Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 10. szám - Pienták Attila: Három verseskönyv (Egy rock & roll születése)

rutinmásolatait kapjuk (3 SMS), kevés, amikor ügyesen szellemeskedik (Halálom ideális időpontja pszichiáterem szemszögéből), kevés, amikor a rövid verset egyetlen bölcsészmegfigyelés emeli meg (Győrújbarát). És bizony kevés, amikor a korábbi kötetekből kibontakozó, magabiztosan hazai pályára tér vissza (Tudatalatti) - ez korábban, sokkal jobban, már megvolt. Sajnos bizonytalannak, letisztulatlannak érezzük azokat a költeményeket is, melyek tovább bővítik a nyilasi költészet tematikáját (ebben hű maradt előző köteteinek konzekvenciájához): a gyermekáldás élményétől ihletett versek erősebb darabjai (Szerelem első látásra, Óbudai jelenés) jók ugyan, de elmaradnak a korábbi életútélményekből született családi és gyászversektől.

Nem célunk, e kötet esetében semmiképpen sem, hogy hangsúlyozzuk: jó, Nyilas eddigi életművéhez méltó, azt minden szempontból sikeresen bővitő szövegek is találhatók itt - éppen úgy felesleges volna, mint pellengérre állítani valamennyi sikerületlen darabot. A recenzens inkább annak a személyes versszerető érdeklődéséből eredő játékának szeretne hódolni, melynek alapja, hogy Nyilas köteteiben mindig találni olyasmit, amit úgy nevezünk: nagy magyar költemény. Az Item olvasásában előrehaladva növekvő aggodalommal vártuk a költészet felfénylő, nagy pillanatát. A Gyónása (mely, úgy tetszik, lehetett volna a kötet reprezentatív darabja, de sajnos önmagában fárad el), a Szerelem első látásra majdnem megmutatta, amit kerestünk, az Elismervény játékos bölcsessége gondolkodóba ejtett egy darabig (azután mégsem), hasonlóképpen a megdöbbentően jó című, de csak félig megdöbbentően jó A jégkutyák. Azután, a száztizenharmadik oldalra lapozva, egyszer csak ott van a mi gyerekünk. Nagy, nagyon.

Az ötödik menet végét jelző gong előtt, az utolsó pillanatban, a sportoló már túllendül a holtponton, egy sokat jelentő ütéssel vonul szo- ritósarki pihenőjére - az erőgyűjtés periódusa kezdetét vette. Hogy azután a hatodik menet, ha nem is elégedett hátradőlést, de újra biztató, saját ritmusába belérázódó játékot hozzon az érte szorítóknak.

Nyilas hatodik kötetében válogatott és új verseket gyűjtött össze, s úgy érezzük, nagyon helyes lépés volt ez. A közeli (szinte egyszerre való) megjelenés ténye valószínűsíti, hogy a két könyvön egyszerre dolgozott, így talán maga is érzékelte az Item megfáradtságát, de ha a Ráolvasások könyve időben távolabb esnék attól, akkor is értékelnünk kellene a már korántsem csekély méretű oeuvre áttekintésének belső igényét és elismerni létjogosultságát: kiváló feladat volt ez Nyilas számára, éppen a megfelelő időpontban. Figyelemre méltó, a költőtől megszokott alkotói intelligenciára valló tény az is, hogy első „válogatottját" pontos elképzelések mentén, biztos minőség- és arányérzékkel, egy, az olvasóinál mélyebb szerzői racionalitás jegyében alkotta meg. A kolofonban „a szerző poétikai-tematikus válogatásaként" jelöli meg a gyűjteményt, a cím és a hátsó borítón szereplő tanulságos elemzőajánló szöveg (a néprajztudós Pócs Éva tollából) pedig világosan ki is jelöli az alkotó-válogató szándékát. A szigorúbb (ám még így is tág) értelemben vett „ráolvasás" természetesen hangsúlyos szelete Nyilas költészetének, hogy menynyire az, most még tisztábban vált érzékelhetővé. De újszerű és nagyon érdekfeszitő felismerések, ráismerések sorozataként élhette meg az olvasó, hogy miféle irányokba, s meddig tágulhat a nyilasi „ráolvasás" kategóriája. Kettős játék ez: a verseivel ott ismerkedők talán ez utóbbit konstatálták erősebben (egyfajta „poétikai-tematikus" - szándékkal legfelülről a hasonlatot - aria con variazioni gyanánt), a költészetét már ismerők pedig örömmel ízlelgethették a jól ismert versek új kontextusát, másféle megvilágítását. (Ebben egyébként segítségünkre van, hogy Nyilas, a jelenkori magyar költészet egyik legszigorúbb és legátgondoltabb ciklusszerkesztője e kötetében eltekint a ciklusoktól. Annál izgalmasabb, több- rétegzettségű feladat ama „poétika" és „tematika" voltaképpeni leképezése az olvasó számára!) A válogatás, mint utaltunk rá, biztos kezű, s mint minden válogatásnál, itt is lehetne sorolni, de nem. Majdnem kivétel nélkül elsőrangú verseiből kaptunk bőséges ízelítőt. Ami pedig biztató: sorakozik itt néhány új költemény is, melyek újra legjobb formájában mutatják a költőt. Csak néhány címet kiemelve: a kötetnyitó jézus az őserdőben vad, pszichedelikus muzsikája (e hang Nyilasnál viszonylag ritka, de akkor általában nagyon eltalált volt) pompás indítás, a Csízió és a Gyermekre pedig, de a Császármetszés is, érett, komoly termései a költő friss élményeinek (jóval jelentősebbek, mint az Item e körbe sorolható darabjai).

A két kötet rövid áttekintése nem mentette föl a recenzenst, hogy ne morfondírozzék keveset Nyilas Atilla költői gyakorlatának egy tendenciájáról. így tett: „Nyilas az elmúlt három évben rendszeresen jelentkezett új kötettel. A költeményeket esetlegesen látta el évszámmal kötetbeli megjelenésükkor, némelyiknél viszont meglepően nagy alkotói intervallumra, olykor a felfrissítés és átírás gyakorlatára lehetett következtetni. Amennyire nagyjábóli bizonyosságot jelölt ki verstermésének feltételezett kronológiáját tekintve azok életrajzi és lélektörténeti tematikája (a házasság, a gyász, a múlt feldol110