Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Pienták Attila: Három verseskönyv (Egy rock & roll születése)
Három verseskönyv (Egy rock&roll születése) 2005-2006 telén két új kötettel jelentkezett Nyilas Atilla, a kortárs magyar líra egyik legfor- mátumosabb alkotója: Item című új és Ráolvasások könyve című válogatott és új verseket tartalmazó opusaival, ötödik és hatodik kötetével. A profesz- szionális ökölvívásban bevett gyakorlat szerint a mérkőzéseket általában tizenkét menetesre hirdetik meg, s az esetek többségében, amennyiben a két sportoló többé-kevésbé egy klasszist képvisel (bár ez nem törvényszerű), az tapasztalható, hogy a hetedik-nyolcadik menetre egyikük vagy másikuk, alkalmasint mindkettő elfárad, feltűnően lanyhul az ereje, látványosan a kiütés szélére kerül. Hogy azután a kilencediktől, csodás átváltozással, erőre kapjon, kapjanak megint. Ad nótám „a rock'n'roll az nem egy tánc": a költészet nem bokszmérkőzés - de az elfáradás és az erőgyűjtés szakasza kétségkívül érződött Nyilas két új könyvén. Az előbbin jobban. Az Item komoly csalódás volt, eddigi leggyöngébb kötete, s a recenzens megkockáztatja: ez a műveit ismerők, szeretők szemszögéből nézve volt kisebb baj, mint azon olvasóéból, aki történetesen e gyűjtemény révén találkozott első ízben Nyilas költészetével. Hiszen (a részletező visszatekintés igénye nélkül) ebből a szempontból két dolog volt jellemző pályájára: egyrészt első négy kötetével mindig jó meglepetést okozott (az elsőhöz képest a másodikkal és a harmadikkal emelte a lécet, a negyedikkel a helyén tartotta, de tökéletes magabiztossággal ugrotta át), másrészt bármelyik könyvéről elmondható volt, hogy akárhol ütötte fel a lírájával frissen ismerkedő, nyomban a karakteres, eredeti nyilasi hang legközepében találta magát - pars pro totó szinte valamennyi verse, ciklusa teljes költészetéért állt helyt. Ehhez képest az Item megfáradt, nagyon nagy részében érdektelenre sikerült kötet. Ez két szempontból is fájdalmas. Kisebb részben azért, mert jól látható volt: Nyilas verseiből mintha elfogyott volna a gyúanyag, pedig hát nagyon jellemző rá a szövegek kiváló szerkesztése-poentírozása: sokszor lépett elénk a váratlan fordulatok, nyelvi lelemények mestereként (pályája során sikeresen haladva a minél magasabb nyelvi szintek sajátla- gos birtoklása felé). Ehelyett legtöbbször rutinból játékos, de jelentéktelen darabot (Megkövetés), ügyeske utánzatot (így), szimplán gyenge, kötetbe nem való verset (Hit), még csak versnek sem nevezhető sorokat (Jég), vagy - nevezzük nevén a gyermeket - önkényes, pöffeszkedő klapanciát (Az eltérő névhasználat problematikájának diakron mozzanatokat is tartalmazó, generatív jellegű megközelítési kísérlete - már a cím! utoljára Örkénynél lehetett a szellemesség forrása, negyven éve, ott sem nagyon, húszéves kora után pedig ilyet nem ír le az ember) kaptunk a kötetnek legalább fele részében. Szándékosan nem sorolunk fel egy-egynél több műcímet: minek égjenek e helyt az elriasztás oltárán? De egy másik szempontból talán még szomorúbb a kötet teljesítménye, igaz, ez már némi bizakodásra adott okot: az Item versei ugyanis ízig-vérig Nyilasversek. Félreismerhetetlenek, jellegzetesek, csak éppen (ez a szomorú) többségükben kevesek. Az embernek folyamatosan olyan érzése volt, mintha nem is egy „B-sides" gyűjteményt hallgatna (azok gyakran nagyon, de nagyon jók), hanem egyenesen egy „worst of"-ot (ami elméletileg nincsen, gyakorlatilag pedig nagyon sok sorlemez az). Nyilas mintha valamennyi költői erényét egyszerre elfelejtette volna: a már említett nyelvi biztonság és a bravúrtechnika jó ízléssel való kezelése mellett hiába kerestük a kötet- és azon belül a cikluskompozíció biztonságát - feleslegesnek is tekintjük áttekinteni a kötet szerkezetét. (Minek révén a recenzens megkíméli magát és olvasóját a Nyilas köteteiben sajnálatosan állandósult „szövegmontázs"-egység, nemkülönben a könyvet nyitó merőben fölösleges és művi A természetről, valamint az ő kínos jegyzeteinek taglalásától. A természetről-höz hasonló erőltetett terjedelemkitöltőre hirtelen csak Tandori Dezső Vissza az égbe című „hosszú- vers-féléje" jut eszünkbe a Töredék Hamletnekből.) S az egyes verseket tekintve: nagyon sokuk fölé (a botrányosan gyengéket leszámítva) valóban leginkább a „kevés" szót írnánk. Kevés, amikor legsajátabb költészetnyelvi újításának fölvizezett 109
