Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Szuromi Pál: Macskasirató (Földi Péter festészetéről)
Szuromi Pál Macskasirató Földi Péter festészetéről Gyökértelen tavasz, ingyen jött kikelet. Ilyesféle képzetekkel nyugtázzuk az idei márciust. Persze így is örülünk az aranyló fények újjászületésének, a fűfrizurás terek gyarapodásának vagy a virágba szökkenő lombkoronák üde szépségének. Bár némi szkeptikus nyugtalanság is ott vibrál bennünk. Hogy mostantól netán már nemigen számíthatunk az évszakok tradicionális, természetes ritmusrendjére? Most már az időjárási turnusok is úgy összemosódnak, akár az utcákon rohangászó hétköznapi emberek? Ki tudja ezt pontosan? Legfeljebb annyi bizonyos: ezentúl aligha hivatkozhatunk Shakespeare örökérvényűnek hitt intelmére, ahol a ciklikus idő kiszámíthatóságára aspirál (Hamlet: Polonius szavai). Hisz miféle természeti, környezeti metódusnak tekinthetjük azt, amelyben az éltető, gyümölcsöző kontrasztoknak egyszerűen eltompul az ereje? Kíváncsi lennék: mit mondana erre Földi Péter, a kiváló festőművész. Kétségtelen ugyanis: ő legtöbbünknél jobban, alaposabban ismeri a természeti jelenségeket. Hiába szerzett széles körű hazai és nemzetközi elismertséget, ám életvitelét tekintve váltig ragaszkodik intim szülőhelyéhez, Somoskőújfaluhoz. Ezért egy különös, vidéki kötődésű, már-már földközeli alkotóval állunk szemben. Noha művei ilyenképp is kozmikus, egyetemes sugallatúak. Nincs még egy kortárs festőnk, akinek munkásságában a hagyományőrző, ősi tudatformák és a korszerű kifejezési eszközök olyanféle magasrendű szimbiózisban ötvöződnének, mint pont az övében. Már az is mond valamit, hogy az ezredforduló hajnalán szinte gyermekies kandisággal kémlelte a napfogyatkozás misztériumát. A démoni sötétség időleges térnyerését. S közben alighanem a megváltó fénysugarak mielőbbi kiszabadulásáért imádkozott. Mármint a létezés duális természetű rendjéért (pl. Dobolok, Napfogyatkozás után, Ikrek). Tényleg: Földi szemléletét kezdettől fogva egy vallásos áhítatú, mitikus gondolkodás járja át. Míg a hetvenes évek mérvadó művészete az informel, a koncept vagy a minimalista törekvések nyomvonalain halad, addig ő a legegyszerűbb növényi, állati motívumokat kezdi tanulmányozni szülőfalujában. Mintha pontosan érezné: az alkotó ember pusztán csak a vele egyívású, test- és térközeli dolgokon át juthat közelebb az átfogóbb érvényű létmozgások tisztes megértéséhez, kifejezéséhez. Mégsem ragadt bele soha a közvetlen élmények naturális hálójába. Ahogy önmagából is egyre-másra a legtöbbet, legjobbat akarta kicsiholni, úgy jellegzetes témaköreit is egy roppant alapos stilizálási, érlelődési folyamatnak vetette alá. Annál is inkább, mivel a természeti momentumok szellemi hátterében ugyanúgy ott látta az ősi kultúrák évezredes példázatait, mint a népművészetben rejlő strukturális, szintetizáló lehetőségeket. S ezzel csak egy halvány, hiányos vázlatot rajzoltam a művész összetett, metaforikus nézőszögéről (pl. Botok, Madárcsalád, Csorda). Miként a későbbiekben sem szándékozom teljesebb áttekintést adni példás pályafutásáról. Megtette ezt H. Szilasi Ágota imponálóan vaskos, képgazdag monográfiája, amely a 56
