Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11. szám - Csiki László: A kezdet vége

sem ért, amikor a nagy kapun kinyílt egy kis kapu, és kilépett rajta egy tömör katonatiszt, sötét díszegyenruhában, fonott, aranyszínű cafrangokkal a mellkasa bal felén. Nem tisztelgett egyikük sem, szorosan összeölelkeztek, és egymás füle mellett hadartak közben valamit. Végül ki-ki a másik vállára vert, és közben - vagy ettől? - kinyílt a nagy kapu.

Macskafejes udvarra értünk a falon belül, szembe a kolostorépülettel, és azon mintegy tucat zöld vasajtóval, amikre a fát cserélték. Elképzeltem, hogy az eredetieket feltüzelték, ha beállt a februári fagy, a hótorlaszokban elakadt a szén- szállítás a síkság, az enyhébb vidékek felől, és a bakák éppen azokról a tájakról meg a napsütésről meséltek egymásnak a máglyalángnál fűtőzve a refektórium közepén. Tágas, felsöpört udvar volt, de nem jutott hely benne a képzelgésnek, még azt sem tudtam felfogni, hova rekkentették el az összetakarított rengeteg havat. Mélyhűtéssel csírátlanított, zárt tér volt, talán még a katonák ondótermelése is leállt itt.

A türelmet próbáló hosszúságú, kőpadlós folyosó falain Haza Bérce színes, mosolygós arcképei függtek kétfelől, az én rúzsommal helyesbített ajakvonalakkal, köztük a laktanyai és egyéb szabályzatok, csak éppen nem aranyozott keretben. Minden fellógatott arckép alatt üres, csereszabatos keret állt a falnak döntve, egyelőre nem látszott bennük egyéb a falnál. A refektóriumban, ahová bejutottunk végül, megenyhült a fagy, de azért látszott a leheletünk. Jókora, vége-hossza egy terem volt, és annál inkább annak hatott, hogy nem állt benne bútor, csak két katona és egy misézőpódium, amin azok éppen a csipkés térítőt igazították, elvágólagosra. Fölötte a falon Ugyanő mosolygott. A portré alatt, a miseasztal mögött három lószőr matrac támasztotta és takarta a falat, mint holmi golyófogó, villanyoltás után magukra hagyatott, szép álmot látó katonák éjszakai váladékainak megbámult foltjaival a huzaton.- Az anyját! - morogta mögöttem a püspökszerű őrnagy.

A díszegyenruhás laktanyaparancsnok - ha az volt -, visszhangot verve a kőpadló és a magas mennyezet között, körbejárva, elégedetten mutatta a szűkös berendezést és a lefüggönyzött ablakokat, s hogy milyen vastagok a kőfalak, szinte már azt is, milyen messze vagyunk minden valóságos emberek lakta helytől. Kölnijének édeskés illata a terem minden részéből eljutott hozzánk. A légmentesen zárt helyiségben mégiscsak fújhatott ide-oda egy sovány huzat.- Megteszi - mondta Kucu-Kucu, fanyarul. - De én azt hittem, már végeztetek.- Ti kell, hogy ide hozzátok - süvített fel az önérzetében sértett parancsnok, ha az volt, halkan, mégis fülsértőén. O azt hitte, ahogyan én is, hogy minden kész és jól elrendezett, vagyis véget ért, úgyhogy szíven ütötte a kifogás. - Ne hidd, hogy megúszod - mondta Kucunak -, s csak ülsz az irodában, a telefonnál. Ti kell, hogy kikaparjátok a gesztenyét, mi csak megsütjük.- Jó ötlet - mondta Kucu. - Az égetés jó ötlet.- Arról nem volt szó - mondta a parancsnok.- Akkor most szó van - mondta Kucu. - Nem szeretném, ha a hülyébbje kijárna a sírjához. Halottak napján se, a születésnapján se.- Ahhoz nekem utasítás kell a főnöködtől - mondta a parancsnok. - Mert azért mégse te vagy a főnök.

14