Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Fekete J. József: Bájosan együgyű kőszobrok (Helyi színek és túlszínezések négy Gion-regényben)
a társadalmi rákfenék keresztmetszetét dokumentálja. Ugyanakkor, visszatekintve szinte jóslatnak tűnőén mindaz kiolvasható belőle, ami lassacskán mélyítette az ország sírgödrét, úgy a friss keletű, mint az örökségként hordott mételyt illetően. Akkoriban, 1968-ban az 1944-45-ös magyarellenes megtorlásról, még ha az irodalom nyelvén is, még ha kocsmai beszélgetésbe szőve is, olyan nyíltan szólni, miként Gion tette, meglehetős bátorságra vallott. Különös, hogy ezt a szálat a korabeli méltatok és bírálók nem vették észre, vagy nem vették tudomásul, akkortájt inkább a regény időszerű társadalompolitikai olvasatát tartották fontosnak, egyfajta szociális és politikai látleletként kezelték. Egyik magyarországi kritikusa éppen e regény kapcsán szögezte le, kellő tájékozottság hiányában, hogy a vajdasági magyarságot Trianon után nem érték olyan traumák, mint más, Magyarországtól elszakított területek lakosságát. Ha a traumákat csupán emberéletben mérik, akkor is: a vajdasági magyarságot szó szerint megtizedelték, mégpedig a legbestiálisabb módszerekkel és eszközökkel, karóba húzták, keretfűrésszel vágták szét, fejszével verték agyon, vagy egyszerűen kitaposták belőle a lelket. Erről azonban a hetvenes években Magyarországon mit sem tudtak, a titói kirakatország gondoskodott a téma hazai és külföldi jegeléséről. Emellett égetően aktuális problémaként volt jelen úgy a politikában, mint a regényben a Varsói Szerződés országainak csehszlovákiai beavatkozása, az „emberarcú szocializmus" liberális politikájának leverése, illetve a folytatás lehetséges forgatókönyve alapján a Jugoszláviával szemben várható invázió réme, ami az ítészek (és elvtársak) előtt háttérbe szorította a felemlegetett - sérelemnek aligha nevezhető - borzalmakat, noha Gion 1944/45 és 1968 párhuzamba állításával a mindenkori háborúk mindenkori rémségeire utalt. Persze ez nem emelkedett jelképes szintre, mint például a halálos döfést megadással tűrő birkák némasága Szlimák hentes márványasztalán, a lázadást elfojtó tunyaság és az ártatlanság védtelenségének eme nyers szimbolikája. Az adott világ anomáliáival való szembenézés már jelen volt Gion első regényében, a másodikban pedig külön hangsúlyt helyezett az író a kor kendőzetlen és tárgyilagos ábrázolására. Probléma ekkorra már akadt bőven, virágzott a korrupció, megjelent az újgazdag réteg, sorjáztak a csődök, mélyült a nyomor, a múlt sebei még nem gyógyultak be, a kisvárosban egymás mellett élt hajdani hóhér és áldozatának leszármazottja, hajdani elvtársakból lett, nyomorban élő javíthatatlan idealista és dúsgazdag köpönyegforgató, a hajléktalan és a villatulajdonos, köztük pedig a központi szereplővé előléptetett asztal- társaság, amelyhez a regény kezdetén egy németországi vendégmunkás csatlakozik. Az amúgy is szövevényes helyzetet - amit Gion addig még nem tapasztalt közvetlenséggel és egyszerűséggel szemléltetett, szinte észrevétlenül szálazva egymás mellé alakokat, sorsokat, erkölcsi magatartásokat - tovább bonyolította a regényírás konkrét ideje: nyugaton diáklázadások, keleten a prágai tavasz leverése, Belgrádban robbantásos terrorcselekmény. A háború rémének fenyegetése kiélezett helyzetet teremtett, van, aki csak a cukrot és a sót vásárolta zsákszámra, meg kivette pénzét a bankból, más úgy kívánt menekülési útvonalat teremteni magának, hogy megtakarított dinárját devizára cserélte, az elbeszélő Tamás pedig magához engedte az erkölcsi romlás és a korrupció fertőzésének mételyét. Antihőssé vált, miként a kis világát irányító Joábok, akik álnok magatartásukkal (Sámuel második könyve szerint a bibliai Joáb úgy tett, mint aki csókkal kívánja kifejezni tiszteletét, majd orvul ledöfte a szembenállót) pusztulásra ítéltek minden idealizmust, ártatlanságot és önzetlenséget. A mindenkori Joábok szelleme pedig nem csupán a regény konkrét terét és idejét mérgezi meg, hanem - mai szóval élve - globális hatásával az egész világot eltorzítja. Úgy tűnhet, túl sok a regény által tablóvá épített életanyag, s egyedül az mentette meg a regényt e súly alatti összeroppanástól, hogy Gion erre a valóságalapra nem akarta ráerőltetni a korábban ismert regényformák egyikét sem. Nem pepecselt a körülményes 90
