszálltunk valami helyen, akkor ott minden nagy biztonsági nacsalnyik azzal kezdte: „Interjút adok." Kinek kellett volna annyi interjú? Heteken át üres Arriflex géppel dolgoztunk, betettem egy üres kazettát, amelyben nem volt film, a magnó pörgött, bohóckodtunk. Még csapóztunk is, be is világítottunk, minden. Kétszemélyes stáb, én voltam az operatőr, a világosító, minden. Jó! Szalagcsere! Betettünk egy másik üres kazettát. 2-es! Csapó! „Pazsalujza!" így mondtam, tessék folytatni! Csak a jóisten tudja, hogy miről beszéltek. Utána meg mondtuk neki, hogy most menjünk el a helyszínre! Akkor már elmehettünk a helyszínre. Ha ezt nem csináljuk meg, akkor nem mehetünk egy lépést se sehova. Pedig az volt a lényeg!- Kárpátaljára nehéz volt akkor bejutni?- Hát kinek hogy! A Sípos István elvtárson keresztül, ő volt a záhonyi állomásfőnök, azután MÁV-vezérigazgató lett, és hamar meghalt infarktusban, nekünk sima volt az út. Az ukrán határon már úgy ismertek bennünket, hogy jó napot kívánok, tessék parancsolni! Addig, amíg Sípos nem lépett közbe, addig a kocsinkat alulról is megnézték, meg belülről is...- Piros útlevéllel mentetek? Vagy szolgálatival?- Szolgálatival. Barnával. Annyi útlevelem volt már, az Isten tudja. A kék megvan, de már lejárt. Volt egy szolgálati útlevelem. De volt a piros is.- A barnát beszedték, és azt mindig el kellett kérni. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatása Hivatalának páncélszekrényében tárolták. Vagy itt helyben mindig nálatok volt?- Nem, a szolgálati útlevélért mindig be kellett menni a királyi televízió útlevélosztályára. Ott őrizték. És le kellett adni a személyi igazolványt, és betették a helyébe. Sajnáltam is, mikor bevonták, olyan szépen tele volt pecsételve.- És ha jött egy hirtelen füles, hogy menni kéne Kárpátaljára?- Akkor nem mentünk!- Ha bent voltatok Kárpátalján, akkor mennyire volt szabad mozgásotok?- O! Voltak nem ajánlatos helységek, de Antal Pista, a későbbi gyártásvezető mindig kibuherált valamit. Kimondottan tiltott helyek is voltak, például Munkács. Az tiltott város volt. Külön engedély kellett. Miért? Hát csak. Hogy érezzük, hol lakik a jóisten. Meg azért is, mert ott volt valami hadászati marhaság. Abból nagy balhé lett egyszer!...- Mi történt?- Beledolgozott a riportba Pálfy Pityu is, Pálfy G. István, a volt Tv-híradó párttitkára, a kis Pálfy, a kis bajuszos, a kis petőfis, tisztelem és becsülöm, pedig sokszor legörcsölte az embert. Felmentünk Munkácsra, Rahóra és környékére.- Volt útvonalengedély?- Semmi.- Átültetek egy szovjet rendszámú autóba?- A fenét! Csak magunk mellé vettünk egy olyan hapsit, aki KGB-s volt. Volt neki KGB-s igazolványa. Nekünk meg volt száz pénzünk, és odaadtuk neki. Na, én csináltam ott egy nagyon szép felvételt, de a hapsi kifigyelte, hogy a háttérben ott volt a katonai repülőtér. Egy nagy síkság a hegyek között. Aztán jött a balhé a nagykövetségről, hogy ezeknek a magyar- országi televíziósoknak nem volt felvételi engedélyük, és stratégiai pontot fényképeztek. 72
