Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11. szám - Csiki László: A kezdet vége

- Meglesz - mondta Kucu-Kucu. - A végére minden, mindig rendben ösz- szeáll.- Ti tudjátok - mondta a parancsnok. - De tudod te, milyen büdös egy ilyen égetés?- Van itt hely elég - mondta Kucu-Kucu. - Majd elszáll a bűze. Mi meg beleszagolunk.

A parancsnok közelebb jött a kőlapokon. Lábujjhegyen járt a frissen suvickolt csizmájában, de azért hallatszott a nagy ürességben. Egyetlen folt látszott csak a fénymázon, köpetforma. Talán a saját nyála csurrant a csizmára az eltátott szájából, még hajnali tépelődése közben a bibliával fűtött szobájában. A könyvlapok nehezen égtek, de ha egyszer lángra kaptak, legalább olyan erős hőt árasztottak, mint a vasúton utazók teste. Az aznap talán másodszor is borotvált arcán pedig éppen annyi düh látszott, amennyivel még nem szegi meg a szolgálati szabályzatot, és amennyi a magányos gondolkodástól kiülhet rá.- Rosszul időzítettétek - mondta suttogva. - Mert kétszerre. Szerintem nem voltatok biztosak, hogy sikerül. Magatoknak hagytatok időt, nem neki. Hogy ha mégis visszájára fordul.- Nincs hova - mondta Kucu.- Senkit nem lehet kétszer kivégezni. De ha befuccsolunk, elég lesz, ha minket állítanak ide, egyszer. - A foltos matracokat mutatta, én újra megszemléltem rajtuk a barnás foltokat. - Jól elrendeztem a helyszínt, ismerd el.- Majd - mondta Kucu. - Egyelőre igyunk valamit.- Közben megbeszéljük.- Majd - mondta Kucu-Kucu.

Nem is beszéltek többet, amíg egy kicsi sorkatona be nem hozta a pálinkás palackot, amiben misebort tarthattak valaha. Letette egy tálcán a misézőasztalra, aztán töltött három csillogó pohárba a tiszteknek. Csak akkor szólalt meg Kucu.- Neki is - intett felém, de olyan mozdulattal, mintha kisöpörne a képből. Vastag volt a hangja, ahogy csicskásának rendel italt egy főtörzsőrmester.

Koccintottam tehát velük, a három katona meg nézte. Majd újra megigazították az elcsúszott csipkés térítőt az irodaasztalból misehellyé változtatott asztal síkos műanyag lapján. Elegen voltak itt, hogy erre a feladatra is jusson közülük kettő. Velünk együtt többen is voltak, mint ahány egy gyilkossághoz kell. Nem erre gondoltunk, de ezt tudtuk. Nyeltük némán az italt, hogy elsimítsa torkunkban a gombócot. Egyedül útitársunk, az orvos ezredes tette vissza helyére a poharát.

Megnyikordult egy zsírozott ajtósarok. Két katona támolygott be egy hatalmas feszülettel, azon a készen fölszegzett, mostanig a pincében, benzines hordók között tárolt Megváltóval. Vallásórára járhatott régebb a két sorkatna, kiművelődtek a hajdani történetből, láttam a testtartásukon: ahogy egyikük vállára vette a kereszt most ferdén álló, vízszintes szárnyát a tövénél, a másikuk pedig Cirenei Simonként segédkezett neki. De lehet, hogy egyszerűen csak jó ácsok keze alatt tanulták a szakmát és a legtermészetesebb módot, ahogyan cipelni lehet egy feszületet.

15