Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11. szám - Csiki László: A kezdet vége

Ez olyan mélakóros vallomásnak hatott, hogy csak azt mondhattam rá, amit egyedül magamnak kellett volna:- Fogadd őszinte és halk röhögésemet. Most tudd meg: unom, hogy folya­matosan mentegetőzöl. Mert azt teszed. Egyfolytában helyesbítesz. Mentség az, hogy ember vagy? Az meg, hogy értelmiségi vagy: egyszerűen vétek. Unom, nem gyűlölöm. Ki akarod igazítani a világot, nem megváltoztatni. Persze, belátom, noha ezzel mintha a vereségemet ismerném be, hogy csak egy van belőle. Nem képzelődhetek rajta túl, hiába akarnék. De nem jobb lesz a ti világotok sem, csak másképpen lesz rossz. Gömb alakú a föld. Minden út ugyanoda vezet, sajnos, el kell ismerni. Vagyis, ne öljünk, ha lehet. Kucu ekkor átnyúlt a gépkocsi homályos légterén, megfogta, két ujja közé csippentette a fülemet.- Rád szállt egy szúnyog - mondta.- Télen? Szúnyog?- Elnézést. Ennyi voltunk: játék. Egy-egy elvi kérdés megtestesülése, vagy a hülyeségé, nyolcvan kilósán és szőrösen. Egy géppisztoly sokat nyomott volna a latban, annyira kicsik voltunk mégis. Kucunak viszont most nem volt fegyvere, a szava­laton kívül. Nekem az kézre állt. Akár cédának a rúzs. Mint nekem én magam. Talajmentien fogalmazva azt mondtam magamnak: - Onánia. - Ez ország­névnek tetszett, egy darab ideig el is szórakoztam vele meg a határaival, amiket átlépni próbáltam, és néha még sikerült is: oda, vissza. Megsokszorozódtam olyankor. Hat eszem van, jutott eszembe, de mindig az ilyen Kucu-félék felé jár az egyik. Neki meg éppen az a dolga, hogy egy gondolatomat bár magához vonja, lekösse. Közben meg arra a gondolatra jutnak ők is, ami nekem a zsigereimből bukott fel. Annak végén meg az a következtetés tátong, amelyre minden gon­dolat kilyukad végül mifelénk, és puskagolyót bíz meg hordozójaként. Érvnek hatásos. Úgy leegyszerűsödtem ott az álmodott sokféleségemben, az elcsitult Kucu mellett, a magukra hagyott gondolataimmal, hogy még Lucille sem jutott eszem­be, sem mögötte Em, őmögötte pedig a városom. Elfogott emiatt a bűntudat, és kiszolgáltatott. Erre is játszottak a Kucu-félék: hogy feladjuk bűntudatból magun­kat, még a tettünk elkövetése előtt. Annyit érünk el eredményként vagy jutalom­ként, hogy bűnt is szerzünk a bűntudatunkhoz. Ehhez kellenek a Kucu-félék. Ok előbb kitalálják és ránk rudalják, mintsem elkövetnénk. Helyben vagyunk! Kell nekünk valaki figyelő, vallató, nehogy elbízzuk vagy felkössük magunkat. No lám! Kuncogtam egy kicsit, hogy ő is erre az értelmiségi sorsra jutott, miközben hóhérkodni készül.- Szerintem legyél mámoros - mondtam neki az egyik kanyarban. - Legalább úgy, mint a hősi halottak az utolsó pillanatukban. Látni fog a feleséged a tévében! Spannold föl magad. Nem másért ékelődtem, hanem csak jobb híján. Semmim nem volt a szel­lemeskedésen kívül, még magyarázatom sem arra, hogy mire kellek nekik én. Egy illatszerügynök, akinek még a neve sem az igazi, és még a francia belügy­11

Next

/
Thumbnails
Contents