Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11. szám - Csiki László: A kezdet vége

jában, amikor azt mondja, amit ilyenkor világszerte szokás: történelmet írunk. De csak azokkal írhatja, ha utálja őket, ha nem, akik kézügybe esnek. Azokkal, akiknek idejekorán szóltak, hogy fenjék a kést, hegyezzék magukat, mint a ceruzát, mivel most történelemírás következik. A gyerekeik meg tanulhatják.

— Ne légy ilyen búval bélelt - mondtam Kucu-Kucunak, amint túlértünk a hegyeken, melyek között leseperték kocsink fedeléről a havat a fenyőágak.

— Lehet, hogy győztök.

— Egyszerűen csak eljött az ideje - mormolta, akár egy bölcs hegyi pásztor, aki azt hiszi magáról, tisztességben vénült meg. - Egyszer minden óra lejár. Ebben a fickóban ennyi volt. Pont annyi, amennyi Caesarban, Napóleonban, Sztálinban. Csak ki kell szúrni a percet, amikor az utolsókat ketyegi.

— Hitlert kifelejtetted - juttattam a kurta eszébe.

— Miért, te zsidó vagy? - kérdezte.

— A! Csak szeretnék.

— Felőlem lehetsz. Hagyom. Kisebbséginek lenni jó. Ha valami baja van, ha kudarcot vall, azt mondhatja rá, a többség nyomta el. A hatalom. A ha-ta-lom!- szótagolta. - De az mi? Láttad valaha? A rád dőlő fát látod, az árnyékát legalább, ha mögötted dől ki, de még a fegyvert is láthatod. A hatalmat soha. Érzed, hogy csikar a hasad, de az elnyomást érzed-e?

— Lehet, hogy éppen attól csikar a hasam.

— Szólj, majd mi adunk hashajtót.

Tudtuk ekkorra már, hova-mire jutottunk egymással, és azt is, hogy ha éppen nem hazudunk, legalább mellébeszélünk. Mondhatni, szívességből. Úgy, hogy már-már egyezség szerint bámultunk kifelé a télbe. A tájék mindegyre mutatott valamit, amire azt mondhattuk: odanézz! A másik pedig szófogadóan szemügyre vette a suvadásokat, a kihűlt nyúlvackokat, és már csak a háta mögé intett suhantában, mintha sót szórna át a válla fölött, babonásan.

— Én, ha zsidó lehetnék, elmennék - mondtam aztán egyszer. - Az ígéret Földjére például. Feltéve, hogy az máshol is létezhet, mint a képzeletben. Aliáznék. Államot alapítanék én is, és közben utálnám magamat, de szeretném az államom lakóit, mint a saját tükörképemet.

— Nálunk egyelőre fordítva van - mondta Kucu, és én elég hosszan hallgattam ahhoz, hogy ki is fejtse. - Itt az illető önmagát is utálja, nem csak a szüleit. A népet, ahogy a nagyfőnök mondani szokta. Közben meg azt is mondja, a másik szájával, hogy szereti őket, mint saját magát. Két szó van egyszerre, egyetlen szájban. Nem is tudom, hány van neki. De hogy kétágú a nyelve, az biztos. Mint a viperának.

— Jó, ezt értem, mert én is így látom. Azt is értem, hogy elegetek van belőle, mert segge is több van, nem csak szája, és nem tudjátok, melyiket nyaljátok ki. A tétovaság késztet titeket lázadásra, nem a cél. Egyedül azt nem értem, mitől vagytok egyszerre ilyen okosak. Tőlünk? Mi csiszoltunk ki benneteket? Tőlünk tanultátok, hogy mit kell tenni ellenünk?

— Mi is emberek vagyunk - mondta Kucu. - Akár még értelmiségiek is. De csak miattatok.

10